Aki kicsit is ismeri az MSZMP történetét, az cseppet sem csodálkozik azon, ami történt. Mondhatni, az elhajlás a hivatalos vonaltól itt a génekbe van kódolva, csodálkozni csak azon lehet, mit tudhatott Kádár János, hogy három évtizeden át uralni volt képes a vegyes fogatot, amelynek istrángját még az oroszok is rángatták. Nem csoda, ha az olyan hatalomtechnikusok, mint Orbán Viktor, sokat tanultak az elődeiktől. Hogy is mondta O.V.? Nem a diktatúrával volt baja, hanem azzal, hogy nem ő gyakorolta a hatalmat.
Az csak történeti adalék, ahogyan a DK pártkatonájává vedlett Gréczy Zsolt nekiment Lendvai Ildikónak, a baloldali értelmiség maradékának, akit még komolyan lehet – sőt: kell! – venni. Gréczy azt kifogásolta, hogy Lendvai le merte írni, Gyurcsánynak mennie kellene. Micsoda skandalum Lendvai persze téved. Gyurcsánynak nem ezért kell mennie, s még csak nem is azért, mert mamelukokat hagyott a fejére nőni, vagy mert személyes bosszút állt a szocikon, hanem mert kétszer is tévútra vezette saját pártját.
Az első Márki-Zay Péter volt. A konzervatív politikus, aki elhitette magáról, hogy megbontja a Fidesz-tábort. Mindenféle manipulációk után 2022-ben végül Márki-Zay lett az egyesített ellenzék kormányfő-jelöltje – minden reális esély nélkül. A bukás után Gyurcsány szinte azonnal kapcsolt, s ráébredt, hogy a megoldás egy tisztán baloldali – szocdem – ajánlat a közönségnek. Csakhogy a közönség erre sem volt vevő, a DK a választásokon lényegében megbukott.
És akkor a semmiből felbukkant Magyar Péter mozgalma. A reakció a mozgalomra minden túlzás nélkül szörnyű volt. Jellemző, hogy Orbán a maga cinikus módján csak annyival kommentálta a történteket, hogy mindenkinek joga van szervezkedni. A DK ezzel szemben úgy reagált, mint egy sértődött iskolás lány. Molnár Csaba és Gréczy minősíthetetlen hangon szóltak az épp csak formálótó mozgalomról, meg sem várva, hogy mi lesz belőle. Nem kellett több, világossá vált: a DK nem tűr meg senkit maga mellett az ellenzéki oldalon. S akkor lehet töprengeni azon, mennyiben feltételei egymásnak a rendszer és ellenzéke, amiről értelmiségi körökben már régóta beszélnek.
Olyan ormótlanul nekimenni Magyar Péter mozgalmának, ahogyan a DK tette, oktalanság volt, akkor is, ha senki nem láthatta előre a történteket. Nem meglátni Magyar mozgalmában a potenciális szövetségest, a politikai vakság tipikus esete. Amihez minden más – a százezrek az utcán, szemben más pártok százaival – csak adalék. Gyurcsánynak e politikai vakság miatt is mennie illett volna.
Ami pedig a lényeget illeti, az mégis csak az, ki dönti meg az Orbán-rendszert, hogy a helyébe ültessen egy polgári liberális demokráciát. A DK és Gyurcsány kétségtelenül sokat tett a rendszer bukásáért. A történelem azonban nem versenyfutás. A sikert nem centikben mérik, s főként nem a sértődés mértékében. A demokrácia és a szólásszabadság többek között abban áll, hogy vitatkozunk, és a többség dönt.
A portugál mondással élve: Isten görbe vonalakkal ír egyenest.