Ilyen az igazi szuverén: miközben reggeltől estig a magyar segítséggel ellátott ukrán menekültek százezreinek megrendítő képével próbálja eladni a világban a leginkább Oroszországnak üzent békepártiságát, közben a valóságban lila gőze sincs, hogy tulajdonképpen hány Ukrajnából érkezett ember él immáron Magyarországon. A menekülők ugyanis érezhetően kerülik a magyar államot. A tranzitváróként szolgáló BOK csarnok az idő jó részében üresen áll, a hazájukat elhagyó ukránok érezhetően nem akarnak a látványosan oroszbarát és korábban menekültellenes gyűlöletkeltésből élő, kiszámíthatatlan kormányzat szeme előtt lenni.
A kormány pedig sejthetően úgy van az egésszel, hogy az idemenekülők úgyis a fővárosban telepednek le, szóval bajlódjon csak az ellenzéki önkormányzat a megsegítésükkel. A kormányzat a maga részéről letudta a menekültkérdést annyival, hogy az újabb és újabb tízezreket hozó vonatokat átirányította az isten háta mögötti kis állomásra, Kőbánya felsőre, megnyitotta a részben a korábban megbélyegzett civilek által működtetett, ám jelenleg jobbára pangó BOK csarnokot, és jó szokásához híven lenyúlta az EU által menekültsegítésre küldött 110 milliárd forintnyi összeget. A kormánypárt beszélő fejei pedig már alighanem fenik a kést, hogy ha bármi probléma akadna az ideérkezettekkel, akkor máris a fővárost lehessen kórusban megrágalmazni azzal: "még rendet sem tud tartani” Budapesten.
Ugyanakkor az az érdekes, hogy a jelek szerint még így is ukránok tízezrei dönthettek úgy: Budapesten, illetve Magyarországon maradnak. A magyarázat pedig alighanem egy régi-régi magyar attitűdre vet fényt. Magyarországon ugyanis az csak a valóság egyik fele, hogy éppen mit mond, milyen zászlót lobogtat a nagypolitika, ha úgy tetszik, ez a nép szemében afféle úri huncutság. De a magyarság évszázados reflexe, hogy – amikor éppen nem zúdul rá a központilag gerjesztett idegenellenes hisztéria – nagyon is befogadó és toleráns. A korábban minden csövön sulykolt idegenellenes gyűlöletkampány után mindössze pár évvel a magyar társadalom egy nyekk nélkül tudomásul vette, hogy sok százezer ukrán menekült átvonult itt, és a jelek szerint több tízezer ukrán letelepedőben is van nálunk.
A kormányzati gyűlölet úgyszólván nincs jelen a hétköznapokban. Az ukrán menekültek jó része magától is talált szállást, sőt egy részük ideérkezése után szinte azonnal munkát is kap. (A magyar építkezési cégeknél már jóval a háború előtt is gyakran több volt az ukrán munkás, mint a magyar. Voltaképpen a magyar munkaadóknak kapóra is jöhetett, hogy a kormányzati menekültellenes dili lecsengésével végre kezdhetik feltölteni bevándorlókkal az üres állásaikat.)
Azaz annyi már bizton kijelenthető, hogy a történelem nem állt meg, Magyarország, pontosabban a Kárpát-medence most is az, ami a századok során mindig is volt: szemben a jobboldal által sulykolt "genetikai" magyarságképpel országunk mindenkor a népek olvasztó tégelye volt, a magyarság pedig egy eszme: a sokféle ideérkezett nép nyelvi, kulturális és sorsközössége.