Isten az atyám, nem vagyok egy önkéntes nyelvőr. Ha jól emlékszem, nyelvtanból még ötöst se kaptam soha. Az elmúlt évtizedek során többé-kevésbé rámragadtak szabályok, ennyi. De nem hisztériázok, botcsinálta Lőrincze Lajosként vagy Grétsy Lászlóként, minden félreütött betűn. Meg is őrülnék. Nagy ritkán, számos körülmény együttállása esetén, barátilag, a kioktatás lászatát is kerülve, szoktam nyelvi bakikat szóvá tenni.
A minap feltűnt előttem egy pult, amelyben angyali hoszteszek ingyenes élelmiszert kínáltak. A látvány maga volt a gyönyör. Így kifejezett belerondított a krétával írt, hatalmas felirat: kostoló. Miközben ízlelgettem a terméket, a nyugodt, későnyári hangulatban, az asztalnál álló szépségkirálynőnek, a legodaadóbb jóindulattal, megjegyeztem, hogy az o nem rövid, hanem hosszú. Míg a háttérben ülő lány pironkodva elmosolyodott, beszélgetőpartnerem először értetlenkedett, hogy mégis melyik o-ra gondolok, majd maga felé fordította a táblát, és kijelentette: „Kostoló. Ez így jó, nem? Kostoló. Nem, ez így rendben van” - majd visszatette. Elértvén, hol a helyem, csendben távoztam. Később visszanéztem és maradt a „kostoló”.
Nekem magyar embert a magyar nyelv szabályainak tényszerű megsértéséről meggyőznöm eddig nem sikerült soha. Kaptam helyette mindent, hogy nyelvtannáci vagyok, hogy jó így, hogy az egyetemen ezt tanítják, de leggyakrabban sértődést. Már fel se veszem, ha egy oktatási anyag hemzseg a nyelvi hibáktól, vagy épp a boltban az arcomba tolul a könyvcím: „Szia Anya”.
A magyar ember mára levetette a nyelvtani szabályok, kinek-kinek jakobinus, vagy épp náci jármát. Szuverén. Nálunk írás közben is mindenki csak a saját törvényeit tiszteli, legyen idős, fiatal, okos, buta, vérmagyar, vagy épp liberális.
hátakkor Kimeri álítanni hogy nincs itt Szabaccság.!?