Vagy az egész ország fölött egy nagy kandi kamera lóg, és csak egy vicc, amit mi valóságnak hiszünk, vagy tényleg teljesen hülyének néznek mindenkit a kormánypártiak, mert úgy érzik, bármit megtehetnek. Például azért nem vettek részt a Fidesz-KDNP-frakció tagjai a népjóléti bizottság DK által kezdeményezett ülésén, mert a fogyatékossággal élők lakhatásának megvitatása helyett inkább rendkívüli parlamenti áhítatra mentek. Mondjuk egy közös gyónásnak tényleg itt lenne az ideje, de vélhetően most nem erről volt szó. Amikor ugyanis többen megkérdezték, hogy ezt az áhítatot mégis miért épp akkor kellett megejteniük, azt a választ sikerült kicsikarnia magából a Fidesz sajtóosztályának, hogy egy ilyen imán a részvétel nem kötelező, mindenki lelkiismerete szerint jár el, egyébként pedig a kormánypárti képviselők világéletükben többet tettek a fogyatékkal élőkért, mint a DK, és ezen nem változtat egyetlen hangzatos sajtóközlemény sem.
Csak ülök, és olvasom ezeket a pökhendi, arrogáns sorokat, és nem találom a szavakat.
Hogy a kormánypárti képviselők bárkinél többet tettek volna a sérültekért? Könyörgöm: arra nem veszik a fáradtságot, hogy találkozzanak velük. Hiába hívják a családbarát kormányzást szajkózó döntéshozókat bármilyen eseményre, még csak szóra sem méltatják őket, nemhogy tennének értük bármit. Nézem az áhítat képeit, hátha megértem, honnan ez a fölényeskedés, és az ordas nagy hazugsághoz vett bátorság.
A Hold utcai református templomban készült fotókat a KDNP-s Simicskó István osztotta meg. Ül a padon, és áhítattal nézi a lelkészt. Vajon mire gondol közben? A szeretetre, az önzetlenségre és az igazmondásra? De ott ül mellette Selmeczi Gabriella is, aki korábban a nyugdíjakat mentette, most meg a népjólétet. Ő az, aki júniusban ugyan nem ájtatoskodott, ám egy kézmozdulattal szavazta le, hogy a 43 éves gyerekét otthon ápoló édesanya elmondhassa a bizottság előtt, miért lenne égetően sürgős a támogatott lakhatásának biztosítása. Pedig akkor megismerhették volna azt az emberfeletti munkát, amit ezek a szülők nap mint nap végeznek. Talán eljutott volna a tudatukig, hogy ezek az édesanyák is szeretnének pihenni, egy-egy napon csak úgy üldögélni, olvasni, vagy sétálni az őszi napsütésben. Egy emberi beszélgetésből ez mind kiderült volna. Az áhítaton nem biztos. És az sem lenne ördögtől való, ha valamelyik családbarát politikus meglátogatna egy ilyen családot. Persze a kikent-kifent finnyás urak és hölgyek inkább imádkoznak és kereszténységet hazudnak.
A nagyközönségnek meg marad Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki rendszeresen elmondja, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindenki meg lehet elégedve, és a kormány persze milliárdokat költ támogatott lakhatásra, meg az intézetben lakó fogyatékkal élők helyzetének jobbítására. Míg ő beszél, addig otthon a magatehetetlen gyerekét beülteti a tolókocsiba a gerincferdüléses édesanyja, az intézetben meg ágyi poloskák csipkedik a gondozottakat. Ezt tette a Fidesz. Most lehet imádkozni.