- Utópia és valóság

Szomorú, hogy most is ezzel kell kezdeni, de a politika, illetve most már a háború nagyon is ráveti árnyékát egyébként valóban kiváló, méltán világhírű művészekre, gondoljunk csak Valerij Gergijev és Anna Netrebko estére. Rávetül az árnyék az 1972-ben, Athénban született Teodor Currentzisre is, aki 1994-től az a Szentpétervári Állami Konzervatóriumban tanult Ilja Muszinnál, majd 2004-től 20-ig a Novoszibirszki Opera és Balett Színház főkarmestere volt, ma ezt a posztot a szintén oroszországi Permi Opera és Balett Színháznál tölti be. Ezzel kapcsolatban Currentzis Wikipédia oldala szükségesnek tartja megjegyezni, hogy Gergijevtől és Netrebkótól eltérően Currentzis soha nem tett Putyint támogató nyilatkozatot – még az orosz-ukrán háború előtt sem.

A görög zenész 2011 óta különböző német rádiók zenekaránál is vállalt különféle címeken karmesteri posztot, de a bécsi Konzerthaus intendánsa, Matthias Naske ez év márciusában kijelentette, hogy annak ellenére, hogy jó személyes kapcsolata van Currentzisszel, a következő - tehát a szeptemberben elkezdődött évadban - már nem ad neki fellépési lehetőséget. Az ok, hogy a karmester határozott kérése ellenére sem tett nyilatkozatot a háborúval kapcsolatban, bár Naske attól nem zárkózott el, hogy az Utópia Zenekarral vendégként vezényelhessen. De a Délnyugat-Német Rádió Zenekara sem újította meg a szerződést a karmesterrel a 2024-2025 ös évadra, és tavasszal – több más helyszín között - a hamburgi Elbphilharmonie is törölt hangversenyt vele. A Currentzissal szembeni ellenérzések egyébként abból is adódnak, hogy a 2004-ben az általa alapított orosz musicAeterna Zenekart a Putyin magánbankjaként emlegetett VTB Bank finanszírozza, és egyik turnéjukat például pedig a Gazprom pénzelte.

Az Utópia Zenekar egyébként fesztiválzenekar, ami azt jelenti a zenészek évente néhány alkalommal jönnek össze a világ minden tájáról, intenzív próbaidőszak előzi meg a négy-öt hangversenyt, amelyeket most európai nagyvárosokban adnak – Budapest a berlini két alkalom után jött – ugyanezzel a műsorral. A zenekar finanszírozása a honlapjuk szerint a Kunst und Kultur DM Privatstiftung által (a tavaly elhunyt Red Bull tulajdonos Dietrich Mateschitz alapítványa), más magánalapítványok és a jegybevételekből történik.

Rátérva a zenére, azt Kelemen Barnabás hegedűművésznek az InfoRádiónak adott interjújából lehet tudni, hogy most ötnapos, alkalmanként nyolcórás próbák voltak, őt maga a karmester kérte fel Brahms D-dúr hegedűversenyének szólista szerepére. A zenekar egyébként bízvást nevezhető hatalmasnak, a Csajkovszkij szimfóniához – amikor egyébként Kelemen Barnabás állt be a koncertmesteri posztra – 20 első, 18 második hegedűs és 14 csellós, és ehhez illő mennyiségű brácsás és bőgős jelent meg a színpadon, ez a vonóslétszám egy kisebb szimfonikus zenekarénál nagyjából másfélszer több, nagyon kivételesen lehet ilyet hallani.

Currentzisről minden ismertető elmondja, hogy a klasszikus zene fenegyereke, a Guardian szerint egyenesen Glenn Gouldba oltott Curt Cobain, vagyis unortodox módon közelít a megszokott, sokszor játszott hallott zeneművekhez. Valóban nagyon energikusan, előre-hátra lépkedve, teljes testével sokszor magasba emelt, onnan lecsapó karokkal vezényelt a nyurga, megjelenésével is feltűnést keltő karmester.

A Brahms-versenymű hőse azonban a szólista, Kelemen Barnabás volt, az ő romantikusan felfogott, erőteljes hegedűhangon megszólaló, kifejező játéka volt az igazán érdekes itt, hangszere telten szólt a felsőbb regiszterekben is, feltűnt, hogy más volt a hangzás, mint amit általában megszoktuk - tőle is. Mint kiderült, megvolt az oka, a művész a ráadás Bartók előtt elmondta, hogy egy Draskóczy Gábor által készített néhány hetes hegedűn játszik, és ezzel fog a további hangversenyeken is megjelenni. Ez példaértékű tettnek számít, a hegedűkészítők néhány éve lapunknak is elmondták, ha a magyar művészek vonóshangszert vásárolnak, sokkal inkább a régi olasz példányokat keresik, egyébként Kelement is Stradivarin, Guarnierin hallhattuk sokszor.

A zenekar és karmestere is elemében volt, sajnos azonban ilyen sok zenészből ilyen rövid idő alatt nem feltétlenül válik kiváló zenekar, a részleteken biztos sokat dolgoztak, de a hangzás nem mindig volt igazán szárnyaló, így igazán nem is sikerült beterítenie az egész teret, mintha megmaradt volna a színpad fölött, emellett nem is minden, esetleg valóban kimunkált mozzanatra derült igazán fény. A lassútétel zenekari hangzása azonban megkapó volt, és az oboista is megérdemelten fogadhatta a tapsot a karmester és a szólista mellett.

A Csajkovszkij Ötödikje – az orosz mester „sors” szimfóniájaként is emlegetik – is a lassútételben kezdett igazán figyelem felkeltővé válni, valóban gyönyörűek voltak a hangszínek, és egy ilyen nagy zenekarnak nem csak az az erénye, hogy hangos tud lenni, a dinamikai árnyalatok is szélesek voltak. Jól megformáltak voltak a dallamok, itt igazán lehetett érezni, ihletett karmester áll az élen. A finálé azután valóban fergeteges volt, sok hanggal, izgalommal, végül is ez is érvényes megközelítési mód, értékelhető, szerethető. A siker garantált volt.