Március végén nyílhat meg jövőre a Néprajzi Múzeum – mondta el a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, Baán László az épület szerdai bejárásán. Bár még tart a tetőkert és a kiállítóterek építése, a gépészeti terek kialakítása, a sajtó képviselői arról már megbizonyosodhattak, a fűtés működik. A Néprajzi Múzeum főigazgatója, Kemecsi Lajos arról beszélt: az épülettel egy időben nem csak a háromezer műtárgyat bemutató Kerámiatér nyílik meg, hanem ezer négyzetméteren a Megérkeztünk című tárlat is, amely a gyűjtemény emblematikus tárgyaiból mutat be válogatást.
Ugyancsak az épülettel egy időben nyílik meg több mint félezer négyzetméteren a ZOOM tér is: itt kap helyet mintegy hétszáz néprajzi tárgy mellett a világon fellelhető legrégebbi, 1673-as székelykapu, az egyetlen fatörzsből faragott, hétméteres bödönhajó, ami Herman Ottó gyűjtése 1898-ból a Balatonról, továbbá egy hétszer háromméteres, Ősrobbanás nevet viselő óriásvitrin, amelyben több mint 170 műtárgyat mutatnak be. Külön-külön attrakcióként fog megnyílni jövő ősszel a gyűjteményi állandó tárlat és az ifjúsági kiállítás. Utóbbiról lapunk írta meg elsőként, hogy a tárlat tervezési folyamatát a nyáron felfüggesztették.












