hogy most én melyik szeretnék lenni. az életedben. a só, melyet te a napi robottal, a mindennapok szürkeségével, az együttélés nyűgeivel, a felvállalt kötelezettségek elvárható teljesítésével társítasz, vagy a marcipán, melyhez a kikapcsolódás felszabadultságát, a felhőtlen örömöt, a szeretői különlegességet, az ünnepet és az ünnepeltség állapotát asszociálod.
hát én; a só.
só szeretnék lenni az életedben. igen, az a valami, amelyik ott van a mindennapok apró rezdüléseiben, amire talán nem is gondolsz, hiszen olyan természetes; hogy ott van, hogy most éppen valamit szétpakol, mert keres valami istentuggyamifenét, hogy most miatta nem lehet éppen bemenni a vécére, hogy ott szuszog melletted az ágyban, és még jó, hogy amikor megfordul, a lábnyújtással belédrúg egy jó nagyot, no de menj csak szépen vissza a helyedre, tuszkolod, amitől egy kissé felébred, és a hosszú mancsát ráteszi a csupasz fenekedre, aztán meg alszik tovább.
só szeretnék lenni az életedben. igen, az a valami, ami nélkül már el se tudod képzelni az életedet, ami ugyan kell a fenének, de ha egy pár napig nincs ott, akkor valahogy mégis hiányzik, olyan üres a lakás, és ilyenkor ugyan szerencsére nem szólhat bele mindenbe, de nem is lehet rászólni, hogy hát mégis mit gondol magáról, hogy mindenbe bele akar ugatni.
só szeretnék lenni az életedben. igen, az a valami, amiről tudod, hogy van, hogy ott van, hogy ha valami feneség történik, akkor lehet rá számítani, persze teljesen feleslegesen, mert mindent rettenetesen elbonyolít, és hát persze a dolgokat végül úgyis te intézed el, és akkor sokatmondóan ránézel, és akkor ő elvigyorogja magát, és a fene egye meg, de ez a vigyor a legjobb elismerése annak, hogy milyen nagyszerű is vagy, és hát persze ezt az egészet le lehetett volna egyszerűsíteni, ha ő nem ugatott volna bele, meg egyáltalán ott se lett volna, de hát akkor hol volna az a vigyor.
só szeretnék lenni az életedben. igen, az a valami, amiről tudod, hogy állandóan mindenféle baja van, hogy neked kell orvoshoz hurcolni, mert mindent elszélhámoskodik, aztán meg persze panaszkodik, hogy ez a baja, meg az a baja, és hogy te le se szarod, ami persze egy pofátlanság, és hát neked van éppen elég bajod nélküle is, és akkor még őt is pátyolgatni, a francba, és mi lesz itt öt év múlva, meg tíz év múlva, de majd megemleget még téged, amikor te már csak a felhők fölül nézed, de hát persze tudod, hogy a statisztikák őellene dolgoznak, és a fenébe is, most már mindenképpen kellene valamit csinálni, és még jó, hogy megszervezed.
só szeretnék lenni az életedben. igen, az a valami, ami mindig ott van, amikor együtt a család, és akkor megfogod a kezét, és érzed, hogy a hüvelykujjával belesimogat a tenyeredbe, miközben persze fapofával veletek énekli a legszentebb dalokat, és persze megint valami totál fölösleges marhaságot vett neked ajándékba, de kiguvadt szemmel nézi, hogy te mit szólsz hozzá, na még jó, hogy hálásan rávigyorogsz, de azért te is sandán pillogsz, hogy mit szól ahhoz a franckarikához, amit a múltkor vettél neki ahelyett a vacak helyett, amit állandóan hord, pedig már rég ki kellett volna vágni a kukába.
só szeretnék lenni az életedben. a levegőben, ami körülvesz, az ételedben, és érezni, ahogy végigmegy benned, a hónod alatt, amikor megizzadsz, a tenyeredben, amikor izgulsz, a könnyedben, amikor sírsz, vagy harsányan nevetsz, a nyáladban, amikor csókolsz.
mert, amit szeretünk, annak minden mozzanatát szeretjük, mert azt akkor is szeretjük, amikor éppen mérgesek vagyunk rá, és akkor is, amikor éppen nagyon utáljuk.
mert a szeretet bennünk van, de a másik nélkül nem tudjuk érezni.
mert a szeretet nélkül nem tudunk élni.
mert a szeretete nélkül nem tudunk élni.
mert az kell nagyon.
mint a só.
