Naszreddin hodzsa halhatatlan. Hasonlítják Robin Hoodhoz, Ludas Matyihoz, de különb a Nyugat népi hőseinél: nem rabol, nem személyes bosszúvágy hajtja. A Kelet bölcse (a perzsa eredetű hodzsa jelentése mester, tanító) békésen vándorol jó szamarával, fegyverzete furfang és humor, úgy dacol a hatalmasságokkal. Történelmi személynek tartják. Anatóliában, az Ikóniumi Szultánságban született 1208-ban, vagy máskor, egy másik valaha létezett, mesébe illő országban. De lehet a képzelet szülötte is.
Szórakoztató példázatai évszádokon át szájhagyományban terjedtek – az első írásos emlék 1571-ből való –, és a muszlim folklór szerves részévé váltak a Balkántól Kínáig. Mesélik albánok, bosnyákok, törökök, arabok, perzsák, kurdok és Közép-Ázsia népei, egészen az az ujgurokig. Legendáriumát tavaly az azeri, a kazah, a kirgiz, a tádzsik, a török, a türkmén és az üzbég kormány közös előterjesztésére nyilvánította egyetemes kultúrkinccsé az UNESCO.
Van abban valami sorsszerű, hogy e régi bölcs legjobb tanítványa – orosz. Leonyid Szolovjov (1906–62) a Kelet gyermeke. Tripoliban született, apja a szentföldi pravoszláv közösség tanfelügyelője. Később a polgárháború és az éhínség a Volga-vidékről családostól Üzbegisztánba űzte. Bejárta a szovjet Közép-Ázsiát, eredeti híján maga rögtönzött rigmusokat a Lenin a keleti népművészetben című gyűjteményhez (1930).
A sztálini terror legsötétebb éveiben még vakmerőbb, mesteréhez illő pimaszságra vetemedett: Naszreddint választotta hőséül, és a bőséges népmesei forrásból merítve remekművet alkotott. A csendháborító című meseregényben (1940) a gőgös emír – őfényessége, tündöklő uralkodó, a mindenség központja és így tovább – és a gonosz uzsorás sanyargatja Bokharát, de a váratlanul felbukkanó rendbontó csúffá teszi a nép nyakán élősködő urakat.
A zsarnokság bajuszát cibáló szatíra óriási közönségsikert aratott. Számos kiadást, fordítást ért meg a háború alatt, film is készült belőle. Még azután is megjelent egyszer, hogy a szerzőt szovjetellenes tevékenység címén letartóztatták. Börtönök, lágerek rabjaként fejben dolgozott tovább (1946–54). Szabadulása után elkészült a folytatással (Az elvarázsolt herceg), filmforgatókönyveket írt, de megmaradt tipikus egyregényes írónak.
Szövege tömény csemege, mint a baklava, ízlelgessük kapkodás nélkül. „A sietség, mint ismeretes, a sátán tulajdonsága, továbbá mindenki emlékszik a legbölcsebb sejk, a sirászi Szaádi versére: »Csak a türelmes fejezheti be ügyét, aki pedig siet, elbukik.« Ezért Naszreddin hodzsa összehajtotta a türelmetlenség szőnyegét, és a várakozás ládájába rejtette.” (Illyés Gyula és Jekatyerina Gutkina fordítása.)
Leonyid Szolovjov ötvenöt évet élt, halálhírét pár sorban intézte el a Lityeraturnaja Gazeta. Ám derűs életbölcsessége, híven hodzsájához, elpusztíthatatlan. A csendháborító Naszreddint a török szultán karóba húzatja, mégis él; a bagdadi kalifa a fejét veszi, mégis él; a perzsa sah felkötteti, mégis él. Mesés égtáj – a rideg valóság mögött hajnalonta földereng a remény.