Húsvét vasárnapján, hetvennyolc éves korában elhunyt Herskovits Mária, a magyar tehetséggondozás egyik vezető személyisége.
Pszichológusnak tanult egy olyan korban, amikor a magyar pszichológia már lerázta magáról a dogmatizmus béklyóit, és még senki sem tartotta gazdaságtalan „bölcsészkedésnek” a működését. A Fővárosi Pályaválasztási Intézetben kezdte szakmai munkáját. Ő is azt vallotta, amit Albert Camus így fogalmazott meg: „a legtehetségesebbnek is meg kell adni a lökést”. De másfelől azt is tudta, hogy nincs tehetségtelen gyerek: minden gyerekben van valamilyen tehetség, amit fel lehet és kell ismerni. És ha felismerték, akkor megfelelő gondozással és tanácsadással olyan pályát, foglalkozást kell ajánlani neki, amelyet művelve a maga és a társadalom hasznára kibontakoztathatja a tehetségét.
A rendszerváltozás után a pályaválasztási tanácsadást is megérintette a leépítések szele, működését nyíltan vagy burkoltan sokan feleslegesnek ítélték. Amikor a fővárosi pályaválasztási tanácsadót egy önkormányzati bizottságban megszűnésre akarták ítélni, olyan egymástól politikailag nagyon messze álló emberek álltak ki mellette, mint Andor László és Balczó Zoltán.
Herskovits Mária nem adta fel a harcot, a legutóbbi évekig tanított, részt vett a Magyar Géniusz Programban és a különböző tehetségkutató műhelyek munkáiban. Egy interjújában úgy fogalmazott, hogy a tehetségnek három fő összetevője van: „a képességek (intelligencia), a kreativitás – azaz alkotókészség – és a motiváció, vagyis a feladat iránti elkötelezettség, kíváncsiság, kitartás.” Ez utóbbi karbantartása, ösztökélése elengedhetetlen része a tehetség kibontakozásának.
A pályaválasztási tanácsadás mára sokak szemében leértékelődött, hiszen a gyakorlat egyre inkább azt mutatja, hogy a gazdag ember gyerekéből gazdag ember, az ügyvédéből ügyvéd, a szegény melós gyerekéből pedig szegény melós lesz, tanácsadás nélkül is. Herskovits Mária tudásával és empátiájával egész életében azért küzdött, hogy ez ne így legyen.
A tehetségek elkallódása az egész társadalmat szegényíti, gondozásuk és kibontakozásuk pedig minden nyersanyagnál értékesebb egy egész ország számára. A társadalmi mobilitás hiánya a jövőt veszélyezteti, és a változást akaró politikusok fontos feladata lenne ismét értékén kezelni a tehetséggondozást.