Emlékezhetünk még arra, amikor a britek Európai Unióból való kilépéséről szóló 2016-os népszavazás előtt a Brexit hívei azzal érveltek: ha búcsút intenek az EU-nak, akkor sokkal több pénzből gazdálkodhat majd a brit egészségbiztosító, az NHS, mert ide irányíthatják majd át azt a pénzt, amit a brit adófizetők „Brüsszelnek” folyósítottak.
A népszavazás óta hét év telt el, de az elég hamar bebizonyosodott, hogy az állítás merő hazugság volt. Nemhogy az NHS-nek nem lett több pénze, hanem az egész Egyesült Királyság súlyos krízisbe került a Brexit miatt. Az azonban tény, hogy a britek egy jelentős része elhitte a hazugságot, hiszen az összeesküvés-elméleteket szívesen felkapják azok, akik valamiféle idegen hatalmat látnak sanyarú helyzetük mögött. A híres olasz író, Umberto Eco mondta egykor: a legkézenfekvőbb magyarázatokat azért nem vagyunk hajlandóak elfogadni, mert fájdalmat okoz nekünk. Igen, fájdalmat, mert be kellene ismernünk a tévedéseinket, a hibáinkat, rossz döntéseinket, ezért egyszerűbb valami külső erőt okolni minden rosszért.
Az itthoni kormányzati narratívában egy idő óta az a téma - múlt héten maga Orbán Viktor beszélt erről - hogy Brüsszel elvette a pénzünket és feltehetően Ukrajnának irányította át. Ezt az elméletét az uniós csúcson már nem vetette fel, ami nem is csoda, hiszen neki is tudnia kell: a pénzünket senki sem vette el. Arról van szó: nem vagyunk hajlandóak teljesíteni az EU feltételeit ahhoz, hogy megkapjuk a helyreállítási alapból nekünk járó összegeket. Vagyis nem Brüsszel tehet arról, hogy nem utalták át pénzt, hanem mi magunk. Aggasztó, hogy most épp az Európai Bizottság és Kijev ármánykodására fogják az átutalások elmaradását, mert ez azt vetíti előre, hogy jó ideig nem is lesz megállapodás.
Stratégiai gondolkodásnak nyomát sem látni a magyar vezetés részéről, és a múlt heti EU-csúcs sokadszorra bebizonyította: a kormányzat csak ahhoz ért, hogy másokat hibáztasson saját rossz döntései miatt. És ezt el is hiszik neki mindazok, akik a bonyolultabb összefüggéseket már nem értik meg.
A hangulatkeltésnek semmiféle pozitív következménye sincs magyar szempontból. Mi hasznunk származik például abból, hogy az uniós csúcson Lengyelországgal együtt megakadályoztuk a közös nyilatkozat elfogadását a menekültkérdésről? Olaf Scholz a tőle megszokott szikársággal fogalmazta meg a lényeget: semmi. Ha az Európai Parlamentben is megállapodás születik a témában, akkor azt igenis átültetik a gyakorlatba. Vagyis az az ország, amely nem hajlandó befogadni bevándorlókat, menekültekként 20 ezer eurót köteles fizetni az EU kasszájába. A nagy ellenkezéssel legfeljebb annyit ért el a kormány, hogy még inkább eltávolodott Giorgia Melonitól, aki ugyan a csúcson közvetíteni próbált az Európai Bizottság és Orbán között, de ő is egyértelműen az unió álláspontját képviselte. Melonit azonban még nem állítja pellengérre a kormányzati propaganda, mert el kell hitetni, hogy ő a mi oldalunkon áll.
Pedig senki sem áll a mi oldalunkon, még a lengyelek sem: a varsói választási kampányban mi lettünk Kaczynskiék hasznos idiótái.