Gene Wilderhez és Johnny Depphez idén csatlakozott Timothée Chalamet is, ez a három színész az, akik különböző filmekben formálhatták meg a hatalmas fantáziával megáldott, különc csokigyárost, Willy Wonkát. Az első, 1971-es verzió hazánkban nem igazán ismert, a Willy Wonka és a csokigyár című filmből egyedül egy mémet láthatott biztosan a magyar internetező, melyen a hamis mosolyú Gene Wilder, az első Wonka szerepel. Tim Burton rendezése, a 2005-ös Charlie és a csokigyár már jóval ismertebb, Johnny Depp alakítása hazánkban sokak számára egyenlő az első Wonka-élménnyel, melyet most a fiatal Timothée Chalamet formál át, a friss Wonka című film ugyanis a cilinderes, sétapálcás figura előzménytörténetét tárja elénk.
A filmadaptációk az idő előrehaladtával egyre kevésbé ragaszkodtak az eredeti, 1964-ben megjelent Roald Dahl-műhöz, amely az USA-ban majdnem egy évvel előbb került a polcokra, mint hazájában, Angliában. Dahl írása beilleszthető az angol meseirodalom nonszen-vonalába, de jóval tisztább üzenettel bír, mint mondjuk az Alice csodaországban. Lényeges a mozik szempontjából, hogy a brit szerző írt dalszövegeket a történethez, az umpa-lumpák minden „teszten megbukott” gyermekről énekelnek, így adott volt, hogy a filmek zenések lesznek. A Charlie és a csokigyár megjelenése óta az egyik legnépszerűbb gyerekkönyv angol nyelvterületen, a mű kifejezetten edukációs szándékkal él, a gyerekek és a szülők számára szolgáltat tanmesét. Érdekes, hogy a Dahl-művet feldolgozó filmekben – mind az 1971-es, mind a 2005-ös verziónak kiváló volt a castingja – a gyermekek helyett mégis Willy Wonka alakja válik fontossá; bár nem véletlen, az édességművész rendkívül izgalmas figura, ilyen szerepet kapni jutalomjáték, mindhárom művész ki is hozta belőle a maximumot.
A Willy Wonka és a csokigyár korban nagyon messze áll a többi két filmtől, a benne megjelenített gyár inkább természetközeli, kedves környezet, talán, mert a hetvenes évek Amerikájában a gyár és a termelés fogalma még nem lehetett annyira terhelt, mint napjainkban.
A Wonka-gyár Tim Burtonnél már jóval ridegebb, a 2023-as Paul King-féle film pedig kifejezetten az üzleti harcra építi a cselekményt. Ez talán a legszembetűnőbb különbség a három alkotás közt, egyébként a filmek látványvilágát az adott kor tekintetében a legmodernebb filmes technikával készítették el.
Az első Willy Wonkát még nem terhelik az iparral kapcsolatos problémák, Gene Wilder egy gyerekszerető figurát játszik, szép tenorjával néha egészen gyengéd alaknak tűnik a filmben, ez megkülönbözteti a 2005-ös Wonkától. Wilder broadway-es táncmozdulatai, játékossága ellenére sokkal méltóságteljesebb, mint a Johnny Depp által játszott kissé dilis, idétlen Wonka. Persze, Gene Wilder többször okoz meglepetést, például egyik pillanatról a másikra hajt végre akrobatikus elemeket, és bár hangulatváltásai nem annyira rapszodikusak, nála is megvan az a szarkasztikus, abszurd humor, mint Deppnél. Wilder Wonkája alapvetően eggyel jobban emlékeztet a Dahl által megírt karakterre, mint a későbbi szerepfelfogások. A 2005-ös verzió csokigyárosa zilált, mégis elegáns alak, a rendező, Tim Burton hangsúlyt fektetett arra is, hogy ennek a furcsa viselkedésnek megismerhessük a hátterét, Willy Wonka terhelt múltjából fakad, hogy később elrontott gyermekeket leckéztet meg. Johnny Depp fürdött a szerepében, és ahogy számos más, a rendezővel közös munkájukban, itt is szinte minden az ő játékára épült.
Az első Willy Wonkát még nem terhelik az iparral kapcsolatos problémák, Gene Wilder egy gyerekszerető figurát játszik, szép tenorjával néha egészen gyengéd alaknak tűnik a filmben, ez megkülönbözteti a 2005-ös Wonkától. Wilder broadway-es táncmozdulatai, játékossága ellenére sokkal méltóságteljesebb, mint a Johnny Depp által játszott kissé dilis, idétlen Wonka. Persze, Gene Wilder többször okoz meglepetést, például egyik pillanatról a másikra hajt végre akrobatikus elemeket, és bár hangulatváltásai nem annyira rapszodikusak, nála is megvan az a szarkasztikus, abszurd humor, mint Deppnél. Wilder Wonkája alapvetően eggyel jobban emlékeztet a Dahl által megírt karakterre, mint a későbbi szerepfelfogások. A 2005-ös verzió csokigyárosa zilált, mégis elegáns alak, a rendező, Tim Burton hangsúlyt fektetett arra is, hogy ennek a furcsa viselkedésnek megismerhessük a hátterét, Willy Wonka terhelt múltjából fakad, hogy később elrontott gyermekeket leckéztet meg. Johnny Depp fürdött a szerepében, és ahogy számos más, a rendezővel közös munkájukban, itt is szinte minden az ő játékára épült.
A friss Wonka-film mindkettővel rokon, de inkább kötődik az 1971-es elődhöz musicalességében például, még a Pure Imagination című dalt, és az umpa-lumpák dallamait is onnan kölcsönzi, nem utolsó sorban a kisemberek külseje is épp olyan, mint az első filmben.
Timothée Chalamet jelmeze is inkább emlékeztet a klasszikus, lilakabátos Wonkára, mint Johnny Depp sötét tónusú kosztümjére. A 2005-ös Tim Burton-verzióban enyhén szólva kifogásolhatóak voltak a dalok, és fontos különbség, hogy Wilderrel szemben Depp egyszer sem fakadt dalra. Nem így Chalamet, aki nagyon jó a zenés szerepben, gyermeki, élettel teli és vicces. A fiatal színész által megjelenített Wonka még nagyon romlatlan, épp csak a szárnyait eregető tehetség, sokatmondó, hogy Paul King filmjében alig vannak gyerekek, itt még maga a csokoládékészítő az.
Összességében az új Wonka-film jól sikerült, ötletes, kellemes hangulatú és a musicalként is megállja a helyét. Kicsit olyan, mintha a két elődöt gyúrták volna össze: megvan benne a gyermeki varázs, a mai szemnek kedves, modern látvány, de a csipetnyi társadalomkritika sem hiányozhat, Willy Wonka útjába ugyanis a csokikartell áll, velük kell megküzdenie a hősnek, egy egész városra kiterjedő korrupt rendszerrel. Mindhárom filmről elmondható, hogy egyszerre élvezhető gyerek- és felnőttnéző számára is, ezt a Wonka is hozza, és nem mellesleg hoz egy remek Hugh Grant-, Rowan Atkinson- és Olivia Colman-alakítást, ha Timothée Chalamet nem volna épp elég. De minden bizonnyal elég lesz.
Infó
Wonka
forgalmazó: InterCom
