Amikor e sorokat írom, még nem tudni, ki lesz Ukrajna következő miniszterelnöke, mint ahogy azt sem, hány tárcavezető marad hivatalban Denisz Smihal kormányából. Annyi azonban már biztos, hogy Dmitro Kuleba külügyminiszteri mandátuma véget ért, utóda eddigi helyettese, Andrij Szibiha lesz.
Sem egy kormányátalakítás, sem egy külügyminisztercsere nem ördögtől való, az ukrán elnöknek alkotmányos joga mindezt végrehajtani, annak körülményeire mégis jogosan szisszennek fel Ukrajna támogatói. Kuleba menesztésének valós okairól különféle találgatások keringenek, de egyik sem magyarázza, hogy Ukrajna egyik legismertebb és legelismertebb kormányzati szereplőjét miért cserélte egy ismeretlenre az elnök. Egyik magyarázat szerint Kulebának azért kellett távoznia, mert nem sikerült rávennie a nyugati támogatókat, hogy nagy hatótávolságú fegyverrendszereket adjanak át Ukrajnának és engedélyezzék azok használatát az orosz területek elleni bevetésekben. A másik teória épp az ellenkezőjét állítja, azt, hogy Kulebát nyugati nyomásra menesztette Zelenszkij, mert a fődiplomata túl erőszakosan lépett fel a szövetségesekkel szemben, kényelmetlenül kitartóan követelte az ígéretek betartását. Ámde az ukrán sajtóban, mégha a sorok között eldugottan is, megjelent az a feltételezés is, hogy Kulebát azért váltotta le az elnök, mert összetűzésbe került nagyhatalmú kabinetfőnökével és egyben barátjával, Andrij Jermákkal. Mivel az utód Szibiha is nemrég még a kabinetfőnök helyettese volt, és mivel nem ez az első olyan eset Zelenszkij elnöksége alatt, amikor valamely régi barátnak jutott a tisztség, erős a gyanú, hogy igaz is.
A háború sok mindenre magyarázat, mindenre azért nem. Vitalij Klicsko szavai jutnak az eszembe, aki egy interjúban azt mondta: „Egy bizonyos ponton már nem fogunk különbözni Oroszországtól, ahol minden egy ember szeszélyétől függ”.