Magyarország a szakértők állama, hol a focihoz ért mindenki, hol például a pandémiához. Most hirtelenjében mindenki pápa-szakértővé vált, egyesek olyan irigylésre méltó önbizalommal tudnak értekezni arról, mit miért mondott Budapesten Ferenc, hogy azt az érzést keltik: egyenesen tőlük kért tanácsot arra, milyen üzenetet fogalmazzon meg a magyaroknak.
Nem telt el egy hét a pápalátogatás óta és a szakértőknek köszönhetően máris kiderült, a Szentatya világpolitikai szereplővé tette meg miniszterelnökünket azzal, hogy voltaképpen őt bízta meg a béke megteremtésével. Más értékelések szerint Ferenc pápa azért jött hozzánk, mert Magyarország mellett csak a Vatikán mondja azt, hogy béke kell.
Tegyük fel, Ferenc pápa tényleg azért jött Budapestre, hogy megkérje miniszterelnökünket, ültesse tárgyalóasztalhoz Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Nehezen tagadható, hogy az uniós vezetők közük kormányfőnk áll a legközelebb Putyinhoz, ennek a következményeit napról napra érzékelhetjük. Ahhoz azonban, hogy a két fél tárgyaljon egymással, nem elég csak az egyikkel kapcsolatban állni. Milyen gesztusokat teszünk az ukrán diplomáciának? Mikor utazik el miniszterelnökünk majd minden uniós kollégájához hasonlóan az ukrán fővárosba? Mikor várhatjuk el külügyminiszterünktől, hogy ugyanazt a baráti hangot üsse meg a kijevi diplomáciával kapcsolatban, mint ahogy azt az orosszal teszi? Mindezekből az következik, hogy Ukrajna soha nem fogadná el Magyarországot közvetítő félnek, ám hozzátehetjük: vélhetően a Kreml sem. Putyin nem olyan ember, aki épp a magyar miniszterelnök hatására ülne tárgyalóasztalhoz Zelenszkijjel. Hszi Csin-ing nemrégiben Moszkvában tett látogatása után kiderült, hogy még a kínai elnök ezzel kapcsolatos befolyása is korlátozott: Moszkva megy a saját feje után, egyre kétségbeesettebben eredményeket akar felmutatni a fronton, mert Putyin személyes politikai túléléséről van szó. Az ukrán közvélemény pedig majd egy és negyedévvel az ország ellen megindított agresszió után sem fogadja el, hogy idegen csapatok állomásoznak az ország bizonyos részein, bátran harcolnak a területek visszaszerzéséért.
Könnyű a békéről beszélni, de sokkal nehezebb tenni érte. Azt pedig végképp nehéz beismerni, hogy – bár a magyar közvéleményt bármivel lehet áltatni – Magyarország teljesen súlytalan tényező a világpolitikában, senki sem ad a szavára, a béketeremtésre nincs esélye. Ezt persze a vatikáni diplomácia is tudja, de a Szentszék legalább próbál lépéseket tenni a háttérben – hangsúlyozzuk – mindkét felet megszólítva.
Ráadásul a kormány nemhogy nemzetközi szinten nem tud békét teremteni, a megbékélés még ebben a kis országban is szinte ismeretlen fogalommá vált. Akadt már példa az egyháztörténelemben, hogy a pápa nem Rómában székelt, méghozzá a XIV. században, amikor 67 évig avignoni fogságba kényszerült. Felvethetnénk, hogy az egyházfő Vatikánból Budapestre tegye át a székhelyét, mivel a pápa Rómába való hazatérése után azonnal véget is ért a belpolitikai tűzszünet és egyetlen hét is elég volt ahhoz, hogy visszazökkenjünk a szürke hétköznapokba.