Van, aki gurulós bőrönddel, taxival érkezik, látszik, a repülőtérről egyenesen idejött. Sietősen elvesz egy palack ásványvizet, majd beül a többi utas mellé a kis mikrobuszba, ami egyenesen a falu közepébe viszi. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúron gyűlnek most össze a haszid zsidóság képviselői, hogy három napon át – vasárnaptól keddig – emlékezzenek az 1925-ben elhunyt csodarabbira, Reb Steiner Sajelére, aki nemcsak csodatévő erejéről, hanem arról is híres volt, hogy házába mindig befogadta és meleg étellel, borral kínálta a szegényeket.
A bodrogközi faluban máskor sem ritka az ortodox viseletbe öltözött családok látványa, de az emlékezés ünnepén tízezrek zarándokolnak ide egyszerre a világ minden tájáról, az USA-tól kedve Lengyelországon át Argentínáig. Hitük szerint ilyenkor a rabbi lelke itt van köztük, meghallgatja imáikat és teljesíti kívánságukat – ez utóbbit a legtöbben le is írják, s a rabbi sírjánál helyezik el egy papírlapon.
Mivel a faluba nem mehetünk autóval, mi is beülünk egy mikrobuszba. A sofőrünk fáradt, azt mondja, reggel hét óta meg sem áll, hozza-viszi az embereket. Egy debreceni cég alkalmazottja, miként a biztonsági szolgálat tagjai is, akik minden sátrat és bejáratot felügyelnek. Külön étkezőjük van a férfiaknak és külön a nőknek, s egy VIP-sátor is várja a tiszteletreméltó éhes utazókat: akinek piros kártyája van, bármennyiszer ehet, akinek zöld, az napi egy alkalommal léphet be ide – tudjuk meg az egyik őrtől. Roma közmunkás asszonyok érkeznek közben, megállnak a sátor bejáratánál, a szemetest ürítik, csendben, gyorsan, mintha ott se lennének.
A falubeliek közül alig látni valakit az utcán. A polgármesteri hivatallal szemben lévő kis élelmiszerboltba tér be néhány nyugdíjas, szeletelt kenyeret visznek zacskóstul, tejet, hagymát, krumplit. A boltosok panaszkodnak, a falut lezárták, kordonok és rendőrök mindenütt, a hétfői, keddi forgalom így még a napi bérüket sem termeli ki.
– Bejönnek ide ezek a turisták, de nem vesznek egyebet, csak cigarettát meg vodkát, azt is csak néhányan. A keresztúriak inkább el se indulnak, sok itt az öreg, aki autóval jár, gyalog biztos nem vergődik el idáig a település széléről – mondja az egyik boltos.
– Két napig ki lehet bírni, kicsit olyan ez, mint valami majális vagy fesztivál.
De aki mindenáron ellentétet akar szítani a zarándokok meg az őslakosok között, az úgyis talál indokot arra, hogy elégedetlenkedjen. Régebben rosszabb volt, akkor napokig kellett az utcákat takarítani, mert mindenki ott dobta el a szemetet, a műanyag zacskót, ahol éppen kedve tartotta, hergelték a kutyákat is, köveket dobáltak be a kertbe.Most mintha szervezettebben menne minden, nincs annyi autó és annyi szemét sem - érvel egy asszony, cekkerrel a kezében.
– Nézzétek majd meg Bodrogkeresztúrt pár éven belül, ha felépül a szántóföldön az új zsidó falu, mert hát felépül, hallani mindenfelé – szól közbe egy másik nő. Többen egy szélsőjobboldali hírportálon megjelent cikket emlegetnek, s egy fényképet, amelyen Soltész Miklós államtitkár kezet ráz a New-York-i haszid közösség vezetőivel. Ottani lapok szerint Bodrogkeresztúrra terveznek egy afféle új ortodox településrészt, mert a falu lassan „betelik”, a zarándokoknak pedig szállás kell. Van, aki már azt is tudni véli helyben, hogy a majdan felépülő házakat két-háromszázezer forintért adják ki egyetlen napra.
Megkeressük a magát jobboldalinak valló, független polgármestert, Rozgonyi Istvánt, aki azt mondja: a tervezett ortodox faluról nem szeretne beszélni, szavai szerint „mozgásban van” az egész ügy, de ha valóban lesz egy ilyen beruházás, abból akár még jó is kisülhet. A hajdan több mint ezerháromszáz fős falu hivatalosan ma már csak 960 lelket számol, de a település vezetője szerint valójában inkább már csak hatszáz-hétszáz közé tehető a lélekszám. Nemcsak idősek, de sok középkorú, gyereket nevelő pár is eladta az itteni otthonát, amikor jó ajánlatot kapott érte a rendszeresen ide látogató amerikai vagy más nemzetiségű haszid zsidó családoktól.
Legelőször a rabbi szülőházához és a temetőhöz közel lévő ingatlanok keltek el, hiszen aki vallásos hittel bízik a csodatévő rabbi erejében, az vélhetően szeretne annak volt otthonához vagy földi maradványaihoz is minél közelebb lenni. Egyes hírek szerint itt akár már egymillió forintot is el lehet kérni egyetlen négyzetméternyi területért, de a helyiek erre csak a fejüket ingatják, azt mondják, annyira drágán még náluk sem cserélnek gazdát a házak, bár igaz, jóval magasabb árat lehet kérni Bodrogkeresztúron, mint a szomszédos falvakban. Ezért is van, hogy a fiatalok inkább eladják a szülői, nagyszülői házat és bemennek inkább a városba, Szerencsre vagy Tokajba lakni.
– Kitettük a táblát, hogy eladó, igazából csak úgy próbaképpen, aztán négy nap múlva már alá volt írva a szerződésünk. Huszonhétmillió forintot kaptunk a 100 négyzetméteres, temetőhöz közeli házunkért, amiből Tarcalon és Tiszaújfaluban is tudtunk venni egy-egy ugyanekkorát – meséli egy asszony, akiről kiderül, közmunkás, s most Tarcalról jár vissza dolgozni a szülőfalujába. Ők két évvel ezelőtt ütötték nyélbe az adásvételt, ha várnak, talán ma a dupláját is megkapnák az ingatlanért.
– Hozzánk is idejött minap egy nagyhangú férfi, azt mondta, mondjak egy árat a házra, ha 100 milliót ér, hát annyit. Azt válaszoltam neki, nem tudom az árát, mert nem akarjuk eladni. Még a férjem szülei építették, ide születtek a gyerekeink, itt öregedtünk meg, itt akarunk meghalni is – mondja egy nyugdíjas nő, aki a csodarabbi szülőházától nem messze lakik. Hozzáteszi: félő, hogy a falu elnéptelenedik, mert rengetegen eladták a házukat az utóbbi években.
Ezt erősíti meg a polgármester is, aki szerint a házak 30-40 százaléka már a zsidó közösség tagjainak tulajdonában van, és ez jelent problémákat.
– Sok az elhanyagolt, egyre jobban pusztulófélben lévő ingatlan, mert a tulajdonosok csak arra a néhány napra jönnek ide, amikor a csodarabbi sírjához ellátogatnak, máskülönben elérhetetlenek. De olyan is akad, aki megvette és fel is újította az itteni házát, s most kiadja bérbe – mondja Rozgonyi István. Úgy véli, ha valóban felépülne az új ortodox falu, az is inkább egyfajta alvó településrész lenne, amit zarándokok használnának, de még így is jobb helyzetben lennének, mint az egyébként elnéptelenedő vagy épp nyolcvan-kilencven százalékban hátrányos helyzetű családokkal küszködő taktaközi kisközségek.
Rozgonyi István felidézi: régen ezen a vidéken teljes harmóniában élt egymás mellett a zsidó és nem zsidó lakosság, mindkét csoport profitált a másik jelenlétéből, és reméli, ezt az állapotot akár a jövőben is meg lehet teremteni. Szavai szerint a zarándoklat az elmúlt tíz év alatt egyre nagyobb méretű lett, idén pedig az ukrán háború miatt még többen jöttek, miután az ottani haszid zarándokhely, Uman nehezen elérhető. Azért, hogy ne okozzon indulatokat a faluban a nagy tömeg, szigorodtak a szabályok.
Az önkormányzat azt kérte a zarándoklatot szervező New York-i Rubin Shaye-től, a csodarabbi unokájától s családjától, hogy autóbuszok és kocsik ne jöhessenek be a faluba, így a parkolótól kisbuszok szállítják a zarándokokat a faluba és vissza. Idén először a szervezők már közterület-használati díjat is fizettek a településnek, 15 millió forintot. Nem nagy pénz, de legalább a keresztúriak is úgy érzik, nem hiába viselnek el két-három napon át ekkora tömeget. A polgármester szerint az ország sokat nyer – hiszen több tízezer zarándok szállodában alszik, taxizik, repülőjegyet vesz –, de Bodrogkeresztúr csak keveset, s ezen jó lenne változtatni a jövőben.
A központban a rabbi házánál és a dombtetőn lévő zsidó temetőben is százak állnak sorban, külön a nők és a férfiak itt is. A zarándoklat utolsó, keddi napjára már kevesebben maradnak, a falu is megnyugszik, s helyreáll a rend, bár a csodarabbi miatt egész évben jönnek ide, zömmel hétvégente a vallásos családok. Két év múlva, a rabbi halálának 100. évfordulójára azonban hatalmas érdeklődés várható, de akkorra talán elkészül az ortodox falu is, amiről ma még senki nem tud – vagy nem akar – pontos információt adni.
– Nem itt helyben dőlnek el a dolgok, ezt a nagyok „pacsizzák le” majd egymás között, úgyhogy ha Orbán Viktor is úgy akarja, lesz majd itt külön zsidó falu is – mondja egy cigarettázó, munkásruhába öltözött férfi. – Talán jövőre már nem is magyar polgármestere lesz a falunak, hiszen ha minden ide bejelentkezett külföldi összefog és egységesen szavaz, akár az ő jelöltjük is befuthat a posztért, ezt a magyar törvények simán megengedik, s akkor – teszi hozzá kissé fenyegetőn – új világ köszönt be Bodrogkeresztúrra.
