Magyarország tradicionálisan tiszteli a tanárokat – jelentette ki Orbán Viktor újévi első rádiós szózatában. Magyarország miniszterelnöke és jelenlegi kormánya a jelek szerint tehát vagy nem tartja magát Magyarország részének, vagy nem tartja a magyar hagyományokat.
Az Orbán-kormányok elmúlt majd’ másfél évtizedes oktatási ámokfutása ugyanis kicsit sem annak bizonyítéka, hogy tisztelnék a pedagógusokat, vagy hogy legalább értékelnék az általuk végzett munkát.
Hiszen mindig volt fontosabb cél, mint a tanárok, tanítók bérének megemelése – hol egy stadion, hol egy Vodafone, hol egy reptér. S amikor ezt a pedagógusszakszervezetek szóvá tették volna, a kormány érdemi szinten nem tárgyalt velük. Amikor a tanárok továbbra sem hallgattak el, sőt, országos munkabeszüntetéseket szerveztek, néhány törvénygyári gombnyomással láthatatlanná, értelmetlenné tették sztrájkjukat. Amikor még ezután sem maradtak csöndben, hanem polgári engedetlenségi akciókba kezdtek, egyszerűen kirúgták néhányukat – a bátor tankerületi vezető azóta sem mer megjelenni a bíróságon. Majd megalkották a pedagógusokra szabott bosszútörvényt.
Most pedig Orbán arról beszél, hogy – miután majd az uniótól a tízperces kávészünetért kapott pénzből végre nagyjából harmadával megemeli a pedagógusok bérét – „ a 700-800 ezer forintos fizetés a hároméves béremelési program végén már egy elég vonzó pálya lehet, különösen ezzel a jelentősebb pihenési lehetőséggel együtt”, s így már a „férfiember is elég vonzónak találja majd a pedagóguspályát”, és érzi úgy, hogy „megengedheti magának, hogy elmenjen tanárnak”.
Értem. Ez az orbáni tisztelet. Hogy a férfiak pénzért dolgoznak, őket meg kell fizetni, mert az kell a család eltartására. A pedagógusok 85 százalékát kitevő nőket pedig nyilván a nyári vakáció, a „jelentősebb pihenési lehetőség” öröme tartotta eddig is a pályán. Vagy még inkább - Parragh László kamarai elnök, egyben miniszterelnöki főtanácsadó szavai után szabadon - a pénteki orbáni rádióbeszédek utáni adrenalinfröccs.
