A kötelezettségszegési eljárás megindításával alkalmatlan eszközt választott az Európai Bizottság a szuverenitásvédelminek nevezett, uniós környezetben végrehajthatatlan magyar propagandatörvény káros hatásainak korlátozására. A procedúra ugyanis sokéves időhúzási lehetőséget biztosít a kormány számára. Lesz – vagy lehet – ugyanakkor egy, már rövid távon érvényesülő negatív következménye is: a most fölvetett jogállamisági problémák nagy valószínűséggel akadályozni fogják, hogy Magyarország újabb részletekhez jusson hozzá a befagyasztott uniós támogatásokból.
A bizottsági álláspont szerint a jogszabály sérti az uniós jog több rendelkezését (a felsorolást lásd fentebb). Hogy megértsük ezt a széles kifogáslistát, érdemes felidézni, hogy a kormánytöbbség valójában nem egyetlen törvényt, hanem egy számos jogszabályt, így a választási törvényt is módosító törvénycsomagot fogadott el. A módosítások során illegálissá válik például, ha az ellenzék egy egyesületi (tehát nem párt) besorolású jelölőszervezet nevében indítana közös jelölteket együttes indulás esetén – akkor is, ha az adott szervezet nem külföldről, hanem kizárólag belföldről fogadna el támogatásokat, ilyenformán pedig garantáltan nem befolyásolná Magyarország szuverenitását. A törvény alapján minden jelölőszervezetnek nyilatkoznia kell róla, hogy nem fogad el „belföldi jogi személytől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől származó támogatást, névtelen adományt vagy ezekből származó vagyonelemet az adott választás vonatkozásában”. Ez a rendelkezés a választójog és az egyesülési jog indokolatlan, és az uniós jogot sértő korlátozása. Ugyanakkor rávilágít arra is, hogy kitől/mitől félti a kormány valójában a „szuverenitást”: minden olyan lehetőségtől, amely megpróbálná valahogy kiegyensúlyozni a kormányoldal és az ellenzék közötti, Európában példátlan erőforrás-aszimmetriát.
Magával a szuverenitásvédelmi törvénnyel az Orbán-kabinet létrehozott – és azóta egy hűséges pártkáderére bízott – egy hivatalt (a jogköreit tekintve sokkal inkább egy hatóságot), amely a törvény felhatalmazása alapján „bármely, az adott ügyben érintett állami vagy önkormányzati szervtől, továbbá bármely más, az adott ügyben érintett szervezettől vagy személytől tájékoztatást, adatszolgáltatást kérhet”, bárkit maga elé idézhet, bármilyen (akár magán) iratba betekinthet, bármiről másolatot kérhet – ez önmagában is a magánélet, illetve a személyes adatok védelmének sérelmével jár. Majd pedig az összegyűjtött információkat olyan tetszőleges formában és keretezéssel hozhatja nyilvánosságra, ami ellen nincs mód jogorvoslatot kérni – vagyis bárkit, illetve bármilyen szervezetet, intézményt ügynöknek, hazaárulónak nevezhet (ahogyan ez a magyar jogszabálycsomagot ihlető Oroszországban rendszeresen meg is történik), bárkinek bármekkora reputációs kárt okozhat anélkül, hogy azzal szemben az érintett jogi ellenlépést tehetne. Itt tehát valóban generálisan sérül a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog, ahogy a Bizottság megállapította.
De potenciálisan sérülhet a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jog (akár egy olyan egyszerű esetben, ha egy magyar képviselőjelölt a kampányához külföldi házastársától kap segítséget, ami Magyarországon immár illegális, akkor is, ha a házastárs is EU-állampolgár), illetve az uniós választójog is (gondoljunk arra, hogy egy itt élő német vagy osztrák polgár indul a helyhatósági választáson, amit az uniós jog lehetővé tesz – a törvény alapján börtönbe kerülhet, ha a kampányához a német vagy osztrák családtagoktól kap támogatást).
Ami pedig a kinevezett vezető, Lánczi Tamás szavaiból időközben kiderült – hogy a sajtófinanszírozás ellenőrzését és szankcionálását is a hatáskörükbe vonnák – az az uniós belső piacra (az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlására) vonatkozó szabály, vagyis az EU lényege szempontjából teljességgel kilátástalan: egyetlen európai magánszemélynek, cégnek vagy szervezetnek sem tiltható meg semmilyen jogcímen, hogy bármely magyarországi sajtóvállalkozást támogasson, vagy abba befektessen – mint ahogy a magyar kormány és annak szervezeti is megteszik ezt Szlovéniától Szlovákiáig és Lengyelországig sokfelé.
Mindezzel természetesen Orbánék is tisztában vannak, sőt valószínűleg számoltak is a Bizottság fellépésével. Vélhetően nem is bánják, hiszen látható ellenfél nélkül nehéz „szuverenitásvédelmi” csatákat vívni.
