Ha elfogadjuk azt a definíciót, hogy a szabadság – politikai értelemben – a hatalom korlátozása (jobbat nehéz találni), általánosságban is eltöprenghetünk azon, hogy valóban szabadabb ország lett-e Magyarország a Fidesz kormányra kerülésével, ahogyan maga a kormánypárt állítja. Konkrét, kézzelfogható elemzési terepet kínál ugyanakkor az energetika, és a rezsim egyik kommunikációs kulcsfogalmává tett rezsicsökkentés: vajon növelte, vagy inkább csökkentette a szabadságunkat?
Az apropó mindennek végiggondolására az a friss uniós rendelkezés, amely kiengedné a magyar fogyasztókat abból a jelenlegi számlázási rendszerből, ahol az „átlagfogyasztás” alatti és fölötti tarifákat is egységesen a kormány szabja meg. Hogy mennyire igazságosan, annak illusztrálására elég talán emlékeztetni, hogy az önkényesen meghatározott átlag feletti fogyasztást a tavaly augusztusi csúcsáron számlázzák – olyan árszinten, amely alig egy hónapig volt érvényben a tőzsdéken, és hangsúlyozottan nem abban az időszakban, amikor a kormányunk a most eladott gázt beszerezte. Az EU szerint a kormányzatnak engednie kell, hogy a lakosság rugalmas vagy fix (de nem a kormány, hanem a szolgáltatók által meghatározott) tarifával szerződjön. Ezt Orbánék az első körben a rezsicsökkentés megtámadásának nevezték és elutasították – pedig egyértelműen olcsóbbá tenné a tavaly óta a KSH szerint is nagyot drágult lakossági energiát –, most azonban belemenni látszanak: talán már elegendő extraprofit gyűlt össze az állami MVM számláján az irracionálisan magas árakból.
Hogy mi mindebből a tanulság? Egyrészt már megint, sokadik alkalommal a hivatalos magyar állam által sátáninak bélyegzett Brüsszel védi meg a magyarokat az őket az utóbbi időben szabályosan fosztogató kormányuktól. Másrészt itt az alkalom, hogy a legelvakultabb Fidesz-hívők is belássák – de persze sosem fogják belátni –: az a világkép, amelyben az Európai Unió eredendően gonosz, Orbán Viktor pedig ugyancsak alapértelmezetten jóságos, korrekcióra szorul. Harmadrészt, ha végigszámolnánk, jobban jártak-e az elmúlt 10 év távlatában a háztartások az államilag szabályozott árak és a számolatlanul mért ágazati különadók furcsa kombójával, mintha szimplán a piac szabályozta volna az árakat, nagy merészség lenne az előbbire fogadni. Ami, annak ismeretében, hogy mennyi állami erőforrást fordítottak a szerintük igazságos és üdvözítő rezsiharcra, illetve a saját érdemeik kommunikációjára, önmagában is felér egy vádirattal. És akkor arról még nem is szóltunk, mivel járt volna jobban maga az ország; mi mindent lehetett volna elérni ebben a tíz évben hőszigeteléssel, fűtés-korszerűsítéssel, panelprogrammal, a szélerőmű-építés szabaddá tételével, a hálózat felkészítésével az időjárásfüggő megújulók fogadására stb.
Visszatérve az alapkérdéshez: lehetséges ugyan, hogy a jólét és biztonság reményében mondtunk le a szabadság egy részéről, de hogy végül sem a jólétünk, sem a biztonságunk nem lett nagyobb tőle, az immár történelmi bizonyosságnak tűnik.