Milyen valójában a magyar munkaerőpiac, tényleg szükség van nagy számban vendégmunkásokra?
A nagyjából 120 ezer nálunk tartózkodó vendégmunkás elenyésző hányada a 4,7 millió hazai foglalkoztatottnak, ráadásul az Európai Unióban ezzel az aránnyal az utolsó előtti helyek egyikén tanyázunk. Akkor miért az aggodalom? Mert Magyarország gazdaságpolitikája 2010 óta az összeszerelő üzemek gyártósoraira és nagyszámú betanított munkásra épül, miközben az évtized közepe óta gyorsan fogyatkozik a munkaerő a feldolgozóiparban. Pótlásukra milliárdokat költ az állam, ezért is jönnek szívesen a külföldi cégek Magyarországra, de ez egy nagyon drága megoldás hazánk számára.
Az állam beavatkozása törvényszerű?
Ez attól függ, hogyan és miképpen teszi. Nálunk a foglalkoztatáspolitika nem szakmai, hanem politikai célokat követve alakult az utóbbi években. Például a közfoglalkoztatás a munkához jutás szempontjából kedvező volt, de mint életforma, szociálisan „beragadást” jelentett, innen kevesen tudtak átlépni a nyílt munkapiaci foglalkoztatásba. Ehhez társult, hogy 2011-től a tankötelezettség korhatárát 18 éves korról 16 évre szállították le. Ennek következtében sokan az iskolát félbehagyva közmunkát vállalhattak, de így a munkaerőpiac alsó szegmensébe kerültek, ahol minimális a további tanulás esélye.
A képzetlen munkaerő nem tud elhelyezkedni a gomba módra szaporodó akkumulátorgyárakban sem?
Ezt tágabb összefüggésben érdemes vizsgálni. A 2022-es népszámlálás szerint a teljes magyarországi népesség 10 év alatt 280 ezer fővel csökkent, amibe nem számították be azokat, akik több mint egy éve tartózkodnak külföldön, viszont a bevándorlók javítottak a mérlegen. Így évente átlagosan mintegy 30 ezer fővel csökkent az úgynevezett jelen lévő népesség. Ezen belül a 15−29 és a 30−44 éves korosztály fogyott, míg a 45 évnél idősebbek, különösen a 60 éven felüliek csoportja megnőtt. Jelentős az iskolázottság szempontjából is a változás. A munkaerőpiacra belépő új korosztályok iskolázottabbak, míg különösen a 60 éven felüliek között sok a csak 8 általánost végzett munkavállaló. Az adatok azt mutatják: a két utolsó népszámlálás között jelentősen, 800 ezerrel nőtt az összes foglalkoztatott száma, de a legérzékenyebb korcsoport, a 30−44 évesek aránya csökkent. Különösen feltűnő a szakmunkások számának fogyatkozása ebben az úgynevezett legjobb korosztályban, s ebben a külföldre távozás játszhatja a főszerepet.
Ugyanakkor nagyon sokan állásban vannak a nyugdíjkorhatár elérését követően is, ami nagyon helyes, de tény, hogy más országokban, kreatív gazdaságokban a fiatal képzett munkaerő belépése, továbbképzése a legfontosabb, a magyar kormány számára azonban nem.
Pedig nem egy állandóan extenzíven bővülő munkaerőpiacot kellene elképzelniük, amiben ma hisznek, hanem azzal kellene számolniuk, hogy a hatékonyság növekedése is kiválthatna munkaerőt.
Nincsenek ezt igazoló számítások?
Végez ugyan a kormányzat vizsgálatokat az új munkahelyek várható képzettségigényének a felmérésére, de ennek az eredményeit nem nagyon láthatjuk. Amit látunk, az a túlfűtöttség, vagyis akkor is tovább erőltetik a munkaerő-igényes fejlesztéseket a gazdasági növekedés érdekében, amikor lehet tudni, hogy nincsen pótlólagos munkaerőforrás. Az állam által támogatott beruházásoknál nincsenek gazdasági háttérelemzések, a fejlesztések nem nyilvános alkukban megkötött egyezségek után jönnek létre, és a munkahelyteremtés támogatására a beruházók komoly adókedvezményeket kapnak.
Mekkora most a betöltetlen, üres álláshelyek száma?
A KSH adatai szerint 3 százalék körüli, ami kisebb, mint a munkanélküliek aránya. Egyre kevesebb az új bevonható ember egyes területeken, különösen, ha azokat a kulcsfigurákat kell pótolni, akik simán tudnak munkahelyet váltani. A munkaerőpiaci feszítettség azt jelenti, hogy nagyon nehéz a gazdaságnak megfelelő munkaerő-tartalékra találni. Úgy gondoltuk, hogy a Covid-válság miatt egy sor dolgozót elbocsátanak, ám nem ez történt. Ahol tehették, a munkáltatók a jövőre gondolva arra alapoztak, hogy ha újból szükségük lesz a dolgozóikra, akkor csak magasabb bérért találnak utánpótlást, ezért inkább nem küldték el őket. Hasonlóan gondolkodtak világszerte. De főleg a különösen nehéz helyzetbe került szolgáltatószektorban, így a turizmus-vendéglátásban s a fuvarozásban nem volt forrás a munkaerő megtartására, aminek az lett a következménye, hogy tartós szakemberhiány alakult ki. Ezzel szemben az iparvállalatoknál nulla állásidővel megtartották a munkavállalókat.
A munkaerő elvándorlása mennyiben kárhoztatható a kialakult helyzetért?
Ez önmagában természetes folyamat. A gazdaságok sajátossága a munkahelyek váltása, a ki- és belépés, akár az országhatárok átlépése árán is. A rugalmasságot szolgálja az is, hogy az Európai Unióban szabadon lehet munkát vállalni. Magyarország valójában nagyon későn élt ezzel a lehetőséggel, csak 2010−11-ben látszott az elvándorlás első nagyobb megugrása. Ebben szerepet játszott, hogy az Orbán-kormány a korábban meglévő szociális hálót radikálisan szűkítette. A munkanélküli-segély időbeli korlátozása mellett az egykulcsos személyi jövedelemadó hatása volt az, ami elgondolkodtatta az embereket, hiszen ez főként a magasabb jövedelműeket támogatja, ugyanakkor megvonták a legalacsonyabb jövedelmeknek az adómentességét.
Változik, hogy melyek a fő célországok?
A német−osztrák munkaerőpiac megnyílásának vonzása a szakmunkások számára sokkal jelentősebb volt, mint az Egyesült Királyság kínálta lehetőségek csábítása. A szigetországba inkább a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők, s nem a szakmunkások mentek, közülük sokan a szolgáltatási szektorban helyezkedtek el. Azt is tudjuk, hogy már a Brexit előtt is némileg csökkent a Nagy-Britanniában dolgozó magyar munkavállalók száma, míg a másik két országban növekedett. Az elvándorlás intenzitása természetesen változó, nálunk például 2017-ben megtorpant a kivándorlás növekedésének üteme az akkori gazdasági fellendülés miatt, ami elsősorban az uniós támogatásoknak volt köszönhető.
Nem lehet megkerülni a kérdést: mekkora lehet a külföldön munkát vállaló magyarok száma?
Nehéz megállapítani, mert ez egy mozgó tömeg, jönnek-mennek az emberek, s azt sem lehet biztosan tudni, hogy a külföldön dolgozó mennyi ideig tartózkodik a letelepedési országában. Egy korábbi vizsgálatunk szerint azoknak nagyjából a fele jön haza, akik külföldre mennek dolgozni. A pontos számokat azért sem lehet tudni, mert közülük aztán sokan ismét útra kelnek. Az látszik, hogy a hazai foglalkoztatottak nagyjából két százaléka próbál külföldön szerencsét, és a más országban dolgozók miatt évente átlagosan egy százalékkal csökken a foglalkoztatotti létszám.
Talán 500-600 ezren dolgozhatnak külföldön, s vannak ingázók is, akik Ausztriába, Szlovákiába járnak át naponta-hetente.
A külföldön munkát vállalók elsősorban az uniós tagállamokat választják a kedvezőbb jogi feltételek s a közelségük miatt, és az is látszik, hogy aki hazajött, az hozott valamifajta munkakultúrát is magával, amit viszont a hazai munkáltatók kevésbé használnak ki.
A nemrég lezárult választási kampányban nem lett központi kérdés a vendégmunkások alkalmazása, bár azzal érvelt az ellenzék, hogy a kormány kisebb létszámot vall be a valóságosnál. Valóban meg kell védeni a magyar munkahelyeket, ahogy azt a politikusok mondják?
Ez az álláspont primitív és statikus, nincs tekintettel a munkaerő esetleges mozgására. Jusson eszünkbe, hogy ha hosszabb időtávban gondolkodunk, már nem vendégmunkásokról, hanem bevándorlókról beszélhetünk. Évtizedekkel ezelőtt a kínaiakkal szemben is erőteljesek voltak a fenntartások, de hosszú idő elteltével már megszoktuk, elfogadtuk őket. Hasonló a helyzet az arab kisbüfékkel, és az albán pékségek is népszerűek, mert bár a termékeik rossz minőségűek, ám olcsók.
A vendégmunkások száma az épülő akkumulátorgyárak miatt növekszik?
Részben igen, mert a kormányzat ezeket a „barkácsolós gazdaságnak” nevezhető beruházásokat ösztönzi, amelyekhez jellemzően nincs környezetvédelmi vizsgálat, nem foglalkoznak a tiltakozó tüntetésekkel, nem egyeztetnek az érdekeltekkel, és nincs hozzájuk elég munkaerő sem. A partnerségi megállapodást kötött „kiemelt” beruházók azzal az ígérettel jönnek Magyarországra, hogy a kormány biztosítja nekik a megfelelő számú, támogatott munkaerőt. Ezt viszont csak szintén „kiemelt” munkaerő-kölcsönzőkkel együttműködve tudják elérni. A szemmel láthatóan jórészt külföldi munkavállalókat foglalkoztató ételfutárcégeknél más a helyzet. Az elsősorban Budapesten tevékenykedő vállalkozások mögött egy furcsa, bonyolult rendszert működtető maffia áll, ami kiszorította a diákokat s a Covid-járvány miatt a munkahelyüket elvesztőket. A gyorséttermek konyháiban az egyre több külföldi munkavállalót a munkaerő-kölcsönzők helyezik el, de ezek magyar munkavállalók kölcsönzésével is foglalkoznak.
