A tavaly októberi választásokon leváltott jobboldali-nacionalista Jog és igazságosság (PiS) párt azzal is szerezte meg hatalmat, hogy állította: a kultúrában helyére teszi a nemzeti becsületet és megvédi a lengyelséget. Ezt a PiS-kormányok úgy akarták elérni, hogy az intézmények élére a maguk embereit állították, akik a PiS ideológiai vonalához szabták a legfontosabb kulturális központok programját, kiállításait. Ez a megszállás a kulturális közvélemény ellenállásába ütközött, már csak amiatt is, mert a jobboldal a lojális közegében nem talált megfelelő tekintélyeket. Ugyanekkor új ideológiai centrumokat hoztak létre a kívánatosnak tartott eszmei program terjesztésére. Az első hullámban új múzeumok sorát alapították, hogy ezek a lengyel történelmet az új nacionalista narratívának megfelelve ábrázolják. Így például több kiállítás is dicsőíti a második világháború utáni antikommunista partizánokat, tekintet nélkül arra, hogy ezek között sokan együttműködtek a nácikkal, részesei voltak a zsidók legyilkolásának és ukrán, belorusz falvakat égettek fel. A PiS – itt is követve a Fidesz eljárását – több „saját” történelemértelmező és eszmetörténeti intézetet is alakított, hogy politikai doktrínájához tudományos megerősítést szolgáltassanak. Marad-e ez az állapot Lengyelországban? – kérdeztem Witold Mrożeket, a Gazeta Wyborcza és a Krytyka Polityczna publicistáját, kultúraelemzőt.
Biztosan sokan várták, hogy olyan gyors váltás lesz a kulturális intézményeknél, mint az állami médiában, ahol a Tusk-kormány hivatalba lépése utáni héten elküldték azokat, akik a PiS propagandaeszközévé tették a köztévét, rádiót, hírügynökséget.
A rendcsinálás, a normalitáshoz való visszatérés a kulturális intézményéknél sem váratott magára.
Bartłomiej Sienkiewicz kulturális miniszter már több intézményvezetőt is elküldött. Elsők között volt a gdański Második Világháború Múzeumának igazgatója. Ez az intézmény irritálta a PiS-t – magyarázza Mrożek –, mivel Jaroslaw Kaczyński szerint túl sok volt benne a szenvedés, és kevés a lengyel hősiesség, s egyáltalában, a jobboldal szerint túlságosan kozmopolita módon mutatta be a huszadik század legnagyobb tragédiáját.
Olyan vezetők is távoztak, akik kinevezését a szakmai közeg eleve vitatta.
E körbe sorolja a szakíró a varsói Zachęta nevű műcsarnok, a Lengyel Nemzeti Múzeum és a lengyel Nemzeti Filmarchívum igazgatóit. A Népszavának nyilatkozva Mrożek fontosnak tartotta kiemelni, hogy a PiS elsősorban a történelemértelmezést akarta megszállni, mert vezetői úgy gondolták, ezzel erősíthetik meg szavazótáborukat. A gdański múzeum átalakítása – és más hasonló helyi érdekű kiállítóhelyek – is ennek a része volt.
Mrozek a Dmowski Intézet létrehozásáról azt mondta: ennek a fő feladata a „lengyel nemzeti gondolat” ápolása, azaz fősodorba állítása volt. Roman Dmowski (1864–1939) múlt századi lengyel politikus a Nemzeti Demokráciának nevezett párt megalapítója volt. Jelentős szerepet játszott függetlenségi mozgalmakban, miközben ő volt a szélsőségesen jobboldali, antiszemita erők vezéralakja a húszas-harmincas években. Követői körében alakultak ki a lengyel fasiszta csoportosulások. Mrozek szerint a Dmowski Intézet az adófizetők pénzén finanszírozta a mai szélsőséges nacionalista csoportokat.
A nagy gond – állítja Witold Mrożek – a Nemzeti Emlékezet Intézetében (IPN) van. Ez az intézet azonban nem a kulturális miniszter, hanem a miniszterelnökség alárendeltségében működik, vezetőit tavaly választotta meg az akkor jobboldali többségű szejm. Az újságíró szerint ez az intézet teljesen kiszolgálta a PiS politikáját, elveszítette korábban élvezett tudományos elismertségét. Ő úgy tudja, sokan a történészi körökben azt szeretnék, ha megszűnne ez a másutt elképzelhetetlen hatáskörökkel felruházott, saját ügyészi szervezettel bíró szervezet.
A korábbi kormánypárt bebetonozta megbízottjait a kulturális intézmények élén. Sokan vitatják a megoldásokat, amelyekkel a kormány ezeket megkerüli. Ilyen az, hogy egyesítik a könyvkiadást támogató könyvintézetet a PiS-érában létrehozott Irodalmi Intézettel. Mind a két szervezet vezetőjét felmentette a miniszter. Hasonló megoldás várható a filmfinanszírozás intézményeinél. Witold Mrozek szerint a PiS fő célja az volt, hogy a nacionalista-vallásos eszméket nagyszabású történelmi filmekre vigyék. Ez a projekt – állítja – kudarcot vallott. Készültek filmek, de egyikre sem özönlött a közönség, pedig a lengyelek mozijárók és szeretik a hazai alkotásokat.
Az új miniszter
Bartłomiej Sienkiewicz, a lengyel kulturális szféra 62 éves főnöke a Nobel-díjas Henryk Sienkiewicz dédunokája. Belügyminiszter volt, felügyelte a titkosszolgálatokat is Tusk korábbi kormányában. A rendszerváltás után a korábbi ellenzéki az újonnan alakult Államvédelmi Hivatal tisztje lett, alezredesi rangban szerelt le.
