Csodaszép, mesebeli tájat varázsolt több helyen is a havazás a szentestét megelőző napon, a fél országban jelenleg is havazik; nagyjából a Győr-Siófok vonalban ugyan eső esik, de ettől északra és keletre továbbra is változó intenzitással hullik a hó – írja szombat délutáni jelentésében az Időkép. Ahogy Nagy-Kurunczi Rita vezető meteorológus megjegyezte: – Kár, hogy holnap olyan intenzíven fog olvadni, de ne panaszkodjunk, élvezzük ki most a havas pillanatokat.
A délután 5 óra után közölt összegzés szerint az északnyugati országrészben ezekben az órákban kezdett fordulni a szél, amely hamarosan viharossá fokozódik, az északnyugati csücsökben, Sopron térségében akár 80-90 kilométer per órás lökésekre is számítani kell. Az erős, viharos szél főleg a magasabban fekvő területeken hordhatja majd a havat.
– Ha a hótérképre tekintünk, láthatjuk, hogy a Bakony-Tatabánya-Dunakanyar háromszögben volt a havazás súlypontja, Tatán 26 centis, míg Tatabányán 23 centis havat mértek észlelőink, és Pilisszentkereszten is megvan a 20 centis takaró és Pilisborosjenőn is vastag hó borítja a fákat – tette hozzá a vezető meteorológus.






Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a szombati havas és szeles időben történt közlekedési balesetek soráról, fakidőlésekről, áramszünetekről számolt be az állami hírügynökségnek. – Főként elakadt, árokba csúszott járművek, közúti balesetek, valamint kidőlt fák miatt hívják a tűzoltókat, szombaton kora estig országosan 148 esetben volt szükség a beavatkozásukra az időjárás miatt. Leginkább a nyugati országrészben van szükség a tűzoltók segítségére, a Győr-Moson-Sopron vármegyei Fertőszentmiklóson a heves esőzés miatt egy általános iskolába tört be a víz, a tetőszerkezet erősen beázott. A Fejér vármegyei Vértesbogláron egy családi ház teteje a hó súlya alatt beomlott, az épület lakhatatlanná vált, a Vas vármegyei Velemben egy családi házat 300 homokzsákkal kellett megvédeni, mert körbevette a víz.
– Nyári gumival senki ne induljon útnak, tankoljanak a szokásosnál többet a kocsiba, vigyenek magukkal takarót, élelmet, vizet és feltöltött mobiltelefont. Ha bárki bajba kerül, vagy bajba jutott embert lát, hívja a 112-es segélyhívó számot – hívta fel a figyelmet Mukics Dániel. Ugyancsak közlekedési akadályokra számítsanak, akik légi úton közlekednének. Az intenzív havazás miatt késésekre, járattörlésekre kell számítaniuk az utazóknak szombat este a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport Zrt. közölte, az időjárás miatt az 1-es futópályát le kellett zárni, a repülőtér jelenleg egy futópályával üzemel. Az utasoknak tanácsos a gép indulása előtt legalább két órával odaérni a 2-es terminálra.
Havazás, eső és viharos szél jön, csaknem az egész országra figyelmeztetést adtak ki