Libanon;Izrael;légicsapás;Hezbollah;

- Már 558 ember, köztük 50 gyerek halt meg hétfő óta az izraeli légicsapások miatt Libanonban, tízezrek hagyták hátra az otthonukat

Az izraeli vezérkari főnök közölte, hogy ma gyorsítják a Hezbollah elleni hadműveleteket. A libanoni síita szervezet eközben rakétákat lőtt ki a Jezréel-völgyben fekvő Afulára és más településekre.

Már 558 ember vesztette életét hétfő óta az izraeli támadások miatt Libanonban, és 1835-en megsebesültek – írja Firass Abiad egészségügyi miniszter közlése alapján a Reuters. A halálos áldozatok között 50 gyermeket és 94 nő is van.

A The Guardian élő hírfolyama szerint a délről Bejrútba vezető összes utat és a Bekaa-völgyet is elárasztották az emberek, miután tízezrek indultak útnak otthonaikból, hogy elmeneküljenek a légitámadások elől. Az ország elhagyására fennálló lehetőségek folyamatosan szűkülnek, a bejrúti nemzetközi repülőtéren több mint 30 járatot töröltek, miközben mások mellett a Qatar Airways és a Turkish Airways is járattörlések mellett döntött.

Az izraeli légierő kedd reggel folytatta a légicsapásokat, állítása szerint a Hezbollah 1600 „terrorista célpontját” támadta Libanonban. Az izraeli vezérkari főnök eközben bejelentette, ma felgyorsítják a síita szervezet elleni hadműveleteket. Az IDF korábbi közlése szerint a célba vett épületek közt voltak olyanok, amelyekben fegyvereket tároltak, valamint parancsnoki központok is. A csapások során másodlagos robbanásokat is azonosítottak, ami arra utal, hogy ott nagy mennyiségű fegyvert tároltak.

A libanoni síita szervezet eközben Izrael északi részére, a Jezréel-völgyben fekvő Afulára és a völgy más településeire lőtt rakétákat, tüzeket okozva a térségben.

Az iráni elnök szerint totális háború fenyegeti a térséget

Az MTI azt írja, az iráni elnök egy New York-i sajtóbeszélgetésen úgy vélte, Izrael a gázai fegyveres konfliktus kiszélesítésén dolgozik, ami olyan totális háborúval fenyegeti az egész térséget, amely nemcsak a Közel-Keletet, hanem az egész világot is bajba sodorhatja.

Nem Irán, hanem a korábbi békeígéretei ellenére Izrael az, amely újabb és újabb gyilkosságokkal, köztük idős emberek, fiatalok, nők és gyerekek, valamint kórházak és egyéb infrastruktúra megsemmisítésével destabilizálja a régiót

– jelentette ki Maszúd Peszeskján.

Az iráni elnök kérdéssel válaszolt arra a kérdésre, hogy Irán tervez-e katonai válaszlépéseket Izraellel szemben arra reagálva, hogy Izrael súlyos támadásokat hajtott végre a múlt hét közepe óta Libanonban: – Mindig arról beszélnek, hogy a Hezbollah rakétákkal támadott; de ki védené meg a mozgalmat, ha még ezt a minimumot sem tenné meg a saját érdekében?. Hozzátette, furcsa módon mindig Iránt tekintik destabilizáló tényezőnek ahelyett, hogy megvizsgálnák a konkrét helyzetet.

„Rendkívül riasztó és kaotikus”

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa kedden aggodalmát fejezte ki az Izrael és a Hezbollah közti konfliktus elmérgesedése miatt, és szóvivője útján felszólította a nemzetközi színtér szereplőit, hogy akinek befolyása van a Közel-Keleten és azon túl, igyekezzen megakadályozni a válság további eszkalációját.

A főbiztos szóvivője, Ravina Shamdasani genfi sajtótájékoztatóján azt mondta, a harci eszközök nagyon komoly aggályokat vetnek fel a nemzetközi humanitárius jog tekintetében. Újságírók kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: attól még, hogy Izrael a csapások előtt előzetesen figyelmezteti az embereket Dél-Libanonban, hogy meneküljenek, az nincs rendben, hogy a lakott területeket meg is támadják, tudva, hogy a műveletek civilekre gyakorolt hatásai óriásiak lesznek.

Tízezrek hagyták el otthonaikat az izraeli támadások miatt Libanon déli részén

A sajtótájékoztatón Abdinasir Abubakar, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) libanoni képviselője arról beszélt, hogy az országban néhány kórházat teljesen leterhelt a beszállított több ezer sebesült. Értesüléseik szerint egészségügyi létesítményeket is eltaláltak a hétfői izraeli légicsapásokban, és négy egészségügyi dolgozó meghalt.

Matthew Saltmarsh, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője azt mondta, menekültáradatra számítanak, és a szervezet vizsgálja, hogy hol tudna befogadóközpontokat kialakítani Bejrút és a Bekaa-völgy környékén. „A helyzet rendkívül riasztó és kaotikus. Menekültek tízezreit kell elhelyezni, de várhatóan a számok még tovább fognak emelkedni” – figyelmeztetett.

Az ukrán elnök leszögezte, országa csak erős pozícióból tudja rákényszeríteni Vlagyimir Putyint a háború leállítására.