Karl Nehammer és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóján már a kezdet kezdetén kiderült: az osztrák kancellár is érzékelte, nem volt éppen tökéletes a magyar miniszterelnök Bécsbe invitálásának időzítése. Nehammer eleve azzal kezdte mondandóját, hogy bár baráti viszony jellemzi a két országot, ez a barátság őszinteséget is feltételez, és hangsúlyozni kell a véleménykülönbségeket. Ezek közé tartozik, hogy Ausztria nem akarja elbagatellizálni a nemzetiszocializmus bűneit, elítéli a rasszizmust, ami nyilvánvaló utalás volt a magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédére.
Hozzátesszük: Nehammer olyan csapdába sétált bele, amit valójában saját maga állított fel. Kétségtelen ugyan, hogy amikor az osztrák kancellár megállapodott a magyar kormányfővel a bécsi látogatásról, még nem hangzott el a tusnádfürdői beszéd, amely a fajelmélettel kapcsolatos mondatok miatt nem pusztán kényesnek, egyszerűen elfogadhatatlannak számít német nyelvterületen. Csakhogy Nehammernek tudnia kellett, kit hív meg. Egy olyan politikust, aki számos alkalommal megsértette a demokratikus alapértékeket, megszámlálhatatlan alkalommal szembe ment az Európai Unióval, nyíltan az orosz álláspontot képviseli a háború kapcsán egy olyan EU-ban, amelynek éppen összefogásra lenne szüksége. S aki most már bármely vörös vonalat képes átlépni, megrészegülve a hatalmától. Hívei bármit lelkesen megtapsolnak még akkor is, ha mások megalázásáról, gyűlöletkeltésről van szó.
Nehammert az sem menti fel, hogy alapvetően egy létező probléma miatt hívta meg Orbánt: Magyarország felől jelentősen megnőtt Ausztriába az illegális határátlépések száma. A kancellár azonban óriási politikai hibát követett el. Sosem tudja lemosni magáról, hogy olyan politikust invitált hazájába, aki tabut sértett, és a történelem egyik legsötétebb időszakát elevenítette meg.