Hónapok óta szinte naponta megírták, hogy az orosz katonai vezetés vissza akarja venni az ukránoktól a kezdeményezést, erős tél végi offenzívával a közigazgatási határáig el akarja foglalni a donyecki régió teljes területét. Ezzel a vágyott sikerrel Moszkva arról számolhatna be az egyre kevésbé lelkes hazai közvélemény előtt, hogy az egy éve zajló „különleges katonai művelet” elérte célját, jöhet az alku, előzetes feltételek nélkül készek a béketárgyalásokra.
Minden jel szerint a félelmetesnek beharangozott támadást elindították, legalábbis annak összfegyvernemi előkészítő szakasza már zajlik. A tüzérség minden válfajával lőnek, ismét bevetették a frontvonal mentén a légierőt. A vadászbombázók hosszú szünet után újra lőtávon belülre merészkednek, nagy rombolóerejű bombákkal támadva az ukrán állásokat. Helyszíni beszámolók szerint az oroszok gyalogsági rohamosztagokkal ostromolnak napjában 10-12 alkalommal Bahmutnál és délebbre Ugledarnál (Vuhledar). Az újdonság az, hogy ismét bevetették a tengerészgyalogság elitalakulatait. A délkeleti frontszakaszon megindultak a tankok és a BMP-k. Az orosz csendes-óceáni flotta 155-ös tengerészgyalogsági dandárja kapta parancsba, hogy foglalják el a békeidőben 14 ezres kisvároskát, Ugledart. Próbálták bevenni frontális támadással, majd amikor úgy nem ment, akkor megkerülő hadművelettel kísérleteztek. Milyen eredménnyel? Egy hét alatt az oroszok elvesztettek 130 harci járművet, ebből 36 tankot.
Csodafegyver, önbecsapás
Mindkét fél versenyt fut az idővel. A kijevi katonai vezetés igyekszik feltölteni a hadseregét harcképes, kiképzett emberekkel, valamint várják az ellentámadáshoz nélkülözhetetlen tankokat, rakétákat, NATO-kompatibilis technikákat. Addig is az ukránok a tőlük megszokott szűkszavúsággal számolnak be az eseményekről. A hivatalos frontjelentéseikből legfeljebb annyi szűrhető le, hogy szerintük nincs nagy baj, minimális területek átengedésével aránytalanul nagy veszteségeket okoznak a támadó félnek. Katonai elemzők szerint az utóbbi másfél hónapban napi nyolcszáz, sőt nem ritkán kilencszáz halottat voltak kénytelenek elkönyvelni az orosz oldalon. Hogy ez sok vagy kevés, azt mindenki döntse el maga. De a háborús tapasztalatok szerint támadó műveletek során egy halottra három sebesültet szoktak számolni.
Az oroszok minden igyekezete ellenére is egyre egyértelműbb, hogy igazán bajban vannak. Hagyjuk a buta, arcpirítóan együgyű propaganda-információkat. Nézzünk néhány konkrét példát.
Az egyik kedvenc eszköze a Moszkva-párti propagandának a mindenféle csodafegyverekkel való riogatás. Ilyen volt legutóbb a Terminátor néven futó páncélozott harcjármű. A T90-es harckocsialapra épített, rendkívül hatékonynak mondott eszközt először Mariupol ostromakor vezették fel, mint a városi harcokhoz kifejlesztett többfunkciós járművet. Ott és akkor nem vették hasznát. Most újra előkerült néhány darab, mint legyőzhetetlen, gyalogsági támadást támogató harckocsi. Az első példányt az ukránok már azelőtt kilőtték, hogy az harcba bocsátkozott volna. A csoda nem következett be. Gyorsan igazolódott a Terminátort kritikusan értékelő orosz haditechnikai szakértők véleménye. Elhibázott kamunak minősítették, olyan, modulárisnak szánt harci járműnek, ami nem hogy másokat, például tankokat nem tud támogató védelemmel biztosítani, hanem önmagát sem képes megvédeni. De korábban hasonló blöfföknek bizonyultak a negyedik generációs tanknak beharangozott Armaták, a hiperszonikus sebességre állítólag képes Kindzsal rakéták, meg a lőszerhiány miatt csak mutatóba használható termobarikus TOC-2 rakéta sorozatlövők.
De ugyancsak sokatmondó az, ami az orosz fő televíziós csatornákon zajlik. A háborús hisztériát elképesztő agresszivitással kiszolgáló esti „vitaműsorok” nyelvezetében és tartalmában beállt változás nagyon árulkodó.
Már a háborút megelőzően is félelmetes volt az az uszítás, fenyegetőzés, ami nap mint nap átitatta a műsorokat. Európai szemmel nézve érthetetlen volt az egész. Majd amikor Putyin elrendelte Ukrajna megtámadását, világossá vált, hogy mit is készítettek elő a Kreml hűséges propagandistái. Ez a megkérdőjelezhetetlen hűség a mai napig töretlen. Ezért is szokatlan, hogy olyan szakértők, elemzők is megjelenhettek a meghívottak között, akik kilógnak a sorból.
Közülük többen nagyon határozottan helyretették az atomfegyver bevetését hiányolókat. Vagyis elmagyarázták érthetően, hogy miért nem fordulhat elő akár csak taktikai atomtöltet robbantása az ukrán fronton. De ők fogalmazták meg teljesen nyíltan, hogy az egész katonai akció elhibázott, hogy önbecsapás legyőzhetetlennek gondolni az orosz hadsereget, és bizony győzelem nélkül elveszíthetik a jelenleg még ellenőrzött területeket. Na de mi történt? Hogyan tolhatják bele oroszok tízmillióinak az arcába ezeket az eretnek gondolatokat?
Sokkoló őszinteség
Ne legyen kétségünk, nincsenek véletlenek. A frontról állandósult rossz hírek, Oroszország elszigetelődése, Ukrajna szövetségeseinek kitartása új helyzetet teremtett. A tömegek befolyásolásának nagy mesterei, mert bizony az orosz propaganda gépezetének irányítói azok, elkezdték finoman áthangolni a birodalmi hurrápatriotizmust! Egészen pikáns ezt érzékelni, miközben például Budapesten a közszolgálatinak mondott és a kormányközeli médiában töretlenül ragaszkodnak az Oroszország nem szenvedhet vereséget dogmához.
De nem csak a legharsányabb megmondó emberek felől változtak meg az üzenetek. Ilyen például Szergej Markov, aki Putyin elnök legbizalmibb köréhez tartozó diplomataként meglepően kritikus véleményt fogalmazott meg. Az atomfegyverek alkalmazásának lehetőségét üres fenyegetőzésnek minősítette, ezzel elegánsan az őt megillető helyre tette az utóbbi időben szánalmasan vagdalkozó Dmitrij Medvegyev exelnököt.
Ugyancsak érdemes meghallani Jevgenyij Prigozsin figyelmeztető szavait. A Wagner magánhadsereg alapító tulajdonosa a napokban adott interjújában világossá tette az orosz hadsereg képességeit. Szerinte a donyecki régió területeinek teljes elfoglalásához másfél-két évre lenne szükség, a Dnyeper folyóig meg három év alatt jutnának el. Ez bizony sokkoló őszinteség.
Ezek után már nem meglepő, hogy orosz és ukrán értékelések kifulladó hadműveletről szólnak, logisztikai káoszról, elhibázott tervezésről. És még ha sikerül is birtokba venni Bahmutot, nem lesz okuk ünnepelni az orosz tábornokoknak. Az ukránok viszont levegőhöz jutnak, és megkapják a másfél-két hónapnyi időt a két rendkívül nagy feladvány megoldásához.
A szinte bizonyosan kudarccal végződő orosz offenzívára válaszul Kijev tavaszra tolta a nagy területfelszabadító ellentámadásának megindítását.
Özönlik a legkorszerűbb fegyverzet Ukrajnába. Addigra a vadászgépeken és a nagy hatótávolságú rakétákon kívül minden Zaluzsnij hadseregtábornok rendelkezésére fog állni. Csak győzzék fogadni, bevetésre alkalmassá tenni és kiképezni a katonáikat. Kényes logisztikai feladatcsomag ez, nem is nagyon volt még ilyenre példa a történelemben. Aktív harci cselekmények közben kell másfél év alatt felállítani a teljesen NATO-kompatibilis ukrán haderőt. A legutóbbi Ramstein tanácskozás döntései is ezt szolgálják. Összefogással a feladatot megoldják. Így pedig teljesen érthető az oroszok sietsége.
A belső front
Van viszont az ukránok előtt egy másik nagyon kényes és összetett feladvány. Mostanra kiderült, hogy nem halogatható tovább a belső frontjukon való csata megvívása. A mindent átható korrupció és az azzal szorosan együtt virágzó szervezett bűnözés évtizedek óta rohasztja az ukrán társadalmat. A háború kirobbanása utáni hónapokban a túlélésért folytatott küzdelemnek rendeltek alá minden erőt. A nagy egység érdekében nem hivatalosan, de szemet hunytak az elnöki hivatal erős emberei. Nem most! Majd eljön az ideje a kemény lépéseknek! – ilyen mondatokkal próbálták csillapítani a szövetséges hatalmak felől érkező, egyre fokozódó türelmetlenséget. Eddig sikerült!
Leginkább az amerikaiaknál szakadt el a cérna. Amennyire sejteni lehet a CIA igazgatója, William Burns nem csak az oroszokra vonatkozó hírszerzési adatokat osztott meg Volodimir Zelenszkij elnökkel január közepén.
Szinte bizonyos, hogy a Kijevben személyesen átadott információk hatására indult meg a tisztítótűz az ukrán legfelsőbb politikai, gazdasági vezetés szintjén. Sorra buktak a dollármilliárdos ügyek szereplői, regionális politikusok, adóhivatali vezetők, kormánytagok.
És ez még csak a kezdet. A tolvajok mellett ott vannak az árulók. A legnagyobb kihívást a mindent átható orosz titkosszolgálati befolyás megtörése jelenti. Vannak, akik szerint rövid távon ez egy lehetetlen küldetés. Legalábbis több kormányzati és elnöki ciklusra lesz szükség a siker eléréséhez.
Pokoli teherként nehezedhet az ukrán elnökre ez a történelmi szerep. Még ha győz is az oroszok felett a keleti fronton, ezt a belső csatát aligha ő fogja befejezni.
