Nagyot fordult a világ az elmúlt harminc-harmincöt év alatt a Fidesszel. Tudom, persze, hogy ezzel nem mondtam semmi újat; naponta találni olyan videókat a közösségi médiában, amelyek arról szólnak, hogyan fordult szembe önmagával Orbán Viktor, miként képviselte ugyanannak az ügynek a színét és visszáját. Feltehetően tudják ezt a hívei is, hisz' tényleg híven követték őt, ebből a szempontból a damaszkuszi út telített Fidesz-fanokkal. Vannak itt bőven azért új követők is, de ők sem különböznek jelentősen azoktól, akik kezdetektől járják ezt az utat, ők sem maradtak le semmiről; van úgy hogy egyik napról a másikra változik a Vezér álláspontja – lásd például a Covid idején az iskolák nyitvatartását, illetve bezárását –, ám számukra sem okoz gondot azonnal álláspontot változtatni. Ha például most Orbán Viktor hirtelen úgy döntene, hogy elege van az oroszokból, kiváltképp az agresszor Putyinból, egy pillanat alatt fordulna mindenki, és onnan kezdve ez lenne a kánon.
Másra utaltam az első mondatban, nem erre a fentebb citált általános tudásra. Arra tudniillik, hogy a koncepció változott, illetve dehogy: helyesebb, ha azt írom a koncepció voltaképpen ugyanaz, csak egy kicsit másként.
Megmagyarázom.
Aki olvasta Pünkösti Árpád remek könyvét - Szeplőtelen fogantatás – az tudja, hogy az írás nyomon követi a kezdetektől, egészen a rendszerváltásig a az orbáni csoportosulást, a Fidesz megalakulásáig, beleértve a kezdeti lépéseket, vagy éppen Orbán szereplését Nagy Imre újratemetésén (1989). Nos, ebből a könyvből rajzolódik ki a Fidesz – Orbán – akkori igazi arca, vagyis az a koncepció, amelyről említést tettem. A kellően elgyengült, fellazult pártállami keretek között, felismerve a rendszer működési zavarait fogalmazták meg fő tézisüket: amit a törvény nem tilt, azt szabad. És ez, akkor, a reveláció erejével hatott; a halódó diktatúra képtelen volt letörni a törvényekhez ragaszkodó fiatalok mozgalmát. Ez cselekvő és a demokráciáért áldozatokra is képes csapat képét mutatta fel, hiszen kockáztattak – még, ha érezték is, már velük szemben erőtlen a hatalom.
Nos, a mai Fidesz voltaképpen ugyanezt az utat járja, csak éppen fordítva: jogszabályok, törvények közé szorítja a szemben állókat, vagy jogszabályokkal, törvényekkel - újabban rendeletekkel – viszi keresztül akaratát. Így ment neki és lehetetlenítette el, például, a CEU-t, így nyitott utat a rendeleti kormányzásnak, most pedig, rapid módon, megszüntette az orvosi kamara kötelező tagságát. Így állva bosszút a kamarai vezetés kritikáinak, így akadályozva meg, hogy befolyással legyenek az orvostársadalomra. De hozhatok példát az ellenkezőjéről is, amikor egy jogszabályt – esetünkben egy nemzetközi (EU) előírást – akar átlépni, kikerülni. Ez is a hét termése: a kuratóriumokból visszahívandó miniszteri megbízottak inkább a kormányzati szerepükről mondanak le, látszólag eleget téve a követelménynek. Valójában persze épp az ellenkezője történik: személyük változatlan garancia arra, hogy a kuratóriumokban, az egyetemeken, azt történjen, amit hatalom akar.
Naponta éljük át az újkori szeplőtelen fogantatást. Így jutunk el, nem a csillagokig - a diktatúráig.