Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Hungarian Divide-ot, amely nem verseny, hanem az ország legnehezebb kerékpáros kalandtúrája, s hol keletről nyugatra, hol pedig fordítva szeli át az országot. Az útvonal évről évre változik, ezúttal a mezőny a Sátoraljaújhely melletti Rudabányácskáról indult, a cél pedig a 23 ezer méternyi – csaknem két és fél Himalájányi – szintkülönbséget magába foglaló 1400 kilométeres táv teljesítését követően Szentgotthárdon volt. A nyomvonal közel kétharmada erdei utakon halad, most pedig a versenyt megelőző napokon történt esőzések miatt még nehezebb feladat várt az indulókra, akik rövidebb távon is próbálkozhattak: a kevésbé bátrak 730 km-es távra nevezhettek, számukra a verseny Budapesten ért véget.
Minden szintidőn belüli teljesítés mögött óriási teljesítmény rejlik, mégis külön figyelem irányul a leggyorsabbakra. A salgótarjáni Boruzs Zsolt negyedik alkalommal teljesítette a Divide-ot, ezúttal – csakúgy mint 2021-ben – ő érkezett meg először a célba, ehhez pedig mindössze 6 napra, 7 órára és 35 percre volt szüksége. Csupán 27 és fél olyan óra volt, amikor a kerékpárja egy helyben állt.
„Szerintem itt leginkább az dönt, ki hogyan bírja alvás nélkül, semmint az erő"
– árulta el Boruzs Zsolt a Népszava érdeklődésére.
– A pihenőket előre nem tervezem, olyankor állok meg, amikor már lebukik a fejem. Idén a sárhelyzet miatt sokkal hamarabb elfáradtam, először a Bükkben aludtam fél órát egy padon, majd a Mátrában kettőt. Ott már éreztem, hogy hideg van, bementem egy feltört faházba, ahol egy ülőgarnitúra szivacsára tudtam ledőlni. Később a Nagy-Hideg-Hegyen már nagyon fáradt voltam, ott viszont rettenetesen hideg volt, így legurultam Kóspallagra, ahol egy padon próbáltam pihenni, de annyira dideregtem, muszáj voltam továbbmenni. Időnként öt-hatperces alvásokat iktattam be, ezek két-három órára energiát adtak a folytatásra. A vinyei ellenőrzőpontnál volt ágy, ahol kicsit többet pihentem, de aludni nem igazán tudtam, figyelgettem a trackert, hogy a többiek mennyire vannak mögöttem” – fogalmazott Boruzs Zsolt, aki hozzátette, az ilyen kihívások során előfordul, hogy hallucinál.
„Az alvás megvonással máshol kínoznak embereket, időnként eljutunk arra a pontra, hogy hallucinálunk. De nem kell durva dolgokra gondolni: a fa susogását emberi hangnak hallom, állatoknak nézek bokrokat vagy házakat látok a fák mögött” – summázott a bringás.
A Divide-on a résztvevők egy előre meghatározott, de ki nem táblázott nyomvonalat követnek, ők maguk pedig GPS-es nyomkövetőt viselnek. Zsolt szerint pozitív változás, a korábbi évekhez képest, hogy sokkal többen biztatták az út széléről, míg mások kerékpárral szegődtek mellé. „Döbbentet volt, hogy ennyien követték a GPS-helyzetemet! Nagyon sokan tudták, ki vagyok és hogy állok. Nagyon jól esett, de egy idő után azt kellett mondanom, hogy ne haragudjanak, nem tudok beszélgetni velük tovább, mert figyelnem kell az útvonalra és a frissítésre” – emlékezett vissza a nógrádi kerékpáros.
A kalandtúrán résztvevőknek az esetlegesen felmerülő technikai problémákat is önállóan kell orvosolniuk, csak a mindenki által elérhető boltokat, éttermeket, kempingeket, netán kerékpárszervízeket használhatják.
„Divide defekt nélkül még nem volt, ez ezzel jár. Féltáv után viszont észrevettem, hogy az aggteleki patakátkelésnél beázott a hajtómű csapágy. Budakeszi környékén felhívtam egy kerékpárszervízt, de alkatrész híján nem tudtak segíteni. Folyamatosan azon aggódtam, kibírja-e, mert egyre rosszabb hangja lett” – szögezte le Zsolt, aki nagyságrendileg 20 éve maga építi a kerékpárjait, így azt a gravel bringát is, amellyel sikerült győznie. Szerinte egyébként a Divide-ra kényelmi szempontból sokkal alkalmasabb lenne egy MTB, viszont évi egy ilyen verseny miatt nem éri meg fenntartani egy másik bringát.
Zsolt az évek során azt is kitapasztalta, mik azok a dolgok, amikre nincs szüksége. Merthogy a Divide egy önellátó verseny, ahol a kerékpárosoknak a sátortól a ruhákig mindent magukkal kell cipelniük.
„Minden évben egyre kevesebb a csomagom: a Divide-re hálózsákot sosem viszek, de mindig megbánom, mert majd megfagyok éjszaka. Idén nem vittem matracot se, mert jellemzően csak 6-7 perceket alszom, kevés az olyan hosszú alvás, amikor megéri a felfújásával foglalkozni. Eleinte vittem váltóruhát, de rájöttem, az is felesleges” – folytatta Boruzs Zsolt, aki a koronavírus-járvány idején kezdett el többet kerékpározni. Autóbuszos személyszállítással foglalkozott vállalkozóként, így korábban hétvégén nem igen volt lehetősége hódolni a szenvedélyének. Később visszatérhetett volna ugyanabba a munkakörbe, de inkább újratervezett, ennek köszönhetően tavaly közel 19 ezer kilométert tekert le - cirka 220 ezer méter szintemelkedéssel. Így aztán a mostani Divide végére sem fáradt el fizikailag, viszont már nagyon fájt a nyaka, a válla és a keze.
„A korábbi években nem egyszer előfordult, hogy kerékpárral mentem el egy-egy megmérettetésre. Akkor is, ha mondjuk az Őrségben, 400 km-re volt. Letekertem az ottani 2x130 km-es versenytávot, majd visszaültem a bringára és hazajöttem. Abszolút nem érdekelt, hogy nem érek el jó helyezést. Volt olyan is, hogy Salgótarjánból letekertem a Balatonhoz, megkerültem, majd hazajöttem. Specifikusan sosem készültem erre a megmérettetésre, tapasztalatokat inkább az elmúlt évek Divide-jain szereztem. Az első évben úgy kidőltem, hogy másfél napot Ürömön kellett pihennem, annyira eléheztem. Erre a következő évben már jobban figyeltem, sikerült is nyernem. Tavaly, amikor harmadik lettem, napi kétszer ettem meleg ételt, most viszont úgy jött ki, nem voltak nyitva azok az éttermek, amelyeknél a korábbi években megálltam. Persze a lehetőség adott volt, hogy nagyobb kerülővel bemenjek a városba, de nem volt akkora előnyöm, hogy ilyesmivel foglalkozzak. A táv során így talán kétszer tudtam meleg ételt enni, csoda, hogy kibírtam. Négy éve szinte csak csokin éltem, most volt nálam datolyaszelet, zabkása. A Balaton-felvidéken egy kis boltban tudtam venni tepertőt kiflivel, az nagyon jól esett már a sok édes íz után” – folytatta Boruzs Zsolt, aki még Aggtelek környékén elveszítette a szemüvegét. Ezért másnap Egerben vett egy sötét és világos szemüveget, utóbbit később szintén elhagyta...
„A Balatonnál nézegettem, hogy a kertben dolgozgatnak, hátha valakitől tudok venni egy munkavédelmi szemüveget. A második helyen sikerrel jártam. Beszélgettünk egy kicsit, elmondtam, hogy mi ez az esemény, amin részt veszek, s végül pénzt sem fogadtak el a szemüvegért” – emlékezett vissza Zsolt, akinek egyszer vadászok állták útját. „Egy elég rossz minőségű földúton, derékig érő fűben haladtam az éjszak közepén, amikor egy terepjáróval utánam jöttek. Azt mondták, itt nem mehetek tovább, de aztán öt perc beszélgetés után megenyhültek. Azt vettem észre az évek alatt, hogy olyan szerencsétlenül nézünk ki, fáradtan, piszkosan, hogy ez komoly szimpátiát vált ki az emberekből, megsajnálnak és segítenek mindenben” – zárta szavait a Hungarian Divide immáron kétszeres győztese.
