„Elmarasztal az OVB, megvédenek a jogászok, oszt jónapot” – mondta egy nem nyilvános pártrendezvényen Orbán Viktor még ellenzéki vezetőként a 2006-os választás előtt. Alig több mint másfél évtized telt el azóta, az időközben örökös miniszterelnökké lett Orbánnak már nem kell semmiféle elmarasztalástól tartania, minden olyan független fórumot felszámolt és/vagy beolvasztott rezsimje, amely netalán ilyesmire vetemedne. Jogászai unatkozhatnak, idehaza érinthetetlen a Vezér, külföldön pedig diplomáciai mentessége védi.
A román Diszkriminációellenes Tanács elkezdte ugyan az eljárást Tusnádfürdőn elhangzott világszerte döbbenetet keltő, rasszistának minősített beszéde miatt, ám annak következménye nem lesz. A román vezető politikusok sorát gyűlöletbeszédért büntető bukaresti testület joghatóságát nem ismeri el a magyar miniszterelnök, de ha még el is ismerné, ha annak döntését még érvényesíteni is lehetne Magyarországon, az a lényegen semmit sem változtatna. A büntetést kifizetnék a magyar adófizetők pénzéből, oszt jónapot, a következő Tusványoson ugyanúgy uszíthatna a miniszterelnök az Európai Unió, az amerikai demokraták, Soros György, a migránsok és minden másként gondolkodó ellen, akár szintet is léphetne fajelméleti elmélkedéseiben, legfeljebb nagyobb büntetést állna a büdzsé.
A román Diszkriminációellenes Tanács eleve kudarcra ítélt eljárása azonban ijesztő tükröt tartott elénk. Magyarországon is van – elméletileg – hatályos diszkriminációt és gyűlöletbeszédet tiltó törvény, és minden átalakítás, összeolvasztás dacára kell lennie hatóságnak is, amely ilyen ügyekben eljár. De míg a szomszédban a fociultráikat is súlyosan bünteti a Diszkriminációs Tanács – a napokban épp a kolozsvári U Cluj focicsapat keménymagjának magyarellenes megnyilvánulásai miatt róttak ki pénzbírságot és rendeltek el stadionbezárást – addig a mi ultráinkat is csak a nemzetközi szervezetek és legfeljebb kényszerűségből a magyar labdarúgó szövetség bünteti. Törvény, hatóság ugyan van, de a magyar jogállam már nyomokban sem fellelhető.