Újabb tanárt bocsátottak el azért, mert részt vett polgári engedetlenségi akciókban, a Pécsi Művészeti Szakgimnázium dráma szakos tanárának azonnali hatállyal mondtak fel. Az iskola vezetése azzal indokolta a pedagógus munkaviszonyának megszüntetését, hogy túl sok alkalommal vett rész a polgári engedetlenségi akciókban.
Talán nem túlzás azt gondolnunk, hogy a lépés egyszerű provokáció. Sőt, azt is feltételezhetjük, hogy a kérés – utasítás – valahonnan a központból jött. Hogy mit nevezünk itt és most központnak, akkor, amikor egy rendőr kezébe került az oktatás – meg az egészségügy –, azt az olvasó fantáziájára bízom. Ha egyáltalán az olvasó hajlandó fantáziálni. Mert, bizonyára a Népszava követőire nem, de úgy általában igaz: a magyar társadalom többsége nem fantáziál. Nem képzeleg, nem gondol a dolgok mögé, egyszerűen túlél. Nem különösebben törődik azzal, hogy az a tanár, pedagógus, orvos hogyan vészeli át ezeket a napokat, hogyan dolgozza fel a hatalom túlkapásait, vagy éppen azt, hogy nem lehet már szabadon véleménye. Nem lehet, mert annak – újra, közel negyven év után – következményei lehetnek. Mit lehetnek: lesznek. Ez a hatalom ugyanis pontosan tudja, hogy a tűrőképességünk végtelen; simán végignézzük a jogaikért harcolók tönkretételét, legfeljebb, mint a moziban a fotel karfáját szorítva szurkolunk egy kicsit. Otthon szurkolni még lehet, gondolhatjuk, aztán a híradóról átkapcsolunk egy olyan csatornára, ahol nem zaklatnak bennünket holmi elégedetlenkedő tanárokkal, diákokkal. Ezekből van több, sőt: az előbbiekből alig-alig.
Nem tudom mi fog történni most a pécsi tanárral, vagy a kirúgott többivel. Normálisan az elégedetlenség viharának kellene végigsöpörnie az országon, egészen addig, míg a hatalmasok meg nem hátrálnak. Tartok tőle azonban, hogy ilyen nem lesz. Írok helyette egy publicisztikát. A falra...