Igazságaink
Tegnap este meghalt a király.
Megtanultam: a dinamikus együttélés feltétele,
hogy megtűrjük egymás igazságát, akkor is,
ha nem feltétlenül egyezik a sajátunkkal.
Én elhiszem neked, hogy nem te,
te pedig nekem, hogy nem én.
Ez az egy oka annak, hogy mi még élünk.
Jóska
sorban ültek az asszonyok a padon,
akár kora este házunk tetején a galambok,
keservesen siratták a Jóska bácsit,
akihez mindegyiknek köze volt,
az egyik csókot, a másik nyakéket,
a harmadik gyűrűt kapott,
gyűlölték egymást
tegnap még barátnőikkel károgtak
a Margit halálán, holnap a Julién
fognak, ma mégis együtt emlegettek
régmúlt időket:
szeretkezéseket szénabálák között,
kies teleket, amikor hozzábújtak,
olcsó bolti lopásokat,
hátramaradt kocsmai számlát,
recsegő-ropogó csontjait
ahogy az utcánkba értem, megláttak,
zokogni kezdtek, és hajtani, hogy
milyen szép is az ifjúság
az ablakból készítettem egy fényképet,
másnap kivittem Jóska bácsi sírjához,
talán visszatekint majd,
az egész fiatalsága elfért egy padon
