Alternatíva Németországért;AfD;Türingia;türingiai parlament;

Jürgen Treutler

- Az első lépés elég volt, hogy az AfD szembemenjen a demokráciával

A türingiai parlament alakuló ülése is megmutatta, mekkora károkat tud okozni a szélsőjobb. 

Bár az Alternatíva Németországért (AfD) megnyerte a keletnémet tartományban szeptember elején lezajlott választást, a többi parlamentbe jutott párt jelezte, nem hajlandó koalícióra lépni vele. Ezért a kormányba be kell venni az ukrajnai fegyverszállítások ellen fellépő Sahra Wagenknecht pártját, a BSW-t, és emiatt nagyon problematikusnak ígérkezik a tartományi parlament megalakítása is.

Ez azonban csak az egyik gond. A másik, hogy az AfD-nek lehetősége van arra, hogy keresztbe tegyen a demokratikus pártoknak, amint ezt a türingiai parlament csütörtöki alakuló ülésén is megmutatta. Az eseményt a csupán ceremoniális szerepet betöltő korelnök nyitotta meg, ahogy ez a demokráciákban bevett rituálé.

Türingiában azonban a korelnök balszerencsés módon épp egy AfD-s politikus, a 73 éves Jürgen Treutler, aki teljesen átértelmezte szerepét. Úgy viselkedett ugyanis, mintha egy demokratikusan megválasztott tartományi parlamenti elnök hatáskörét mondhatná magáénak. Az ülés már néhány perccel megnyitása után káoszba fulladt. Andreas Bühl kereszténydemokrata képviselő egy ügyrendi kérdésen összeveszett Treutlerrel, aki nem akart szót adni a CDU-politikusnak. Bühl azonban azt mondta, joga van felszólalni. Rövid megszakítás után folytatódott a vita. Bár Treutlernak semlegességet kellett volna tanúsítania, egyértelművé tette, hogy az AfD magának követeli a parlamenti elnöki posztot. Ez a legerősebb frakció joga, és „soha meg nem kérdőjelezett szokás”, állította. Az AfD már hetek óta vitatkozik erről a többi párttal. Treutler egyébként csak az AfD-től kapott tapsot a beszéde alatt.

Újabb negyedóra múlva újabb vita következett. A CDU felszólította Treutlert, olvassa fel képviselők nevét, és állapítsa meg a parlament határozatképességét. De ő ezt megtagadta, mondván, a napirend szerint erre csak később kell sort keríteni. Az ülést ismét megszakították, ezúttal egy órára. Treutler ezután folytatni akarta az ülés vezetését, de Bühl nyomatékosan azt követelte, szavazzanak az ügyrendi javaslatáról. Treutler ezt megtagadta, Bühl pedig azzal vádolta, hogy semmibe veszi a képviselők jogait. Az AfD kivételével minden frakciótól hangos helyeslést kapott.

A türingiai parlament alakuló ülését többször meg kellett szakítani, miután az AfD szándékosan kaotikus helyzetet teremtett

Ezután a tartományi miniszterelnöki tisztség várományosa, Mario Voigt, a helyi CDU vezetője szólalt fel: „A korelnök szándékosan megtagadja a demokratikus szavazást. Jelenleg Björn Höcke (az AfD helyi vezetője) közvetlen utasítására cselekszik, hogy kárt okozzon Türingia hírnevének”, hangoztatta.

A vita folytatódott, a CDU újra szavazást akart tartani, de Treutler ezt ismét elutasította. Bühlt Treutler rendre utasította, és kikapcsoltatta a mikrofonját. A CDU-s politikus kiabálni kezdett: „Amit itt művel, az hatalomátvétel.” Az AfD-n kívül minden párt egyetértett vele. A hangulat egyre feszültebb lett, írja a Der Standard, majd ötödszörre is megszakították az ülést. Bühl és a BSW frakcióvezetője, Katja Wolf ezután annak azonnali folytatását és képviselői alkotmányos jogaik megőrzését követelték. „Folytassák!” - kiabálták a széksorokból. Treutler ezt meg is tette, de nem engedte szavazni a határozatképességről a helyi parlamentet. A CDU később az alkotmánybírósághoz fordult, hogy tisztázza a helyzetet.

Björn Höcke

Türingia megbízott belügyminisztere, Georg Maier pénteken az alkotmányos válság kapcsán az AfD betiltására irányuló eljárás megindítását követelte. Kifejtette, hogy az erfurti tartományi parlamentben történtek megmutatták, az AfD agresszíven harcias eszközökkel lép fel a parlamentarizmus ellen, ami szerinte alapot teremt egy ilyen eljáráshoz.

André Brodocz erfurti politológus az alakuló ülésen eluralkodott káoszt a német parlamentarizmus mélypontjának nevezte. A Deutschlandfunknak elmondta, az AfD példátlan módon semmibe vette a parlamentáris demokrácia elveit. Ugyanakkor dicsérte a többi pártot, köztük a CDU-t, a BSW-t, a Baloldalt és az SPD-t, amelyek tényszerű és megalapozott érvekkel szembesítették az AfD viselkedését.

A jelenleg Herbert Kickl vezette FPÖ már több mint egy éve vezeti a közvélemény-kutatásokat. Eddig két koalíciós kormányban kapott szerepet. Rekordszámú politikai alakulat akar bejutni a bécsi törvényhozásba.