Egész Európában nehezebb lett a családi gondozást végzők helyzete a COVID-19 járvány hatására – erről jelent meg a Debreceni Egyetem Egészségügyi Karán oktató Patyán László tanulmánya. Az összegzésből egyértelműen kiderült, hogy Magyarországon is óriási tömegről - több százezer emberről - beszélünk. Ebbe a körbe tartoznak mindazok, akik a munkájuk mellett vagy azt feladva gondozzák fogyatékossággal élő, beteg vagy idős családtagjukat. A nemzetközi tapasztalatok alapján a társadalomkutató az összes gondozási tevékenység 80 százalékát sorolja ebbe a körbe, ennek 76 százalékát nők végzik. Csaknem 60 százalékban a segítségre szoruló gyermeke, 22 százalékban házastársa a gondozó.
A koronavírus-járvány az egész kontinensen radikálisan szűkítette a gondozási és egészségügyi rendszerekhez a hozzáférés lehetőségeit. A Kelet-Európából nyugatra vándorolt gondozók százezrei az utazási korlátozások miatt tömegesen maradtak otthon, „elképesztő ellátási űrt hagyva maguk után”. Az intézményi idősellátás pedig Kelet-Közép Európában, így Magyarországon is nagyon kevés férőhelyet kínál. Világszerte nehézségeket okozott a gondozásban az egészségügyi alap-és szakellátás túlterheltsége, és a magas halálozási adatok miatt a rászorulók és a családtagok bizalmatlansága.
Egy ausztrál kutatás például azt mutatta, hogy a korábban ellátottak háromnegyede elutasította a hivatásos gondozók látogatását. Egy demenseket gondozók körében végzett, magyar-olasz összehasonlító vizsgálatból pedig kiderült, hogy Magyarországon 9 százalékkal lett kevesebb az ellátórendszerek igénybevétele, miközben nőtt a családi gondozók elszigeteltsége, ennek következtében pedig a lelki terhelésük. Egy lengyel kutatás azt igazolta, hogy a gondozók 83 százaléka sehonnan nem kapott tanácsot, hogy mit kellene tennie a járvány alatt, majdnem 79 százalékuk szerint az általuk gondozott személy egészségi állapota romlott ezekben a hónapokban, 63 százalékuk pedig a saját egészségi állapota romlását észlelte.
Európában jellemzően nem nyúltak hozzá a kormányok a családi gondozók támogatásához, ám az Egyesült Államokban elkezdődött egy reform, amelynek lényege, hogy nem a gondozó kap támogatást, hanem a segítségre szoruló, hogy meg tudja vásárolni a számára szükséges ellátást, például megfizethesse a gondozó családtagja munkáját. Szociális területen dolgozó magyar civil szervezetek és szakemberek is hasonló megoldást javasolnak, amikor a gondozásra szoruló maga választhatná ki a neki legmegfelelőbb
ellátási, gondozási formát, amire beváltaná a „keretét”.
Az említett tanulmány arra is rámutat, hogy Magyarországon nem lett sem a politikai, sem a köznapi beszédben kiemelt kérdés a beteg, többnyire idős családtagjukat gondozók helyzete. Az ellátás nélkül maradó nyugdíjasokkal látszólag sokat foglalkozott a kormánypropaganda és a média, de szinte kizárólag a gondozásra szorulók oldaláról közelítve a kérdéshez. Sorra jelentek meg az utasítások a bentlakásos intézmények vagy a szociális alapellátás keretében nyújtott házi segítségnyújtás feladatairól, a járvány első szakaszában az önkormányzatok is nagy szervezőmunkát végeztek, hogy elérjék a segítség nélkül maradt időseket, de - kicsit sarkítva - a családi gondozókkal nem foglalkozott senki. Ráadásul a gondozók ápolási díjának még a COVID-19 járványt megelőzően kiharcolt reformja sem vonatkozik erre a körre, csak a gyermeküket ápolókra. Aki idős szüleit gondozza, az vagy semmilyen segítséget nem kap, vagy csak nagyon keveset.
A Debreceni Egyetem kutatója tanulmánya végén felteszi a kérdést: mit lehet tanulni a nemzetközi elemzésekből? Patyán László szerint azt mindenképpen, hogy ez a fajta gondozás az ellátórendszert tehermentesíti, biztonságot nyújt az időseknek, ezt pedig figyelembe kellene venni a gondozók munkájának elismerésekor, hiszen az agyonhajszolt, többnyire elszigetelten élő gondozó családtagoknak nincs erejük lobbizni magukért. Sokkal több információval, technikai eszközzel kellene könnyíteni a munkájukat, civil szervezeteik segítségével csak nekik szóló programokat kellene kidolgozni. Mindenekelőtt azonban Magyarországon is vizsgálatokat kell kezdeni a családi gondozók helyzetének, szegénységkockázatainak mérésére, információs csatornákat kell kidolgozni, hogy ha kell, gyors tanácsot, segítséget kaphassanak.
Nem mindenkinek jár az ápolási díj
Az ellenzéki pártok a ciklus kezdete óta próbálják napirenden tartani a családi gondozók nehézségeinek kérdését, de a szociális ügyekkel foglalkozó minisztérium szándékosan nem akarja megérteni őket. Sőt, az Orbán-kormány igyekszik áttolni a családokra az idősek gondozásának minden felelősségét, mint amit függetlenül a saját nehézségeitől, minden gyermektől el lehet várni. De vajon ha a gyermeket nevelő családok sokféle támogatást kapnak, miért nem jutnak hozzá hasonló segítséget az idősekről gondoskodók?
Az ápolási díj, aminek a gondozást végző családtagok elszegényedését kellene megállítani, nem egyformán elérhető ma mindenki számára, ráadásul – mivel csak jövedelempótló támogatásként kapható – a nyugdíjas korú gondozóknak egyáltalán nem jár. Ha valaki húsz évig gondozta a beteg gyerekét, 50 ezer forintra számíthat, amikor eléri a nyugdíjkorhatárt. A Fidesz-kormány 2014-ben megszüntette a méltányossági ápolási díjat, amit jellemzően épp az időskorúakat ellátó családi gondozók vehettek igénybe, azóta települési támogatás formájában az önkormányzatok adhatnak ilyen segélyt – ha tudnak.
Az elmúlt hónapokban a településektől elvett adók azonban sok helyen csökkentették a szociális kiadásokra fordítható keretet is, így feltételezhetjük, hogy az időseket gondozó családtagok még kisebb összegekre számíthatnak, mint eddig. Ami még biztos, hogy táppénzt nem kérhet valaki, ha otthon kell maradnia az idős szülők gondozása miatt és fizetés nélküli szabadságra is csak két évre mehet el. Pontos adat nincs a gondozók számáról és helyzetéről.
Az ellenzéki politikusok csak ebben a választási ciklusban 60 alkalommal próbálták meg különböző formában a parlament elé vinni a családi gondozók helyzetét, de a határozati javaslatokat, törvénymódosító elképzeléseket többnyire tárgyalni sem volt hajlandó a kétharmados jobboldali többség, a kérdésekre, interpellációkra pedig majdnem mindig Rétvári Bence, a humántárca államtitkára adta meg a majdnem mindig egyforma választ. Ennek lényege, hogy 2022-ig minden ápolási díj 30 százalékkal emelkedik - bár azt soha nem tette hozzá, hogy mihez képest -, a beteg gyermek ápolása után járó otthongondozási díj pedig jövőre eléri az akkori minimálbér szintjét. Az LMP-s Ungár Péter 14 beadványban kérte, hogy egyenlő elbírálás alá essen minden családi gondozó, és így például az idősekről gondoskodók is érhessék el a minimálbért, de a sablonválaszokon túl nem tudott más véleményt kicsikarni az állami vezetőktől.
A jövő évi költségvetésből egyértelművé vált az is, hogy a családi gondozók közül ennek a körnek a helyzete jövőre sem lesz jobb, holott a nekik jutó támogatás összege még mindig nem éri el a hatvanezer forintot, pedig heti hét napon át napi 24 órában, szabadság és segítség nélkül végzik ezt a feladatot.
