A dolgok a körmünkre égtek: miközben a kormány takarékossági okokból felfüggeszt (az esetek többségében, a realitásokat nézve: soha napjára halaszt) 1150 milliárd forintnyi állami beruházást, felsorolni is nehéz, mi mindent kellene sebtében megvalósítani, felépíteni, összeszerelni mindabból, amit a jólét elmúlt 10-12 évét tücsökhegedüléssel múlató rezsim vétkes módon elmulasztott. Nyakunkon az évről évre áprilistól októberig tartó, kánikulával kísért aszály: szükség lenne a tavaszi csapadékot felfogó és eltároló, víztakarékos öntözési megoldásokkal kombinált vízgazdálkodási rendszerre, hogy valahogy túléljük a jövőbeliből jelenbelivé vált klímaválságot. Kiderült, hogy az orosz fűtőanyagra alapozni az ország energiaellátását nem sokkal biztonságosabb, mint a majdani lottóötösben bízva nagycsaládot alapítani – sebtében át kellene építeni az energiarendszert, a lehető legnagyobb hányadot biztosítva az itthon, saját forrásból megtermelhető megújulóknak, és közben szigetelni, szigetelni, szigetelni, hogy tényleg csupán annyi energiát fűtsünk el, ami nem az utcát (a klímát), hanem csak az otthonainkat melegíti. Aztán az iskolarendszer: elaggott, korszerűtlen épületekben elaggott pedagóguskar közvetít korszerűtlen tudást – biztos recept, ha egy ország a vesztesek közé akar tartozni a XXI. században. És volna itt egy népesség – ünnepi beszédeikben őket szokták nemzetnek hívni a politikusok –; az átlagéletkoruk egyre magasabb (azért is, mert a fiatalok elmennek), az egészségük egyre rozogább; orvos kellene nekik, kórház, szűrőprogram, megelőzés, tisztiorvosi szolgálat (volt már, csak 6-7 éve sürgősnek látszott szétverni), több mozgás, egészségesebb étel, kevesebb alkohol és dohány… És akkor még nem beszéltünk a környezetvédelemről, a közigazgatásról, az útjaink, vasútjaink minősíthetetlen állapotáról, a levegő minőségéről, a szita-állagú ivóvízrendszerről...
A tudott, ismert problémákkal nem kezdtünk semmit, amikor jutott volna rá. És most mit építünk abból a kevésből, ami az egymásra rakódó válságok és válságintézkedések közepette valahogyan mégis összekaparható? Hattyúhidat, mesterséges szigetet és üvegfalú éttermet a miniszterelnök választott (merthogy az Alcsút név nem hangzott elég előkelően) szülőfalujában.
Miután Romániában a 80-as évek elején tudományos alapokra helyezték a szocializmust (leginkább persze a fejadagokat), hogy levegőhöz jusson az eladósodott ország, felépítették a világ legnagyobb parlamentjét. Mi kis ország vagyunk, nekünk kisebb látványberuházások jutnak, de amúgy a kelet-európai hatalom természete és reflexei láthatóan nem sokat változtak az elmúlt 40 évben. Az országát a csődbe kormányozó akkori román vezetőről följegyezték, hogy az utolsó időkben nem értette, miért nem szereti már őt a nép, holott annyi mindent tett érte. Mi itt még nem tartunk, sok ezer fős szakértő apparátus dolgozik a kormányzó többség újratermeléséhez szükséges szeretet-érzet előállításán, de azért vannak aggasztó jelek: a tisztánlátás például már elveszett.