Ideje elballagni a gazdaboltba – vagy a munkavédelmi szaküzletbe – és beszerezni egy pár fájin gumicsizmát. Mert az ereszcsatornák alá állított hordók megtelnek, a vízelvezető árkok eldugulnak, és a csatornák bugyogva-fuldokolva küzdenek az árral. (Ha valaki a leírás esetén keveselné a gumicsizmát, nyugodtan ruházzon be úgynevezett fröccsöntött ladikba.) Mert itt olyan, de olyan pénzzápor lesz, minőt keveset látott a világ – legalábbis ezt ígérte a „politikai esőhozó”, kit az egyszerűség kedvéért nevezzünk miniszterelnöknek. Pontosabban Orbán Viktornak, mert ha automatikusan ő lenne a miniszterelnök, akkor nem bajlódna itt mindenféle esőtánccal a 2022-es választások előtt.
Nem ígérné például, hogy azok a gyermeket nevelő családok, akiknek bevétele nem haladja meg az átlagjövedelmet, visszakapják adójukat – feltéve, hogy a gazdasági növekedés eléri vagy átlépi az 5,5 százalékot. Utóbbi kijelentés viszonylag könnyen teljesíthető. A GDP mintegy 48 ezermilliárd forint, azaz mintegy 2650 milliárd forint pluszra van szükség ahhoz, hogy a miniszterelnöki ígéret teljesüljön. Márpedig ennyi játszva befolyik az EU-ból (a gazdaság újraindításához adott támogatásokkal együtt mindenképp). A miniszterelnököt értelmező kormányzati mondások szerint átlagosan egy család 400 ezer forintra számíthat. Hát, lényegesen nagyvonalúbb mondás, mint a 10 ezer forint utalvány. (Igaz, ahol utóbbi egy hétre megmentette az életet, oda nem érkezik vissza adó, de választási évben biztos ezek a szegény tömegek is felkerülnek a kormány osztogatási térképére.) Persze, ha valamiért mégsem sikerül átvinni az 5,5 százalékos növekedési határt – márpedig a költségvetést mostanában nagyvonalúan rendezgető Pénzügyminisztérium csak 4,3 százalékos bővüléssel számol –, akkor az átlagos 400 ezer forint kevesebbet ér, mint az említett 10 ezer. De voksmaximalizáló blöffként még így is hozhat egy szoros választás esetén győzelmet jelentő szavazatmennyiséget.
Mindenesetre – ha valósággá válik az átlag 400 – a legnagyobb segítséget a vidéken élő és kevéssé jó anyagi körülmények között élőknek jelenti (őket rúgta a válság leginkább oldalba) – és hogy, hogy nem, éppen ebből a rétegből kerül ki a Fidesz szavazóinak derékhada. Illetve sikerrel takarhatja ki a többi párt hosszú távú anyagihelyzet-könnyítő ígéreteit, például az adómentessé teendő minimálbérről.
Persze nemcsak esőhozó táncot kell előadnia egy kampányoló miniszterelnöknek, hanem a kötélen is fenn kell tudnia maradni – például a Fudan Egyetem ügyében. Ahol a szerző véleménye szerint – és még egyszer mondom, vélemény, vagy ha úgy tetszik, szent meggyőződés – már mindent is aláírt a kínai és a magyar fél, egyszerre kellene olyan politikusnak tűnni, aki hallgat a köz szavára, illetve akit nem rettent a tömeg. Előbbi azt követeli, hogy el kell bábozni egy népszavazás menedzselését, mielőtt az ellenzék még toposzt épít a kínai kampuszból. Utóbbi esetben pedig külföldön kell eladni, hogy a magyar miniszterelnök nem hőköl meg a tömeg előtt (sőt, legközelebb oszlat is, ha megint Micimackónak gúnyolják a Mennyei Birodalom első emberét, Hszi Csin-pinget). Csak hát ez nem olyan könnyű, és kormányváltás utánra ígérni referendumot nem olyan meggyőző – különösen olyan közönség előtt, amelyiknek nagyobb része nem bánná, ha a kötéltáncos elvesztené egyensúlyát.
És ezzel nemcsak a honi közélet van így, de a nemzetközi porond is. Indignálódottan nézi például az Európai Unió közössége, hogy Magyarország április közepe óta pont harmadszor vétózta meg a Kínát elítélő (például a hongkongi demokrácia elparentálása okán) külpolitikai nyilatkozatot. Nyugatról talán úgy tűnhet, hogy Ázsia gigászi Micimackójának (lásd: az előbbiekben) Orbán Viktor az ő Malackája. Az más kérdés, hogy azért a Százholdas Pagony két lakóját igaz barátság fűzte össze, ezt a relációt viszont nem lehet ezzel a fogalommal leírni, inkább egyfajta parírozó kapcsolat.
És itt a másik nagy nemzetközi közösség, a katolikusoké, melynek feje az eucharisztikus év okán látogatást tesz Budapesten. Hogy találkozik-e a pápa Orbán Viktorral vagy sem, az majd kiderül, de amikor felröppentek a hírek, hogy mégsem, akkor Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője azonnal keresztényellenes magatartással vádolta a pápát, Bayer Zsolt szerint pedig ha nincs egyházfői-miniszterelnöki randevú, akkor ne is jöjjön ide Ferenc. Szóval, ha mégis lesz találka, akkor az nem lesz egy összesimulós tangó rózsaátadással. (Az viszont igaztalan vád, hogy a hazai korrupciós/lopási hevületet ismerve a pápa jobb, ha odavigyáz a kötelező gyűrűcsóknál, hogy megvan-e a kő, hiszen miért babrálna egy ilyen ékszerrel bárki, ha 160 millió forintos órában vitorlázik, mint Habony Árpád, vagy ha a járványválság idején 185 milliárd forinttal gyarapítja vagyonát, mint Mészáros Lőrinc.)
Ha már tánc, akkor meglehetősen hiányzik a politikai rock and roll, hisz a miniszterelnök táncmutatványai általában egyszemélyesek – hogy a partner ne zavarjon bele a koreográfiába. Hogy ez változik-e, az 2022-ben legkésőbb kiderülhet, például abból, hogy hajlandó-e vitatkozni az előválasztáson kiállított ellenzéki miniszterelnök-jelölttel. Persze ha a rock and roll nem elég nemzeti, akkor csárdásviadalt is lehet rendezni, a topogással nem lenne gond, legfeljebb Orbán csak jobbra lépne, kihívója meg balra. Igaz, az összekapaszkodással lehetne probléma, ha történetesen Karácsony Gergely lenne a táncpartner. Mielőtt bárki félreértené, nem arról van szó, hogy a miniszterelnök küzd vertikális kihívásokkal, hanem arról, hogy Karácsony annyira, de annyira lakli, hogy nem biztos, hogy a kezét kellően le tudja lógatni.
