A kormányzati tájékoztatás szerint alig van olyan iskola, ahol gondot okozna a koronavírus terjedése, a legutóbbi hivatalos adatok szerint az osztályok mindössze 3 százalékában van érvényben valamilyen tanügyi intézkedés. Igaz, ha a KSH statisztikáit vesszük alapul, ez a 3 százalék is mintegy 1600 osztályt jelent. De ha hiszünk a hivatalos adatoknak, azt gondolhatjuk, hogy az iskolák jelentős többsége teljesen Covid-mentes.
Nagy kár, hogy a valóság nem követi a statisztikákat. Ha már azok a fránya statisztikák - és készítőik - nem hajlandók figyelembe venni a valóságot. Bárkit kérdez az ember, akár újságíróként, akár magánemberként, nincs olyan szülő, diák, pedagógus, aki azt tudná mondani, hogy az ő iskolájában most sincs és soha nem is volt nyoma a koronavírusnak. Ehelyett folyamatosak a beszámolók például arról, hogy néhány nap leforgása alatt kétszeresére, háromszorosára ugrik a fertőzöttek száma.
Hogy egyik nap az egyik osztály kerül karanténba, következő nap pedig egy másik. Hogy a harmadikos kisdiák otthon gubbaszt fertőzötten, de nagyobb testvérei ott ülnek az iskolapadban, mert ők még nem kapták el, legalábbis nem látszik rajtuk. Hogy a kötelező oltás elutasítása miatt kényszerszabadságolt Kati nénit helyettesítő Éva néni is táppénzre ment, de még így is munkára akarják fogni, mert nincs más. Az oltottakkal pedig senki nem törődik, ők szabadon fertőzhetnek, tünetmentesen is.
Miközben az országos fertőzöttségi adatok is egyre súlyosbodnak, a kormány úgy döntött, módosítani kell az iskolai járványprotokollon: lerövidítették a karanténidőszakot és az alsóbb évfolyamokon is betiltották a távoktatást. Mondván, az omikron variánst enyhébb tünetekkel is meg lehet úszni, nem baj, ha mindenki összevissza fertőzi egymást. Ha eddig nem volt egyértelmű, mára biztossá vált: a védőoltások megjelenése után a kormányzati járványkezelés elsődleges célja az lett, hogy ne, vagy a lehető legkevésbé védekezzünk a vírus ellen. Mert aki oltott, jó eséllyel megússza. Aki nem, az pedig magára vessen.