Az erkölcsdrámák olyankor jönnek divatba, amikor a társadalom valamilyen morális meghasonlást él át. Szívesen használták a műfajt pl. a 19. századi népszerű francia szerzők, leleplezvén koruk álszentségét a válás, a polgári házasság, a „törvénytelen” gyerek kérdéseiben. Az idősebbek nálunk is ráismerhetnek a hatvanas-hetvenes évek erkölcsdrámáinak vonulatára. Gondoljunk csak Szakonyi Adáshibájára vagy Sarkadi Imre Elveszett Paradicsomjára.
Hát, a Paradicsom elveszett, annyi biztos. A hatalom szokott műsorában komoly adáshibák jelentkeztek. Egy társadalmi-politikai erkölcsdráma közönségében találtuk magunkat. Nem tetszik a darab. Kiábrándít, leleplez, hányingert kelt. Néha azokban is, akik lelkesen váltottak jegyet az előadásra. Egyre többen vannak, akik már szívesen rendet csinálnának a színpadon.
A dráma több felvonásos. A morális válságnak egyre több bugyrába tekinthetünk be. Ez most más, mint amit eddig láttunk a repertoárból. Volt már részünk gazdasági válságok számos jelében, ezek nyomán egyes társadalmi rétegek szociális válságában is. Politikai válság nem lett belőlük, mert a színpadról a narrátor mindig ügyesen elmagyarázta, mi az oka a bajoknak. Brüsszel, háború, az itthoni hazaárulók, a keresztény erkölcs fellazítói. Ahogy mondják, ügyesen „keretezett”, sajátos világmagyarázatot adott elő. Mint amikor a modern mozikban a jegyszedő kiosztja a 3D-szemüveget, hogy onnantól azon át nézzük a műsort.
Működött.
De ez most más. Ez erkölcsi válság. Ez mélyebbre megy. Mert éppen a narrátor dumájának álszentségét leplezi le, a kiosztott szemüveget hatástalanítja. Hiszen a gazdasági, társadalmi, politikai bajok „kidumálásának” (értsd: kormánykommunikáció) a tengelyében eddig az állt, hogy a hatalom maga az üdvhadsereg. Szent erkölcsi elvek keresztes katonája, aki a hitetlenség, a romlottság ellen harcol. A Jó a Rossz ellen. A vezér szinte egy új Parsifal, szerencsénkre némi magyaros furfanggal beoltva..
Most éppen Parsifalról és leghűbb lovagjairól derül ki sorra, hogy valójában fütyülnek a szent Grálra. Az alapvető politikai törésvonalak mellett megjelent egy másik, mélyebb is: az erkölcsi törésvonal. Itt a kormány kisebbségben van, egyszer csak a közvélemény jelentős részével találja szembe magát.
Utoljára talán a baltás gyilkos kiadásánál (eladásánál?) volt hasonló erkölcsi kisebbségben. De az rövid darab volt, nem többfelvonásos. Most másról van szó.
1. Az erkölcsdráma első felvonása: még nem látni a dráma többi részét. De országos visszatetszést kelt az az erkölcsiség, amely nem képes Karsai Dániel ügyében a legkisebb együttérzésre, emberségre, odahajlásra sem. Amely jelképesen is, valóságosan is (az egy Kósa kivételével) elfordítja a fejét a szenvedőtől. Legutóbb már egyetlen válaszmondatra sem méltatták a bizottságban, ahová fájdalmakkal küzdve is eljött felszólalni. Némán szavaztak: még parlament elé sem bocsátják az ügyét támogató törvényjavaslatot. Ahol elhangozhatnának a vállalható pro és kontra érvek. Nyilvánvalóan erkölcsi vitáról van szó. Amit nem vállalnak. Tudják: szembekerültek a társadalmi többséggel.
2. Az erkölcsdráma második felvonása: Váratlanul színpadra kerül a kegyelmi ügy. A protekcionizmust, álszentséget, bűnpártolást leleplező döntés – amiről kussolni akartak – látványosan szemben áll a társadalmi lelkiismerettel.
3. Az erkölcsdráma harmadik felvonása: Magyar Péter színre lép. Zenei aláfestésül titkos hangfelvétele szolgál. A titkos felvétel persze önmagában felvet erkölcsi kérdéseket, de az össztársadalmi erkölcsi sokkot a rögzített tartalom okozza. A jogállam vérző sebeiről az eddig Hitetlen Tamások is megbizonyosodnak. De nemcsak jogi, hanem elsősorban erkölcsi sebekbe márthatjuk ujjunkat. Abba, hogy semmibe vették, leköpték az igazságosságra, a bűnös és ártatlan megkülönböztetésére vonatkozó normákat.
4. Az erkölcsdráma negyedik felvonása: kiderül, hogy a kormánykörök 10 éve tudtak a valóságos vagy állítólagos családi erőszakról, de segítség helyett lázasan leplezték, még a válást is csak nehezen engedélyezték. Nehogy a látszaton csorba essék.
5. Az erkölcsdráma ötödik felvonása: a kormányoldal érzi: az erkölcsi válság veszélyesebb minden más krízisnél. Jön az ellentámadás. Erkölcsi, hiszen a csatát most ott vívják: Magyar Péter bántalmazó pszichopata. Lehet. De ez mennyiben mossa tisztára a súlyos gyanúba került Rogánt, Poltot, Deutschot és magát Orbánt? Az ellentámadás legaljasabb akciója: hogy ne csak Varga Juditnak kelljen az ügyészségen megjelennie, nevetséges vádakkal ugyanoda citálják, meggyanúsítják, rabosítják Iványi Gábort, aki két lábon járó morális jelképe az ellenállásnak. Kár, hogy nem nagypénteken, ahogy véresebb időkben intézték a dolgokat, hanem csak nagycsütörtökön.
Orbán nemrégiben azt mondta: Brüsszelhez képest „Magyarországon egy higgadt, nyugodt és észszerű gondolkodás zajlik”, ha meg is zavarják néha ilyen „Való Világra emlékeztető, filmsorozatot idéző közjátékok”.
Nem, miniszterelnök úr. Ez nem kis közjáték a színházi szünetben. Ez maga a darab. Nem lesz jó vége.
És még a büfébe se menekülhetünk ki. Magasak az árak. Tudja, mint az Operában.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.