Az elmúlt három évtizedben egyik kormánynak sem volt elfogadott, átfogó lakáspolitikai koncepciója, márpedig a hazai lakáspolitika kereteit hosszú távon meghatározó stratégia nélkül nem lehet előbbre lépni. Ez az egyik legfontosabb üzenete a Habitat for Humanity Magyarország tizedik, jubileumi lakhatási szegénységről szóló éves jelentésének, amelynek utolsó, az elmúlt 30 év lakáspolitikáját áttekintő fejezetét tegnap este mutatták be. Ebben a Periféria Kutatóközpont elemzői állítják, hogy az Orbán-kormány otthonteremtési csomagja csak lakáspolitikai eszközök gyűjteménye, ami mögött sem stratégia, sem hatásvizsgálat nincs. Czirfusz Márton és Jelinek Csaba szerint ennél is nagyobb baj, hogy - miközben a kormányok rengeteg pénzt elköltöttek lakástámogatásokra - soha nem volt szempont, elérik-e egyáltalán a lakásszegénységben élőket, mennyire hasznosulnak ezek a befektetések. Ráadásul sem azt nem lehet tudni pontosan, mennyit költ a kormány az állampolgárok lakhatásának biztosítására, sem pedig azt, hogy kiket érintenek ezek a támogatások, nincsenek ilyen nyilvános adatok.
A Habitat felkérésére készített tanulmány szerzői a koncepció mellé azt is lényegesnek tartanák, hogy legalább önálló, csak ezzel a kérdéssel törődő államtitkár foglalkozzon a lakásügyekkel és hogy a jogszabályok „ne változzanak három-négy havonta”. A legfontosabb azonban a lakások tulajdonviszonyainak változtatása lenne, a köztulajdonú lakásvagyon bővítése, a magántulajdonú ingatlanok megvásárlásához adott állami segítség csökkentése. A kérdés fontosságát azzal igazolják, hogy 1990-ben a lakhatási szegénység valamelyik formája két-három millió embert érintett, s ez a tömeg azóta sem csökkent. Ennek okaként említik, hogy a lakástámogatások - a mozgáskorlátozottak akadálymentesítési támogatása és az intézetből kilépő fiatalok gyermekvédelmi lakásalapja kivételével - nem rászorultsági alapon járnak, a társadalom alsó rétegei számára alig elérhetők, valamint, hogy mindegyik a magánlakás vásárlásokat segíti. Az éves Jelentés azt a megdöbbentő adatot is közli, hogy a három évtized alatt ötvenféle támogatási formával próbálkoztak a kormányok.
Ha már a legrosszabb helyzetben lévők lakáshoz jutását nem segíti megfelelően az állam, legalább a lakhatási költségek, vagyis a bérleti díj és a számlák kifizetését támogatnia kellene – olvasható ki a szövegből. A Habitatnak készített tanulmány ugyanakkor kiemeli, hogy az 1993-ban bevezetett önkormányzati lakásfenntartási támogatás, amit 2004-től az állam fizetett, a 2008-as válság után majdnem félmillió embernek segített, de a második Orbán-kormány 2015-ben megszüntette. Ezt tette az adósságcsökkentési támogatással is, ezzel nehéz helyzetbe hozva elsősorban a szegényebb településeket és a mélyszegénységben élőket.
Új lakástörvény, régi nagyvonalúság
Újra megszavazta a Parlament az Alkotmánybíróság által egyszer már elkaszált lakástörvény-módosítást – de lehet, hogy még most ezzel sincs vége a történetnek. Az viszont biztos, hogy a törvény által érintett, megvásárolhatóvá tett bérlakások túlnyomó többsége a fővárosi I. kerületben van, ami kedvelt célpontja lett NER-közeli szereplőknek, itt szerzett ingatlant például Bayer Zsolt, Rákay Philip és Palkovics László miniszter.
Hónapokig gyötrődött a kormánypárt a lakástörvény-módosítás alaptörvény-ellenesnek nyilvánított „haveri passzusainak” átfazonírozásával, mire a Törvényalkotási Bizottság elé terjeszthette, amelyen azután akadálytalanul futott át az új köntösbe bújtatott javaslat. A javítás érdemben csak a vételárat érintette, de azt sem minden esetben. Azok, akik legalább 25 éve bérlik az ingatlant, továbbra is az aktuális forgalmi érték 15 százalékáért vehetik azt meg. Ennél rövidebb jogviszony esetén a teljes forgalmi értéket ki kell fizetni, de ezt részletfizetéssel is kiegyenlíthetik. A jogalkotók hagytak egy kiskaput is: akik ezen időszak alatt tulajdonjog cseréjével jutottak bérleményükhöz, azok 35-50 százalékos kedvezményt kapnak a felajánlott ingatlan akkori csereértékének függvényében. Az Alkotmánybíróság (AB) kérésének megfelelően részletfizetéskor a jegybanki alapkamattal terhelik meg az összeget. Ez nagy nehézséget aligha okoz, hiszen az alapkamat jelenleg 1,8 százalék. Aki nem ért egyet az önkormányzat által meghatározott vételárral, a kormányhivataltól kérheti annak újbóli megállapítását. Minden mást érintetlenül hagyott az újrafogalmazott törvény-módosítás.
Nem orvosolták az AB-határozatban szereplő azon előírást sem, miszerint az elidegenítéshez a műemlékvédelmi hatóságnak is hozzá kell járulnia, mondván a műemléki lakóingatlanok új tulajdonosaira ugyanúgy vonatkoznak az örökségvédelmi törvény rendelkezései, mint az önkormányzatokra. Nem készült kiegészítés az érintett önkormányzatok – elsősorban az I. kerület – kártalanításáról sem, holott az AB kimondta: a vételi jog folytán elvesztett lakásokért azok értékével megegyező ellenszolgáltatást kell kapnia.
Ennek ellenére a fideszes Böröcz László előterjesztő a parlamenti vitában azt mondta, hogy a módosítás sikeresen orvosolja az AB által jelzett problémákat, miközben tulajdonhoz juttatja a rendszerváltozás után a bérlakás-privatizációból igazságtalanul kimaradt bérlőket. Nacsa Lőrinc (KDNP) megköszönte az Alkotmánybíróság munkáját, mondván ebből is látszik, hogy „időről-időre jól vizsgáznak a demokratikus intézmények”. Z. Kárpát Dániel (Jobbik) sajnálta Böröczöt, akit „marha kényelmetlen helyzetbe” sodort a zárt ajtós alkuk érvényesítése. De mint mondta: az új módosítással csak annyi változott, hogy „ingyenebéd helyett kedvezményes befektetési lehetőséget biztosít a fideszes megmondó embereknek”. Hiszen ez a változat is lehetővé teszi, hogy a lakásukat 5 évnél rövidebb ideje bérlők is megvásárolhassák az ingatlanukat, csak ki kell várni, amíg elérik a ezt a határidőt. Arató Gergely (DK) szerint kicsit javult a javaslat, de jó nem lett. A 25 évnél rövidebb idejű bérletek esetében sem jogi, sem erkölcsi indok nincs a kiárusításra, hiszen ezeknek bérlői a privatizáció idején nem szenvedtek el érdeksérelmet. Csárdi Antal (LMP) arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a javaslat továbbra is alkotmányellenes, hiszen a jogalkotónak továbbra sem sikerült igazolnia a szabályozás „kivételes jellegének” szükségességét. Csárdi szerint továbbra is csak arról van szó, hogy kiszolgálják a Bayer Zsolt-féléket.
A nagy vihart kavart lakástörvény-módosítás első formájában valamennyi önkormányzatnak kötelezővé tette volna a tulajdonában lévő bérlakások eladását a forgalmi érték legfeljebb 30 százalékáért, de különféle kedvezmények összeadódása esetén akár 10,5 százalékért. A tiltakozóhullám láttán a Fidesz visszakozott és jelentősen átírta a javaslatot, de arra azért az ellenzéki képviselők szerint nagyon vigyáztak, hogy a haverok jól járjanak. S ez most sem változott.
Az eredetihez képest látszólag egyre feljebb kalibrálták a vételárakat. A második változatban a lakást 5-15 éve bérlőknek a forgalmi érték 80 százaléka a vételár (kivéve a tulajdonjogot cserélőket), 15-25 évi bentlakás esetén a forgalmi érték 50 százalékát kellett volna megfizetni, míg a 25 évnél régebb óta ott élőknek csak a becsült piaci ár 15 százalékát, sőt egyösszegű vétel esetén csak 10 százalékát. A végszavazás előtti utolsó utáni javításba azért még be tudták csempészni azt a NER-lovagok számára kedvező passzust, miszerint a tulajdonjogért cserélt bérlakásért a korábban megjelölt 50 százalék helyett, csak a forgalmi érték 35 százalékát kell kifizetni. Ez is benne maradt, legfeljebb 35-50 százalékra tolták ki, de biztonsági hálóként ott maradt a Sára Botond vezette kormányhivatal, amely felülbírálhatja az ellenzéki önkormányzat által megállapított összeget.
