Hogy hozzá nem értés vagy tudatos stratégia, tulajdonképpen nem is fontos, de mindent elmond a magyar diplomácia jelenlegi állapotáról, hogy Szijjártó Péter épp iráni kollégájával egyeztetett a Hamász Izrael elleni támadása után. Külügyminiszterünk ugyan „határozottan elítélte” a terrorizmust, de a Hamászt név szerint nem említette, követve ezzel az orosz külpolitikát, amely hasonlóan semmitmondó nyilatkozatot adott ki, nem deklarálva, ki is az agresszor. Valójában világbotránynak is nevezhetjük, hogy a terrortámadás után épp az iráni diplomácia vezetőjével sikerült egyeztetni, aminek csak azért nem lett nemzetközi visszhangja, mert a külföldi lapok ingerküszöbét – nem meglepő módon – nem érik el külügyminiszterünk lépései. Szijjártó épp azon állam külügyminiszterének jelezte, hogy „a háborús helyzet eszkalációját meg kell akadályozni”, amely ebben érdekelt, s lelkesen ünnepelte a terrorakciót.
Irán és a Hamász kapcsolata régi múltra tekint vissza, a Hamász sehol se lenne a perzsa állam támogatása nélkül. Mint a Wall Street Journal beszámolt róla, az iráni Forradalmi Gárda tisztjei augusztus óta együttműködtek a Hamásszal a légi, szárazföldi és tengeri behatolások megszervezésében, s az iráni biztonsági tisztviselők zöld utat is adtak a támadáshoz. Irán Ciszjordániában is megpróbálja a saját érdekei szerint alakítani a történéseket: a Hamász révén deligitimálná Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság vezetője és az általa fémjelzett Fatah hatalmát. Teherán már nem olyan sebezhető a nemzetközi színtéren, mint volt, amiben az ukrajnai háborúnak is komoly szerepe van: Oroszország drónok sorát vásárolta tőle, s a geopolitikai változások miatt Washington is kénytelen volt engedményeket tenni neki.
A Hamász támadása azonban jól mutatja, milyen következményekkel jár, ha Irán túl nagy befolyásra tesz szert: súlyos veszélybe kerül a törékeny közel-keleti béke. S ehhez asszisztál a magyar diplomácia. Ukrajna kapcsán azt gondoltuk, ennél mélyebbre nem süllyedhet a magyar külpolitika. Pedig dehogynem!
