Az elsődleges adatok szerint háromszor annyi rab tartózkodott a főváros, Jakarta külvárosában található büntetés-végrehajtási intézetben, mint ahányat az be tud hivatalosan fogadni. A 38 ember számára épített létesítményben 122 fogvatartott volt. Az utóbbi években ez volt az egyik leghalálosabb tűzeset Indonéziában.

Az igazságügyi minisztérium szóvivője azt közölte, először 41 halálos áldozatot azonosítottak, ám az éjszaka folyamán a kórházban három olyan fogoly is életét veszítette, akik súlyos égési sérüléseket szenvedtek.

Az eset miatt ismét előtérbe kerültek az indonéz kábítószer-törvények felülvizsgálatával kapcsolatos viták, mivel a bírálók szerint aránytalanul sok elítélt kerül a rács mögé ilyen bűncselekmény miatt. Köztük sokan vannak olyanok, akik csak kisstílű drogfogyasztók.
Indonézia biztonsági minisztere szerdán a tűz helyszínén elmondta, hogy az országszerte fogvatartott 200 ezer elítélt több mint fele kábítószerekkel kapcsolatos ügyek miatt tölti büntetését. Hozzátette, ez az arány indokolja, hogy átértékeljék a helyzetet, és elgondolkodjanak azon: jobb-e az ilyen elkövetőket börtönbe zárni vagy inkább a rehabilitációt kellene előnyben részesíteni.