Javarészt jóravaló, kedves és tehetséges emberek dolgoznak a közmédiában. Ez talán meglepi a kedves olvasót, ez mégis tény, amit magam is megtapasztaltam csaknem ötéves ottlétem alatt. Tudom, az ellenzéki oldalon szokás azt hinni, hogy a Kunigunda útja egytől-egyig becstelen bértollnokok munkahelye, és csupán azt nyugtázni, hogy ott propagandagépezet üzemel, ami a valóság elferdítésére törekszik. Egy olyan intézmény, mely törvényi kötelezettségeire fittyet hányva, saját nézői, hallgatói, olvasói bizalmával visszaélve kizárólag a Fideszt és az Orbán-kormányt szolgálja. Kívülről azonban nem feltétlenül látni, hogy ki kezeli az irányítókart, ki a fogaskerék, ki a homokszem, és ki az, aki egy egészen más alkotóelem ebben a hatalmas gépezetben.
Igazából a közmédiát zömében tapasztalt szakmabéliek, csillogó szemű fiatalok, gyermekeik jövőjéért aggódó családanyák és -apák, unokáik örömében kiteljesedő nagyszülők alkotják, akik lelkiismeretesen gürcölnek, de évről-évre egyre lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Könnyű azt mondani, hogy bármikor felmondhatnak, de valóban egyszerű-e - sokszor évtizedek után - munkahelyet vagy karriert váltani? És ha otthagyják is az állásukat, egzisztenciájukat, helyettük általában olyan fogaskerekeket kerítenek, akik nagy elánnal hajtják tovább a propagandagépezetet.
Bőven akadnak tisztességes szerkesztők és riporterek is, ám a közmédia elfogultsága elleni nyílt tiltakozásuk nem változtat semmin. 2011 és 2019 között Nagy Navarro Balázstól és Szávuly Arankától Balogh Krisztináig sokan megtették ezt. Volt némi felhördülés, de bátorságuk még az ellenzéki szimpatizánsok 90 százalékát sem hatotta meg annyira, hogy utcára vonuljanak a független közmédiáért. Maradt a kommenthuszárkodás, a gúnyolódás, a gyűlölködés az intézmény minden munkatársa felé és a védhetetlen tettlegesség, amit Borsa Miklós szenvedett el. Megoldást egyik sem jelentett, de tényleg egyszerűbb a fotelból, kanapéról vagy pulpitusról hőbörögni.
A közmédia ennek következtében tökéletes eszköze lett a társadalmi megosztottság fokozásának. Felhergeli a közönség gyanútlan részét, akikre hat a vérmigráncsokkal, Soros-manókkal, balga brüsszeli bürokratákkal kapcsolatos pánikkeltés, és feltüzeli azokat is, akik átlátnak a szitán. Higgadt, tényalapú eszmecserék helyett indulatos, érzelmi alapú ordítozásoknak ágyaz meg, holott éppen a társadalmi párbeszédet, egymás jobb megértését kellene szolgálnia.
Ahogyan a közmédia, úgy Magyarország is többségében jó emberekből tevődik össze, honfitársainkból, akik a legjobbat szeretnék hazánknak - legyenek bár bal- vagy jobboldali érzelműek, liberálisok vagy konzervatívok, a kormány iránt vagy annak leváltásáért elkötelezettek. Szükség lenne egy semleges fórumra, ahol a magyarok meg tudják egymást hallgatni; ahol Magyarország hangja, ez a sokszínű szimfónia kifejezésre juthat. Más szóval: kell egy közszolgálati média, amely nem a mindenkori regnáló hatalmat, hanem a magyarokat, a mi közösségünket szolgálja. Pártállástól függetlenül.