Gyurcsány Ferenc;Facebook;Demokratikus Koalíció;technikai hiba;

- Elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

A megoldásig más felületeken kommunikál. 

Kora reggel óta elérhetetlen Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala - közölte egy kedd délelőtti, lapunknak is megküldött tájékoztatásában a Demokratikus Koalíció (DK).

A párt jelezte, a Facebook munkatársaival közösen keresik a probléma okát és a megoldást. Egyben jelezték, hogy a párt elnöke a probléma megoldásáig a DK hivatalos felületein, valamint Instagram-oldalán kommunikál.

Felkeresve Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalát megállapítható, hogy valóban a közösségi platform oldalán lehet a hiba, mivel bár a legtöbb tartalom elérhető, a bejegyzéseket nem jeleníti meg az oldal. A fényképes posztok esetén a fotókra kattintva a korábbi posztok elolvashatók. Ám ha az ember egy kicsivel tovább időzik az oldalon, akkor már ez sem töltődik be, mivel pár perc után a következő szöveg jelenik meg: „Ez az oldal jelenleg nem érhető el. Ezt egy olyan műszaki hiba okozhatja, amelynek elhárításán jelenleg is dolgozunk. Próbáld meg újra betölteni ezt az oldalt”.

Más ismertebb DK-s politikusok Facebook-oldala - Molnár Csabáé, vagy éppen Dobrev Kláráé - gond nélkül működik. 

Jól néz ki, de nem egy Hatvanpuszta - állapította meg.