Gazdasági egyetemek matematikai tanszékének tudományos főmunkatársai is megirigyelhetik azt a sok ismeretlenes egyenletet, amit az LMP-s Kanász-Nagy Máté kapott az egyébként teljesen egyértelmű kérdéseire. Az ellenzéki országgyűlési képviselő arra volt kíváncsi, mennyien dolgoznak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátási területén, közülük hány munkavállalónak van felsőfokú-, középfokú-, illetve szociális szakirányú végzettsége. Mivel a szociális terület a Belügyminisztériumhoz tartozik – bele se menjünk, hogy mit keres ott - a belügyi államtitkárhoz fordult segítségért. De Rétvári Bence, - aki tavaly arról beszélt, hogy a szociális dolgozók megbecsülésében is előre kell menni és nem hátra – lepattintotta. Azt írta képviselőtársának, menjen szépen a Központi Statisztikai Hivatalhoz. Onnan meg is jött a válasz. Olyan, nesze semmi, fogd meg jól. Mint amikor a covid idején megismertük a nyunyókát, de fogalmunk nem volt, hogy hány oltott beteg került kórházba.
Néhány példa: egy sorban szerepelnek az „egyéb felsőfokú vagy középfokú végzettséget igénylő foglalkozások”. Kanász-Nagy Máté meg ugye kifejezetten és egyértelműen azt kérdezte, hányan tartoznak az egyik, és hányan a másik csoportba. Aztán: az óvodapedagógusokat is belevették a kisgyereknevelők sorába. Csakhogy az óvó nénik nem szociális dolgozók.
Arról viszont semmit nem lehet megtudni, hogy egy-egy területen hány emberre lenne szükség, és ahhoz képest mennyi dolgozik. Vagy, hogy megszűnhet a szakápolói szolgáltatás, illetve, hogy a botrányoktól hangos gyerekvédelemben szakemberek dolgoznak-e. Ha a kormánynak csak annyi ismerete van azokról, akik az ágyhoz kötött betegeket ápolják, a családjukból kiemelt gyerekeket nevelik, a nehéz sorsú fiatalokat jobb útra terelik, mint amennyit válaszoltak, akkor ezt az egyenletet nem lehet megoldani. A számok mögött emberek vannak, de a kormány előtt ők az ismeretlenek.