Azt állította Orbán Viktor (március 15-én elmondott ünnepi beszédében), hogy „ha meg akarjuk őrizni Magyarország szabadságát és szuverenitását, akkor nincs más választásunk, el kell foglalnunk Brüsszelt. (…) Itt az ideje, hogy a helytartótanács Brüsszelben is reszketni méltóztassék”.
Ezzel szemben a tény az, hogy van más választásunk, mégpedig a kilépés a „brüsszeli birodalomból”, vagyis az Európai Unióból. A magyar szabadságot és függetlenséget ugyanis nem lehet megőrizni mások elfoglalásával. De akár bevonulunk Brüsszelbe, akár nem, a Helytartótanács nem fog ott reszketni, annak ugyanis nem a birodalmi fővárosban van a székhelye, hanem a birodalomnak alávetett országban, tehát nálunk. Annak idején először Pozsonyban, majd 1785-től Budán. Úgyhogy itt méltóztassék reszketni.
Azt is állította a miniszterelnök (ugyanott), hogy „Brüsszel nem az első birodalom, amely szemet vetett Magyarországra”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem Brüsszel vetett szemet Magyarországra, hanem mi vetettünk szemet az Európai Unióra, mi akartunk a tagja lenni. Nem egy birodalom részeként, hanem egyenjogú tagállamként. De ha ez nekünk (Orbánnak) kevés, le is út, fel is út. Mehetünk, amerre látunk. Ha csak Felcsútig látunk el, akkor oda.
Azt állította továbbá Orbán (szintén a Nemzeti Múzeum előtt), hogy „a mai nyugati világ azt hirdeti: az emberi élet, de legalábbis a politikai élet legfontosabb kérdése, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre. Micsoda kolosszális tévedés, ugyanis a dolog éppen fordítva áll. Nem az a kérdés, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, hanem hogy milyen gyerekeket hagyunk a világra”.
Ezzel szemben a tény az, hogy ez csak olcsó szónoki fogás, mert abban, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, az is magától értetődően benne van, hogy milyen gyerekeket nevelünk föl, mire tanítjuk és képezzük őket. Aki ezt a kettőt elválasztja, az nem érti vagy nem akarja érteni a világot, vagy ami még rosszabb: a saját képére akarja formálni. Vagy a saját lábukon álló gyerekei képére. Amit itt, Magyarországon elég jól ismerünk.
Azt állította ezenkívül Orbán (az M1-nek adott interjújában, Trumpnak Ukrajnával kapcsolatos álláspontjáról), hogy „ő a következőket mondja: először is az ukrán–orosz háborúba ő nem fog adni egy fillért sem. Ezért vége is lesz a háborúnak, mert nyilvánvaló, hogy Ukrajna önmagában nem áll meg a lábán”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Trump saját bevallása szerint nem mondott ilyet Orbánnak. A Newsmax nevű amerikai szélsőjobbos tévének adott nyilatkozatában a volt elnök kijelentette: „Amit mondtam neki, az volt, hogy Európa csak egy töredékét adja Ukrajnának, mint amit az Egyesült Államok. Nekik ugyanannyit kellene adniuk, mert a gazdaságuk körülbelül akkora, mint Amerikáé, és legalább százmilliárd dollárral kevesebbet költenek erre. Ezt rendezni kell, mert ez nem fair.” Úgyhogy talán Orbánnak is rendeznie kellene Trumppal, hogy valójában mit is mondott. De közben sürgősen össze kellene szednie a Magyarországtól is elvárt milliárdokat. Hacsak meg nem vétózza Trumpot is.
A szerző újságíró
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
