- Richard Osman: Az eltévedt golyó (Részlet a regényből)

Meg fognak ölni – olvassa Ibrahim. – Csak Connie Johnson segíthet rajtam.

– Látszott rajta, hogy retteg – jegyzi meg Connie Johnson. Hátradől a székében, a lábát felteszi az asztalra. Engedélyezték nekik, hogy privát helyiségben találkozzanak, tekintettel a mentális egészség megőrzésének fontosságára.

– Retteg? Magától? – kérdezi Ibrahim Connie-tól, de a nő megrázza a fejét.

– Látom az embereken, ha tőlem rettegnek. De Heather valaki mástól rettegett.

– Talán élvezetét leli abban, ha mások rettegnek magától? – Ibrahim valamit lefirkant a noteszébe. – Mi a véleménye erről?

– Ez most a terápia? – kérdez vissza Connie. – Vagy a gyilkossági ügyben nyomozunk?

– Arra gondoltam, összeköthetnénk a kettőt – válaszolja Ibrahim. – A terápiában minden krízishelyzet kapóra jön.

– Nem élvezem, ha az emberek rettegnek tőlem – feleli Connie. – Egyébként kösz a Graziát, tökéletes. Nem hoz lázba, ha az emberek félnek tőlem, csak azért csinálom, mert könnyen pénzre váltható.

– Akkor maga szerint kitől rettegett annyira Heather Garbutt? – kérdezi Ibrahim, mire Connie megvonja a vállát, és belekortyol a kapucsínóba, amit az egyik őr készített neki. Még csokireszelékkel is megszórta.

– Az volt az érzésem, mintha valamit titkolna, amit senkivel sem mert megosztani.

– Szóval titkolt valamit, amiről úgy vélte, hogy maga tudja – tűnődik hangosan Ibrahim. – „Csak Connie Johnson segíthet rajtam.” Mit mondott magának? Talán elejtett valamit, amin elindul­hatunk.

– Ha bármit is elejtett, nekem nem esett le. De azért majd töröm rajta a fejem.

– Megköszönném. Amúgy, Connie, magának vannak titkai?

– Áááá! – feleli Connie. – Leszámítva az irodámban lévő széfem kombinációját, de gondolom, ez nem lényeges. Magának milyen titkai vannak?

– Erről majd egy másik alkalommal beszélgetünk – válaszolja Ibrahim.

– Kezdjük az elején! Amikor tudomást szerzett arról, hogy mi történt…

– Mármint a kötőtűkkel?

– Igen, a kötőtűkkel. Mit gondolt róla? – kérdezi Ibrahim, mire Connie egy pillanatra eltűnődik, és letör egy csíkot a KitKatből, amit egy másik őr hozott be neki. Tálcán.

– Nos, legelőször az jutott eszembe: micsoda találékonyság. Nem könnyű kötőtűkkel megölni valakit.

– Egyetértek – helyesel Ibrahim.

– Utána pedig az, hogy nem kellett volna kötőtűket adnom neki – folytatja Connie. – De az embernek nem szabad átadnia magát az olyan gondolatoknak, mint a mi lett volna, ha… Nem igaz?

– Ez igazán bölcs gondolat.

– Heathernek most már túl késő. – Connie felhörpinti a maradék kapucsínóját, és az arca megrándul. – Mit gondol, ha egy kicsit jobban beleásom magam az ügybe, tudna hozni nekem egy új kávégépet? Van egy Nespressóm, de szeretnék egy De’Longhit.

– Nem hinném – feleli Ibrahim. Connie ezt egy bólintással nyugtázza.

– Nos, azért próbálja meg! Elmondom, mire emlékszem. Amikor bementem Heather cellájába, épp írt valamit.

Ibrahim abbahagyja a jegyzetelést, és Connie-ra pillant.

– Micsodát?

Connie vállat von.

– Elég gyorsan eltüntette. De azért érdemes lenne megkeresni. Mostanra már Heather összes cuccát össze kellett pakolniuk.

– Vajon mit írhatott? – tűnődik hangosan Ibrahim. – Nem lehet, hogy épp azt az üzenetet?

Connie megrázza a fejét.

– Nem, egy sűrűn teleírt papír volt. Valamit írogatott.

– És maga mit gondol, Connie? Miért kellett megölni Heather Garbuttot, és miért épp most?

– Kíváncsi arra, mit gondolok? Attól tartok, ez egyáltalán nem az a terápia, amiért fizetek. Olyan érzésem van, mintha a bandájuk fizetés nélküli tagja lennék.

– Nos, egyikünk sem kap fizetést, de igaza van, Connie – jegyzi meg Ibrahim. – Jogos észrevétel. Beszéljünk egy kicsit magáról! Akarja kezdeni, vagy kezdjem én?

– Kezdje maga! – mondja Connie.

Ibrahim egy pillanatra eltöpreng.

– Szerintem maga boldogtalan.

– Téved.

– Szerintem maga boldogtalanná tesz másokat – folytatja Ib­rahim.

– Jó, ebben igaza van – ismeri el Connie.

– Tehát tisztában van vele, hogy boldogtalanná tesz másokat, maga mégis boldog. Nehéz lehet megbékélni ezzel a ténnyel.

– Mindenki saját magáért tartozik felelősséggel – válaszolja Connie.

– Maga nagyon okos nő, Connie, aki keményen dolgozik. Észreveszi a lehetőségeket. Úgy vélem, helyénvaló kijelentés, hogy magának nagyobb hatalma van, mint másoknak.

Connie dobolni kezd az ujjaival az asztalon.

– Talán.

– Tehát maga egy zsarnok – folytatja Ibrahim. – Ha az ember erős, két választása van az életben: vagy védelmezi a gyengéket, vagy prédaként tekint rájuk. Maga arra használja az erősségeit, amellyel megáldotta a sors, hogy prédaként tekintsen a gyengékre.

– Mindenki így van ezzel – veti oda Connie.

– Én nem. Csak a szociopaták.

– Hát, akkor én szociopata vagyok. Ki kéne próbálnia, nagyon jövedelmező.

– Connie, maga érzékelte, hogy Heather Garbutt retteg. És azt is észrevette, hogy nem tudja elmondani az igazat. Szerintem magának ez igenis fontos volt.

Connie egy pillanatig hallgat, majd ezt válaszolja:

– Nem különösebben.

– Nem volt magának fontos?

– Nem igazán.

– Nem igazán. De közben azt javasolja, érdemes lenne kideríteni, mit írt Heather. Úgy gondolja, hogy a halála mégsem olyan nyilvánvaló, mint amilyennek első látásra tűnik?

– Talán.

– Nos, Connie, van a maga számára egy jó meg egy rossz hírem – jelenti ki Ibrahim, miután becsukta a noteszét.

– Ne csigázzon!

– A jó hír az, hogy magának igenis fontosak mások. Tehát nem szociopata.

– Mi a rossz hír?

– A rossz hír az, hogy mindebből az következik, előbb-utóbb számot kell majd vetnie mindazzal, amit az életében tett.

Connie egy jó darabig szótlanul bámulja Ibrahimot, aki visszabámul rá.

– Maga egy csaló – szólal meg végül Connie. – Elismerem, szép az öltönye, de maga akkor is egy csaló.

– Meglehet.

Ibrahim telefonja csipogni kezd.

– Letelt az egy óránk. Folytassuk jövő héten, vagy ezzel vé­geztünk?

Mindig maga dönti el. Netán túlságosan is csalónak tart?

Connie magához veszi a magazinját, a maradék KitKatet pedig az Hermes táskájába dobja. Feláll, és Ibrahim felé nyújtja a kezét.

– Folytassuk jövő héten – feleli. – Ha lehet.

– Ahogy óhajtja.

– Megpróbálok a kedvéért a dolog mélyére ásni – teszi hozzá Connie, mire Ibrahim ezt válaszolja:

– Én is ugyanígy fogok tenni a maga kedvéért.

(…)

– Ne viccelj, Elizabeth! – szólal meg Viktor Illjics, miközben Elizabeth a fejére szegezi a pisztolyt.

– Bárcsak viccelnék, Viktor! – feleli Elizabeth, és szemmel tartja Viktort, amíg helyet foglal.

Joyce tátott szájjal bámulja.

– Elizabeth – szólal meg Joyce.

– Ne ártsd bele magad, Joyce! – vágja rá a barátnője. – Ezúttal ne! Bízz bennem! Nincs más választásom, mint hogy végezzek Viktorral.

– Nagyon sok választásod van, Elizabeth – mondja erre Viktor. – Ülj le ide mellém, és beszélgessünk! Meg fogjuk találni a megoldást. Miután megkaptam a fényképeket, úgy döntöttem, nem foglak megölni. Ugye, tudod, hogy megtehettem volna?

– Milyen fényképeket? – kérdezi Joyce.

– Tudom, hogy megtehetted volna, és hidd el, igazán sajnálom – feleli Elizabeth. – Meg kellett volna tenned. De a férfi, aki holtan akar tudni téged, tudja, hogy itt vagyok. Mindenfelé emberei vannak, akik figyelnek. – Elizabeth előveszi a telefonját a táskájából, és maga elé tartja. – Ha szükséges, megmutathatom az üzeneteit. Ezért muszáj végeznem veled.

Gyors leszek, és rendesen el fogunk temetni.

– Elizabeth… – kérleli Joyce, de Elizabeth a szavába vág.

– Sajnálom, Joyce – és leteszi maga mellé a telefonját az asztalra. – Őszintén. Most láthatod, mire vagyok képes, ha rákényszerítenek. Hol csináljuk, Viktor? Hol lesz a legkevésbé hangos? Nem szeretném, ha a szépséges concierge-ed gyanút fogna.

– Ha én csinálnám, én a fürdőben tenném. Az csöndes. És könnyen ki lehet takarítani – javasolja Viktor. – De tényleg nem kell ezt tenned. Barátok vagyunk, nem?

– Igen, Viktor, barátok vagyunk.

– Ez a fickó, aki ideküldött hozzám, svéd, ugye? – kérdezi Viktor.

– Nem árulhatom el neked, Viktor. Soha többé nem akarok hallani felőle ezután, és gondolni sem akarok rá.

– Mi lenne, ha szövetkeznénk? És együtt megölnénk? Ugyan már, ez sokkal jobb terv.

– Túl késő, Viktor – válaszolja Elizabeth. – Fogalmam sincs, ki ez az alak, és nekem úgy tűnik, hogy neked sincs. Túl akarok esni ezen az egészen. Békében akarok élni otthon a férjemmel. Annyira sajnálom. Gyere, menjünk a fürdőszobába! Mutasd az utat!

Viktor feláll. Joyce is feláll vele együtt.

– Egy lépést sem megy innen – szólal meg Joyce. – Addig nem, amíg itt vagyok.

Viktor Joyce vállára teszi a kezét.

– Hálásan köszönöm, Joyce Meadowcroft. De itt most üzletről van szó. Egy nap valaki le fog lőni, és Elizabeth legalább barát. Ez a svéd fickó holtan akar tudni, és talán így lesz a legjobb.

Joyce Elizabethre néz. Elizabeth bólintással nyugtázza Viktor szavait.

– Ez az egész nem lehet mindig csak játék, Joyce. Sajnálom.

– Soha nem bocsátok meg neked.

– Bízz bennem, Joyce! Te vagy a legjobb barátom.

– Többé már nem – tiltakozik Joyce, és elfordul Elizabethtől, aki meglepetten veszi tudomásul, mennyire fáj ez neki, de megérti Joyce-t.

Viktor elindul a fürdőszoba felé, Elizabeth pedig követi, a pisztolyát továbbra is Viktorra szegezve.

– Semmi hirtelen mozdulat, Viktor. Essünk túl rajta!

– Még van esélyed, hogy meggondold magad, Elizabeth. Ugye, tudod, hogy szerettelek?

– Tudod, hova juttatott engem a szerelem? – Elizabeth szorosan Viktor nyomában marad. – Egy furgon hátuljába, összekötözve. Na és téged? Épp most lőnek agyon a penthouse-odban. Végeztem a szerelemmel.

Viktor kinyitja a fürdőszoba ajtaját, és emelt hangon könyörög Elizabethnek:

– Kérlek, hadd forduljak meg! Meg tudjuk…

Elizabeth meghúzza a ravaszt.

                                                                             Orosz Anna fordítása