A fáraó isteni és emberi lény egyszerre. Az első fáraót Hórusznak, az ég istenének megtestesüléseként tisztelték. Az V. dinasztiától kezdődően a fáraó Ré napisten fiaként volt az élet és a halál ura. Az ókori Egyiptom történetének majdnem háromezer éve alatti harmincegy dinasztia uralkodása során egy dolog volt állandó: a fáraókat a népnek a papok által táplált babonás tudatlansága tartotta hatalmon.
A babonás tudatlanságra mindig lehetett és most is lehet birodalmakat alapozni. A lényeg ugyanaz: van a népe által csalhatatlannak tartott legfelső vezető, akit a történelmi folytonosság jegyében nevezhetünk fáraónak is, és van az a nép, amely mindent elhisz a fáraónak, még akkor is, ha az a minden a saját tapasztalataival is ellenkezik.
A fáraó persze tudja, hogy hatalmon maradása addig garantált, amíg országában a vakon hívő nép van többségben, hiszen egy hívő népet sokkal jobban lehet kormányozni, mint egy kételkedő, kíváncsi, horribile dictu saját véleménnyel, meggyőződéssel bírót. Az előbbiek szókészlete érdekes: hiányzik belőle a „miért” és a „hogyan” kérdőszó. Ezért igyekszik a fáraó kedvében járni azoknak a főpapoknak, akik a nyájat az általa kijelölt úton terelgetik. Ennek érdekében már régen levetkőzte azt a korábbi cinikus hozzáállást, ami hajdanán még a „csuhások” gúnyolását is megengedhetőnek tartotta. Már sok éve úgy fejezi be beszédeit, hogy „Isten mindannyiunk felett…”. Persze csak az az Isten, akinek földi képviselői azt az igét hirdetik, amit hallani akar.
Ennek a jegyében beszél ő és teljes udvartartása keresztény országról, bontja le jelképesen és materiálisan is az állam és az egyház közötti – még saját Alaptörvényében is megfogalmazott – falat, biggyeszt keresztet a nemzet felszabadulását jelképező emlékműre. Teszi ezt annak ellenére, hogy a legutóbbi népszámláláson az állampolgárok többsége már nem élt a hitvallás lehetőségével.
Persze szó sincs arról, hogy a hozzá közel álló udvaroncok is a nyájból kerülnének ki. Ők nagyon is tudatában vannak a való élet tényeinek, megszólalásaik és tevékenységük során mégis aszerint járnak el, ahogy a fáraó parancsba adja. Hogy miért? Természetesen az anyagi jólétből sarjadzó gondtalan életért, a fáraó árnyékában viszonylagos hatalom érzetéért, nem kizárva, hogy némelyikük legjobb meggyőződése egybeesik a fáraó kinyilatkoztatásaival. Sőt; a fáraónak néha igaza is van. A baj az, hogy egyre kevesebbszer.
Régebben a fáraó kedvenc mondása volt, hogy „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek”. Ez sokáig jól működött (v. ö. „pávatánc”), mert akkor még a fáraó többnyire azt mondta, amit vártak tőle, és azt tette, ami szerinte és/vagy a többség szerint helyes volt. Mostanra azonban őt is utolérte a legtöbb fáraó végzete: a hosszú uralkodás során kialakult benne a csalhatatlanság és a többre hivatottság megalomán képzete, ami odavezetett, hogy komolyan elhitte, képes a világpolitika alakulását érdemben befolyásolni. Így mostanában egyre többször azt mondja, ami megütközést kelt, legfőképpen azoknak a szövetségi rendszereknek a többi tagja körében, amelyeknek már inkább csak de jure vagyunk tagjai.
A példa kedvéért: az önmagában nem lenne akkora baj, hogy – jobboldali politikusként - Trump elnökké választásának drukkol; sok ilyen befolyásos ember van a világban. Azonban nincs több olyan, aki közjogi funkcióval rendelkezvén ezt folyamatosan világgá kürtöli, és minden cselekedetével (pl. CPAC konferenciák itthon és az USA-ban, propagandisztikus Trump-látogatások, végletekig elmérgesedett viszony az USA jelenlegi kormányzatával) alá is támasztja. Azaz mindent egy lapra tesz fel, és fel sem merül benne, hogy ha Trump veszít, akkor a mostani harsány kiállásnak nemcsak ő, hanem az általa vezetett ország látja kárát. Arra már nem akar a fáraó emlékezni, hogy ennek a Trumpnak az első elnöksége idején ő a legutolsók között volt még a régióból is, aki bejutott az ovális irodába.
Az a mélyen erkölcstelen hozzáállás, amellyel az orosz-ukrán háborúhoz viszonyul, egyenlőségjelet téve a támadó és a megtámadott közé, de egyértelműen a támadó oldalára állva, a legjobb út az Európai Unió elhagyására, ami egyenlő lenne az ország gazdasági megsemmisülésével - természetesen nem elsősorban az amúgy sem várható ingyenpénz elmaradása, hanem az exportpiac beszakadása miatt. Pedig a fáraó is jól tudja, hogy azt a piacot az új türk barátok, de még Kína sem lenne képes pótolni. Utóbbinak pedig csak addig vagyunk érdekes, bár nem jelentős partner, amíg uniós tagságunk révén trójai falónak használhat. A sokkal kevesebb beszéd több lenne, és jobban szolgálná a fáraó országának érdekeit.
A fáraók megalomániája nem sokat változott. Az ókorban nagyságukat piramisok örökítették meg, most pedig stadionok. És persze nekünk csak a maxi-Dubaj elég jó, miként tűzijátékból is csak Európa legnagyobbja. És az sem változott, hogy az udvaroncok közül senki sem mer súgni a fáraónak, hogy ha az ország akkora gazdasági bajban van, hogy a főminiszter szerint is visszatértek a másfél évtizede nem látott cash-flow problémák, akkor ez a hivalkodás sokak fülét sérti. A hangsúly itt is azon van, amit a nép hall. Azaz akár még megrendezhettük volna ugyanezt a tűzijátékot, de a verbális melldöngetés nélkül.
Apropó gazdaság: a főudvaroncok (miniszterek) között egy érdekes új nyelv dívik, amely a mi nyelvünkben más nyelvekhez képest kevés igeidő közül is csak egyet használ, mégpedig a jövő időt. Ha bármelyikük nyilatkozik, kizárólag a jövőbeni tervekről (amelyek persze sikerre ítéltetnek) beszél, a múltról és a jelenről nem. Ez végülis logikus, mert így bármilyen tervet fel lehet festeni, hiszen ha nem teljesül – mint mostanában a legtöbb –, arról már úgysem beszélnek, az igeidők fenti redukciójának hála.
Amúgy érdekes a fáraó körüli titkos tanács (most kormánynak nevezik) felépítése is. A gazdasággal legalább négy minisztérium foglalkozik, ugyanakkor a két legnagyobb költségvetési alrendszer (egészségügy és közoktatás) a rendőrminisztériumba került. Ennél csak az a kabinet titokzatosabb, amelyik a propagandáért (irányítója korábbi szavai szerint a Fidesz választás-nyeréséért) felel, és hozzá azokat a titkosszolgálatokat is irányítja, amelyeknek minden normális demokráciában a legmesszebbre kell lenniük a választásoktól. A gazdasággal foglalkozik még a kincstár (MNB) is, ahol a főkincstárnok több éve az ortodox megvilágosodás korát éli, pedig korábban az unortodoxia terén tette ugyanezt. A fáraó humanizmusát dicséri, hogy a korábbi érdemeire tekintettel nem küld méregpoharat a főkincstárnoknak, hanem megvárja, amíg kitelik a megbízási ideje.
A fáraónak időnként egészen emberi arca van, amelyen néha megjelenik az a csibészes mosoly, amit hívei annyira imádnak. Kétségtelen, hogy a fáraó sokat tud. Például azt, hogy hogyan lehet a nép szimpátiáját olyan ügyekkel kivívni és fenntartani, amelyek amúgy fontosságukat tekintve nincsenek az első százban egy normálisan gondolkodó ember gondolatvilágában. Ilyen pl. a manapság LMBTQ rövidítéssel illetett tulajdonságcsoport üldözése, amely a nép elenyészően csekély részét érinti, és ugyanilyen csekély részét foglalkoztatná akkor, ha a fáraó nem emelné azt a politika rangjára.
És a fáraó a történelmet ismervén azt is tudja, hogy az ötezer évvel ezelőtti elődei uralkodásának legtöbbször olyan összeesküvések vetettek véget, amelyek az udvarból, a palota falain belülről sarjadtak. Most éppen ilyen időszak kezdete látszik.
Az új trónkövetelő már nyíltan megmutatkozott, és javában toborozza az új udvar embereit.
Ezt látva a fáraó harcot hirdetett. Kevés híján egy évszázada valaki ezzel a szóval lángba borította a világot. De ez a mostani más, mint az eddigi folyamatos harc Brüsszellel és a világgal. Ő és névrokon főpapja egyértelműen bejelentették, hogy az udvar élén csak harcosok állhatnak, akik vérükkel tesznek bizonyságot hűségükről. A szakértelem megint háttérbe szorul, azaz valóra válik a fáraó egy sok évvel korábbi eszmetársának vágya, aki a szakértelmet bolsevik trükknek titulálta. A kérdés csak az, hogy a harcok alatt mi lesz a fáraó országával.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.