Major Tamástól ered a bonmot, hogy a színészt nem az eszéért fizetik. Aztán hozzátette: a színész nem interjút ad, hanem eljátssza, hogy válaszol. Azt a gondolkodó színészt formálja éppen, akinek véleménye van, ezért elmélyülten, fejét kissé félrehajtva, gondolkodást imitál. Érdemes megnézni ilyenkor a kezét. Az ujjait úgy tartja, mintha egy gömböt fogna körül.
Ez szimbolizálja nyilván az érett gondolat magvát - mondhatta volna Major, de ezt éppen nem mondta. Gubás Gabi viszont pontosan így tartja a kezét valami asztallapon, miközben alakhelyesen félrehajtott fejjel magyarázza, mi is vitte őt rá arra, hogy eljátssza a Dobrev Klára néven megírt karaktert Kálomista termékében. Beszél a színészi érzékenységről, a szakmai alázatról, a saját maga által támasztott elvárásokról; arról, hogy azt keresi a szakmában és a társadalomban, ami összeköt, és nem azt, ami elválaszt.
Tehát nem beszél arról, hogy miért nevezi a filmes politikai propagandacikket thrillernek. Amikor elvállalta, miért nem vette észre, hogy a női főszereplő az életben, az adott időszakban semmiféle politikai fontossággal nem bírt, tehát mindaz, amit neki játszania kell, merő koholmány, csak egy szerep.
Alighanem azt ajánlotta neki a film marketingese, hogy minden, ezt firtató kérdésre válaszolja, hogy egy kortárs, valóságos karaktert megformálni nagynevű, világhírű kollégáknak is kihívást jelent. Esetleg tegye hozzá: láttuk például Margaret Thatcher filmes megjelenítését. A színésznő hitt a film marketingesének, úgyhogy el is mondta ezt. Nem volt jó ötlet. Meryl Streep marketingese aligha Dobrev alakítóját hozta volna filmtörténeti példának, ha bárkinek eszébe jutott volna az ő véleményét megkérdezni a játszott szerepéről. Ott van a vásznon, mindenki láthatja.
Gubás Gabi élénken emlékszik arra, amikor a nézők őt, a színésznőt azonosították egy általa játszott szereppel, és gyalázkodó levelekkel bombázták. Rosszul esett neki. Tehát van fogalma arról, hogy ha a karaktere a valóságban az adott időben egy szorgalmas egyetemi oktató volt, aki gyereket nevelt, vacsorát főzött, és mindaz, amit neki a forgatókönyv szerint el kell játszania róla, nem más, mint ordas hazugság, akkor ő, a színésznő mélyen átérezhetné ennek a hazugságnak a felelősségét. Olyannyira, hogy feltűnhettek volna neki a forgatókönyv mondatai. Vagy az, hogy a film megrendelője a forgatás időpontjában úgy tudta, a későbbi miniszterelnök-jelöltről beszélnek, és ez adja a karakter egyetlen fontosságát. Csakhogy a valóság most más. Miként 2006-ban is más volt.
Ha Gubás Gabi nem akarta volna, hogy ráégjen ez az egész Dobrev-Süss, mint Cseke Péterre a „pusztulat”, Kőszegi Ákos hangjára a „stopkarácsony”, akkor elcsöndesedik. Dacára annak, hogy a film producere biztosan elvárta tőle a nyilatkozatokat. Ha a színésznőnek valóban van szituációs érzéke, ha tényleg annyira érzékeny, mint amilyennek beállítja magát, akkor mélyen hallgatott volna, és művészeti gondjait nem osztja meg a közzel. Ha már hallgatott, amikor elvállalta. Akkor persze nem lenne már megint igaza Majornak.