árvíz;árvízvédelem;Duna;Operatív Törzs;

Orbán Viktor miniszterelnök az árvíz elleni védekezésről tartott sajtótájékoztatón

- Orbán Viktor: Már 754 kilométeren védekezünk, a tervek szerint csütörtök dél körül akaszthatom szögre a gumicsizmámat

Újabb 114 kilométeren rendelték el a legmagasabb fokozatú készültséget. A kormányfő közölte, a friss jelentések szerint ma délben Komárom térségében lesz az árhullám tetőzése, ott is lassú apadás várható.

Az előrejelzések igaznak bizonyultak, az elmúlt két napban sehol sem hullott jelentős mennyiségű eső, és továbbra is csapadékmentes időjárásra számítunk, ami segíti a védekezést – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli tájékoztatóján. A miniszterelnök hozzátette, a Lajta tetőzésének időpontjában sikeres volt a védekezés, ott a helyzet javulni fog. Az árhullám tetőzése a friss jelentések szerint Komárom térségében lesz, ahol ugyancsak lassú apadás várható.

„Tegnap 614 kilométer hosszúságban védekeztünk, most 754 kilométeren” – mondta a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy újabb 114 kilométeren rendelték el a legmagasabb fokozatú készültséget.

Beszélt arról is, hogy a vízügyi ágazatban csütörtökön plusz 50, a katasztrófavédelemnél plusz 600 főt mozgósítottak, a polgárőröknél újabb 150 ember állt munkába, és összességében 6149 fő dolgozott tegnap a hivatásosok közül, ami 321 fővel megemelt létszámot jelent. Az önkéntesek száma csökken, aminek Orbán Viktor szerint az oka az, hogy a gátak már a megemelt szinten vannak, vagyis a klasszikus fizikai munkákkal végeztek. Leginkább a figyelőszolgálatban és a járőrözésben tudnak most segíteni az önkéntesek. A tetőzéssel ugyanis nem múlik el a veszély, az apadás időszakában szokott a leggyakrabban gátszakadás bekövetkezni, amit a figyeléssel lehet elhárítani – hangsúlyozta.

Orbán Viktor elmondta,

  • Pilismarót is nehéz védekezési helyszín, ott tegnap 20 ezer újabb homokzsákot helyeztek el, 99 százalékos készültség van.

  • a 11-es főút védekezésénél az alternatív közlekedési útvonalak már biztosítottak, megnyitották ezeket.

  • Tahitótfaluban 100 százalékos a védekezés.

  • Leányfaluban ugyanez csütörtökön 97 volt, mára 100 százalékra emelkedett.

  • Vácon és Kismaroson is 100 százalékra sikerült emelni a védekezés szintjét.

Eddig a Duna felső szakaszával kellett foglalkozni, de már Budapest alá is benézünk – jelentette ki a miniszterelnök, hozzátéve, most három helyen (Bátán, Dunaszekcsőn és Baján) kell dolgozniuk. A szakemberek szerint Budapesttől délre sem fogja meghaladni az árszint az eddig mért legmagasabbat. Bajánál meg kell emelni a védművet, ott 85 százalékon vannak, Kisoroszin pedig védekezési tartalékot kellett lehelyezni, ami megtörtént, és jobban állnak a 2013-as helyzetnél.

A hét végére a készenléti szint fenntartása a feladat, valamint a figyelőszolgálat és a járőrözés is elsődleges, „a figyelem ne lankadjon, és a fegyelem ne lazuljon” – üzente a kormányfő.

Orbán Viktor a tájékoztató után kérdésekre válaszolva elmondta, sehol nem tapasztalt olyan védekezési nehézséget, ami a helyben megválasztott polgármester és az önkéntesek közt jött volna létre. Az állam és az önkormányzati védekezés össze van hangolva, és nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban, hiszen semmi olyasmi nem fog történni, amit korábban ne láttunk volna.

„Miközben a helyzet komoly, nincs szükség semmilyen kapkodásra, idegeskedésre”

– jelentette ki a kormányfő, aki szerint ennek következtében „megnyugtató magabiztosság” van jelen.

„Az a tervem, hogy csütörtök dél körül tudom szögre akasztani a gumicsizmámat”

– vélte a miniszterelnök.

A várható károkkal kapcsolatban közölte, miután a mederből nem lépett ki védett területre a víz, ezek két helyen keletkezhetnek:

  • mezőgazdasági területen, ahol ilyenkor mindig lesz valamennyi kár, de nem számít nagy tételre,

  • a hullámtérbe épített házakban, ami biztosítási ügy, nem szoktak fizetni az ártérbe, engedély nélkül épített épületekben keletkezett kár után a költségvetésből támogatást. Csak akkor avatkoznak be, ha azt valamilyen rendkívüli szempont indokolja.

„Ahhoz képest, hogy milyen komoly a helyzet, olcsón fogjuk megúszni” – összegezte a kormányfő.

A tájékoztatón Orbán Viktor mindemellett közölte,

  • annak kérdését, feloldják-e az autósoknak a Lánchíd lezárását, inkább meghagyja a főpolgármesternek, birkózzon meg vele ő. Ez egy „budapesti hangyaboly” – jelentette ki.

  • van az irányítás és a vezetés, most „a vízügyesek vezetnek, én meg irányítok”.

  • arról, hogy a kormány megtett-e mindent, és miért nem épült ki például Vácon és Kismaroson a mobilgát, a védekezés után kell beszélni. Hogy állandó vagy ideiglenes védművel kell védeni valamit, folyamatos szakmai vita, amiről a vízügy dönt, „megépíteni mindent egyszerre nem tudunk”.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki ügyeljen a testi épségére, ne menjen veszélyes helyre, és ne akadályozza a védekezési helyszíneken tevékenykedők munkavégzését. A homokzsákok szakmai irányítás mellett kerültek oda, ahol vannak, senki ne mozdítsa el őket, és ne másszon fel rájuk – üzente az államtitkár.

„Vitanapot hamarabb sikerült rendezni, mint konkrét segítséget nyújtani” – jelentette ki az EU-val kapcsolatban, hozzátéve, az uniótól nem érkezett hozzájuk jelzés. Pedig vannak olyan országok is, melyek már konkrét igényekkel is felléptek – állapította meg.

Rétvári beszélt arról is, hogy az útlezárások miatt a mentőszolgálatnak módosítaniuk kellett a betegutakat. Hozzátette, a Nyírő Gyula Kórházban új pszichiátriai csoportot hoznak létre, ami az árvíz okozta bármilyen nehézség ügyében nyújt majd támogatást, ezzel kapcsolatban elkezdődött az orvosi előkészítő munka.

Láng István országos vízügyi főigazgató kiemelte, a szigetközi szakaszt már elhagyta az árhullám, ott 20 centis apadás van. Komáromban lesz ma délben tetőzés, míg Vácon szombaton a jelenlegi szinthez 28, Budapesten 37 centiméteres vizet várnak. Mohácson szerdán hajnalban, várhatóan másodfokú készültség mellett hagyja el az árvíz az országot, a rakpart Budapesten kedd délután/este szabadul majd meg az árvízi tehertől.

Láng István közölte, még nagyjából ötven centit emelkedik a Duna szombat estig Budapesten.