Ma az udvarra nyitottam az ablakot.
egyébként nem szokásom, mert hajlamos
vagyok elmélázni a zajokon: vajon hová
tart a batár nagy teherautó az úton? Vajon
veri vagy keni az asszonyt a szomszéd? Egyszer
erre rá kell kérdeznem, mert ha nem veri,
huzatos kis menyecske. Hangos akár az égdöngés,
de lehet, csak én csendesedek el, mint viharban
az énekesmadarak. Meg a poros galambok a
padláson.
Vihar jött Apagy felől és azt akartam
húzza ki a feltámadó szél a tajtékos
meleget a szobából, ahol gépelni szoktam.
Füst ömlött az égre bár egyetlen kémény
se okádott hamvakat és nem szólt a tél azon a
gyászos elunt hangján, mint a tűz ropog.
Füstnek véltem az esőfelhőket, de tudtam
hogy nem ég semmi, de jólesett. Enyhülést
ígért még a gondolata is az esőnek.
Június alaposan megpakolta a kazánt
már egy hete riasztás van érvényben a hőség
miatt. Még a kutya is szenved. Még hogy a kutya,
úgy, mint a kővel agyonvert teknős szenvedett
az állatparkban.
Micsoda őrültség. Teknőst ölni, csak azért
mert mellőzte a nőt a világ.
Rendben veszem a revolverem lövök egy lukat
a nagy fába, és azt hazudom, hogy öngyilkos
akartam lenni, amikor a fa egyszer csak elém ugrott.
Bevertem a fejem azért csimpaszkodok most
meztelen a hátsó kertben az ágon.
