Nagyon jó animációs filmek rendszeresen készülnek, elég csak a Pixar stúdió műveire gondolni, akik a Toy Story – Játékháború 1995-ös megjelenése óta számos alkalommal varázsolták el a nézőket, korosztálytól függetlenül. Annyi tehetség van az ilyen művek mögött, hogy egy animált seprű sztorija és lenyűgöző, ha ők készítik. Épp ezért sokkolóan meglepő, hogy kiderült: a Sony-Columbia animátorai is képesek a csodára. Sőt, tovább megyek: A Mitchellék a gépek ellen egyszerűen zseniális. Minden kihozott belőlem, mint – objektív befogadásra beállított kritikusi énem ellenére – amit csak lehetséges: annyit nevettem, mint vígjátékon még soha, miközben a tempó és akció sem hagyott megpihenni a jelenetek között, illetve tudott drámai paródia lenni és mindemellett a modern műfaji alkotások teljes paródiája. Le a kalappal.
Természetesen nem teljesen a semmiből érkezett a mű hiszen Phil Lord producer állt például a Pókember: Irány a Pókverzum! című animációs szuperhős film mögött, mely jobb volt bármelyik élőszereplős próbálkozásnál és mondjuk ki: igen jó érzékkel találta meg a szinte kezdő Michael Rianda és Jeff Rowe író-rendező párost, akik egyszerre tudták az egyedi képi világot és a profin megírt forgatókönyvet „szállítani”. A sztori eleinte pedig nem tűnik túlságosan különlegesnek: adott egy furcsa család alais Mitchellék, ahol akad némi összezörrenés, főleg a Rick apuka (Danny McBride) és a filmesnek készülő Katie (Abbi Jacobson) között. Az épp a kiröppenés előtt állóm gyerek és az őt elengedni nem túlságosan lelkes apa egy végső közös családi utazásra indulnak a rozoga csotrogányukkal – irány az egyetem jeligével. Ám, jön a modern technológia és a robot apokalipszis, akik lecsapnak az összes emberre és arra készülnek, hogy kilőjék őket örökre az űrbe. Az értelmi szerző pedig egy PAL nevű okostelefon applikáció (az Oscar-díjas Olivia Colman parádés hangjával), akinek a hócipője tele van a sok önző, internetfüggő léthűtővel – azaz velünk. A kitelepítéstől egyedül a mindig veszekedő Mitchell család menekül meg, akiknek egyik percről a másikra kell szembesülniük a feladattal: ami csupán a világ megmentése. Az egész annyira nonszensz, hogy az már önmagában elég lenne egy jó kis szatírához, amit meg is kapunk, de mindemellett maradt energia beszélni komoly dolgokról: családról, felnövésről, a szülő-gyerek kapcsolat bonyolultságáról. Illetve a kutyákról, hiszen a család része – és a világ megmentéséhez szükséges titkos fegyver – Mochi kutya, akinek a hangját a hollywoodi körökben ismert Doug mopsz adja. Nem viccelek.
Miképpen az alkotók sem. A végtelenségig fokoznak mindent, a humor végig perzseli a csaknem kétórás játékidőt, miközben a komoly mondanivalóról sem feledkeztek meg: a film szinte elillan. A gyerekek pedig hosszasan elemezhetik a filmtörténeti klasszikusokra való utalásokat. A Mitchellék a gépek ellen nagybetűs mozifilm, kár, hogy a pandémia miatt rögtön a streming világban kötött ki. De ez persze nem változtat azon, hogy konkrétan 2021 eddigi legjobb filmje érkezett meg a nappalinkba.
Infó: A Mitchellék a gépek ellen
Bemutatja a Netflix
