Akár örülhetnénk is annak, hogy a belátást gyengeségnek látó Orbán-kormány képes legalább apró korrekciókra. Mert végül csak letettek az általános iskolák teljes nyitásáról. Csakhogy kérdés, tényleg belátásról van-e szó. Az ugyanis nem világos, miért döntöttek végül az iskolai nyitás megfelezéséről.
Adná magát a válasz: felfogták, hogy amikor még mindig naponta 200-300 ember hal meg, 10 ezren kórházban vannak, az orvosok, ápolók a fizikai és mentális teljesítőképességük határára értek, akkor nincs még itt az ideje a lazításnak. Esetleg hallgattak az epidemiológusra, aki szerint tíz százalék kontaktusszám-növekedés két héttel nyújtja meg a járvány lecsengését. Talán megértették: ez a plusz-mínusz két hét plusz-mínusz több száz apa, anya, nagymama, nagypapa életét jelenti.
A baj csak az, hogy ha mindennek a belátása állna a korrigálás mögött, akkor alighanem az alsósosokat sem hívták volna vissza az iskolákba, hiszen a kicsik tanáraira, szüleire, nagyszüleire is veszély leselkedik. És akkor még ott vannak a teraszok! Azok kinyitásával épp az ellenkezőjét üzenik, mint a felső tagozat zárva tartásával: már elmúlt a veszély, jövő héten mehettek nyugodtan sörözni!
Sehogy sem áll össze a kép – ha csak járványügyi oldalról nézzük. Más a helyzet, ha kicsit tágítjuk a perspektívát. A társadalom rezdüléseit – politikai okokból – állandóan mérő kormány pontosan tudja: a szülőket egyszerre feszíti a vírustól való félelem és a gyorsan fogyó szabadság, az egyre nehezebben kivitelezhető gyerekfelügyelet. Általában, mind nehezebben tűrik az emberek a korlátozásokat, miközben azért tartanak a vírustól. Paradox módon egyszerre nyitnának is meg zárnának is.
Ha innen nézzük, akkor nagyon is logikusak a kormány látszólag ellentmondásos, egyszerre záró és lazító lépései. Épp azt adták, amit az emberek többsége akart. Ez esetben még a felső tagozat zárásának sem örülhetünk felhőtlenül, mert szó sincs belátásról, csupán szerencsénk volt: épp egybeestek a kormány politikai szándékai és a járványügyi szakemberek céljai.