Megint a Nyugatra várunk, a jogállamiság miatti büntetésekre. Pedig tudjuk: az orbáni jobboldali forradalomnak gátat vetni csak a magyar társadalom tud. Európa tehetetlen, mert a magasban ücsörgő Brüsszel kukkot sem ért Magyarországból.
Recenziónak álcázott kommentárt közölt az ÉS-ben az egykor MDF-es Debreczeni József a hajdan SZDSZ-es Kis János könyvéről. (Szabadságra ítélve). Utóbbi írja: „.... addig nem lesz Magyarországon stabil demokrácia, amíg a politikában meghatározó szerepet játszó csoportok nem fogadják el egymást legitim versenytársnak és partnernek... A modernitáshoz és a zsidósághoz való viszony felemássága... a magyar társadalomfejlődés máig megoldatlan problémája... ezen... elzárkózással nem lehet segíteni; tehát addig kell keresni a párbeszédet..., amíg... el nem jutunk oda, hogy a sokféle kulturális és világnézeti hátterű magyar állampolgárok politikai közösséget alkossanak... az Orbán-rezsim utáni időkre készülődő politikai erőknek is folytatniuk kell (ezt).” Debreczeni: az alkotmányos jogállam végső garanciáját adó demokratikus politikai közösség létrehozása a legkevésbé sem sikerült (a rendszerváltáskor).
Világossá lesz, miért volt téves Medgyessy Péter csak a politikát karcoló árokbetemetési ajánlata 2002-ben. A szakadék sokkal mélyebb, a betemetéshez a politikainál szélesebb közösség kell. S persze, a látensen mérgező népi-urbánus ellentétet ma értelmetlen a modernizációban érdekelt zsidóságra szűkíteni. Az orbáni jobboldali forradalom megosztotta a zsidóságot is, nulla toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen, miközben azzal tűrte el saját Soros-plakátjainak antiszemita felülfirkálóit, hogy a kormányfő személyesen védi meg a zsidóságot. A törésvonal ma: elfogadjuk-e - mint az ország fele teszi - a jobboldali forradalom autokrata “modernizálását”, vagy olyan modernizációra törekszünk a demokratikus közösség megszervezésével, amely identitáspolitika helyett racionális politikát hirdet. Alkotmányos puccsokkal tarkított jobboldali forradalom helyett köztársasági forradalmat.