Szép, kerek park lesz 2024-re a budapesti Városháza mögötti elhanyagolt placcon, rendezvényhelyszínnel, közösségi terekkel. Ez lesz hivatott pótolni azt a pesti főteret, amely tán sosem létezett, de ha volt is, megszűnt, amikor az Erzsébet hidat ráültették a belváros közepére, és körülötte gondosan lebontottak mindent. A Kossuth tér, a Szabadság tér pedig sosem volt igazán a pestieké, ha odaóvakodtak is olykor, mindig érezték, hogy ez itt elsősorban a szimbolikus politizálás helyszíne.
Csak ne volna annyira szomorú a tény, hogy ez az ígérvényekben szereplő park ugyanaz a park, amellyel három évvel ezelőtt Karácsony Gergely a főpolgármester-jelölti kampányát nyitotta. Jó gesztus volt, magáért beszélt: itt van ez a roskadozó városháza, beékelődve a Belváros közepébe, legalább az irdatlan udvara ne néhány kósza hivatalnok parkolását szolgálja, hanem legyen mindenkié. Lehessen itt üldögélni, beszélgetni, játszani, elhúzódni egy kicsit a forgalom állandó, őrült dübörgésétől.
És igen, a kontraszt is világos. Idelent megnyitják a hivatal tereit a polgárok felé, szemben, Budán módszeresen folyik a kiszorításuk még a közterületekről is. Itt egy utcácskára, amott egy parkolóra, majd egy újabb épület elé kerül kordon, mert kérem, odabent úsznak – pardon, dolgoznak. E három év alatt, míg a módszeresen kivéreztetett Karácsonyék tervezték, hogy majd megterveztetik a parkot, odafent a Karmelita szentély körül elkészült kettő, épülni kezdett további négy kormányzati funkciójú monstrum. És eltűnt két olyan ház, amelyek a XX. század jelesei voltak, csak hogy átadhassák a helyüket a sosem voltnak, a parvenü ízlés szotyiépítészetének.
Most mondjam azt, hogy a vidéki Magyarország erre szavazott? Nem volna igazságos, még ha ez is a végeredmény. Csak remélhetjük, hogy a végén legalább egy parkunk lesz, ahová visszahúzódhatunk.